|
Metro-áruházak és kiskereskedők
Egyes önkormányzatok, sőt, a lakosság is tárt karokkal várja a Metro-áruházak felépítését városuk határában nem törődve a megnövekvő autóforgalommal és környezetszennyezéssel , a vásárlási lehetőségeit kibővítését várva az új üzlettől. Csakhogy a hatás a település egészét nézve ezzel ellentétes...
A hatalmas tőkeerővel rendelkező svájci kereskedő cég, a Metro Magyarországon is megvetette a lábát. Nemcsak megvetette, de olyan kereskedelmi szokásokat honosított meg, amelyek írott-íratlan kereskedelmi szabályaink szerint sérelmesek a kiskereskedők számára, akik egy, jó kapcsolatépítő készséggel bíró nagykereskedelmi vállalatot vártak. A Metro ugyanis nem az eddig megszokott nagykereskedelmi tevékenységet folytatta, azaz nem a szakmán belüli kiskereskedelmi vállalkozókat látta el, hanem számtalan, vállalkozói igazolvánnyal rendelkező, semmilyen kereskedelmi tevékenységet nem folytató ügyvéd, orvos, szobafestő, lakatos, meg a jó ég tudja milyen szakmabeli kapott pillanatokon belül Metro-kártyát, és ettől kezdve nagykereskedelmi áron vásárolhatta mindazon áruféleségeket, amelyeket a Metro polcain láthatott, lett légyen az iparcikk, élelmiszer, vegyiáru, növény, kertészeti áru, szerszám stb.
Megbolydult a környező társadalom, és rohant mindenki olcsó áruért a Metroba. Ahogy egy-két év alatt Bécs környékén megszűntek a kiskereskedelemből élők 40%-ának üzletei, nálunk is megindult ez a folyamat. Húzta magával ez a jelenség mégpedig lefelé a megmaradottak üzleti eredményességét, hiszen fizetőképes vásárlóik jórésze, sőt a nagyobbik része elpártolt a Metróhoz, ahol nemcsak hogy nagykereskedelmi áron vásárolhattak, de sokszor annál is olcsóbban, mint azt bármelyik más nagykereskedelmi vállalat képes volt a kiskereskedőinek adni. Nyilvánvaló a mögöttes szándék, a konkurencia leépítése, hogy finom ne legyek: gyors tönkretétele. Mindezt pedig hatalmas erőfölény birtokában, kíméletlen és eddig soha nem látott módszerekkel.
A volt konkurens kiskereskedő, miután becsukta boltját és családostól kenyér nélkül maradt, elballagott szépen munkanélküli segélyért. A Metro pedig a már említett módon kicsemegézett vevőkörrel még áruszállításra sem kényszerül. Bár nagykernek hirdeti magát, nem teríti és szállítja le az árut, azt mindenkinek magának kell elszállítania, miként a sarki fűszerestől.
Persze ezeket a játékokat nemcsak a Metro játssza, valamennyi multinacionális cég ugyanezt teszi, többnyire komoly adókedvezményekkel és egyéb előnyökkel mindannyiunk terhére. Az adót majd a magyar állampolgár kifizeti. Abból tartjuk fenn az iskolákat, a kórházakat, vagy éppen csukjuk be szép sorban azokat, attól függ, mire telik.
A közelmúltban fordult elő, hogy az APEH vizsgálói azt kérdezték tőlünk, kiskereskedőktől: "Érdemes ezt csinálni? Hiszen alig van jövedelem!" Azt is kérdezték, hogy miért nem alkalmazunk magasabb árrést. Hát vajon kinek? A fizetőképes kereslettől a fenti módszerekkel megszabadított boltos a megmaradt kispénzű vevőkörének kínálja drágábban az áruját?
Azok a multinacionális cégek, akik rendbe teszik, felfejlesztik a megvásárolt lerobbant, korszerűtlen termékeket gyártó üzemeket, és kenyeret adnak a dolgozóiknak, minden tiszteletet megérdemelnek. Na de tessék mondani, vajon miért részesítik az állam és az önkormányzatok mindenféle kedvezményben azt, aki azért adja olcsóbban a piacon az áruját, mint amennyiért azt megvásárolta, hogy a konkurenciájából egy csapásra munkanélkülit tudjon varázsolni? Ez nem az egyenlő közteherviselés elve, ez valami egészen más.
Karal Mátyás
(Solymár)
|