Egyik legértékesebb irodalom ebben a témakörben "A természet romlása, a romlás természete" címet viseli. A Gadó György Pál által szerkesztett, a Föld Napja Alapítvány által kiadott tanulmánygyűjtemény témájában és felépítésében hasonlít "A világ helyzete" című, már évek óta magyarul is — szintén a Föld Napja Alapítvány gondozásában — megjelenő tanulmánykötetre, azzal a különbséggel, hogy itt a magyarországi helyzetről van szó. Témái közül itt kettőt emelünk ki.

"Erdeink egyre csak szegényednek? — teszi fel a kérdést tanulmánya címében Bartha Dénes. Leírja, hogy míg az emberi beavatkozás nélkül hazánk területének 85,5%-át erdő borítaná, ma csupán a terület 7,5 százalékában maradt természetközeli erdőtakaró. Az összes erdőterület jelenleg 18,8%.

Az erdőket már évezredek óta irtják, s mára elvesztették regenerációs képességüket az állandó emberi jelenlét és a termőhelyek átalakítása miatt.

Hazánkban a legnagyobb mérvű erdőcsökkenés 1848 és 1878 között volt. A jobbágyfelszabadítás kapcsán 1,3 millió hektár erdőt irtottak ki, s alakították át legelővé. Ma nem csupán az erdő mennyisége jelent problémát — ez az egyik fő oka az egymást követő súlyos áradásoknak is —, hanem a minősége is. Az őserők helyét a telepített erdők vették át, az őshonos fák helyét nagy részben átvették a behurcolt fajok, mint az akác.

Az akác Észak-Amerikából került Európába. Ma Magyarországon több mint 300 ezer hektár akácerdő található, ami több, mint Európa összes többi országában együttvéve. Az akác gyorsan nő és jó tűzifa, de gyorsan kiéli a termőhelyét és kiszorítja az őshonos fákat.

A magyarországi erdők egészségi állapota is kétségbeejtő: felmérések szerint az ország erdejének körülbelül 60%-a valamilyen mértékben károsodott.

Sajnos, jelenleg fakivágás esetén az esetek 90%-ában tarvágást alkalmaznak. A természetközeli erdőgazdálkodási módok, mint a szálalás, szálalóvágás, teljesen eltűntek. Az érv a gazdaságosság, de valójában ez csak pillanatnyi — a számlát a következő nemzedék fogja majd kifizetni.

Bartha Dénes ír egy új mozgalomról, a Pro Silva szövetségről, amely az európai erdők megvédéséért jött létre. Ma már Magyarországon is egyesületbe tömörülnek a Pro Silva gazdálkodás hívei.

A Pro Silva erdészek a folyamatos borítás hívei. Egyes erdőterületekről csupán néhány fát, kisebb facsoportokat vágnak ki egyszerre, így meghagyják a természetes regenerálódás lehetőségét.

Ebben a témakörben egy másik, kis terjedelmű, de annál tartalmasabb és színvonalasabb kiadvány is megjelent. A WWF erdőfigyelő jelentése már harmadik ízben lát napvilágot. Ez a füzetke bemutatja a WWF európai erdészeti rangsorát, a magyar erdők kezelésének erősségeit és gyengeségeit, gyermekeink erdőképét, valamint a WWF jövőképét Magyarország erdeiről, és a javaslatait az erdők kezelésével kapcsolatos országos szintű problémák megoldására. 

A folyók kérdésének szomorú aktualitást adnak a nemrég történt sorozatos Tisza-tragédiák. "A természet romlása, a romlás természete" című könyvben két színvonalas tanulmány is található ezzel kapcsolatban.

Andrásfalvy Bertalan "Ártereink jövője" címmel részletesen ír a fokgazdálkodásról, amely segítséget nyújtott a halaknak áradás után visszajutni a vízbe, ugyanakkor a halászokat is bőséges zsákmányhoz juttatta.

Amikor 1774-ben a Helytartótanács felszólítására Tolna megye közgyűlése határozatot hozott a Duna szabályozásának és a partok feltöltésének végrehajtásáról, a jövőjükért aggódó sárközi jobbágyok könyörgő levelet írattak jegyzőjükkel a vármegyéhez.

Andrásfalvy Bertalan szerint ha a vízgazdálkodási rendszer átalakításának lehetőségét mérlegeljük, érdemes felidézni Bél Mátyás szavait: "De míg a külföldieknek a halasvizek gyakran nagy költségükbe és mesterkedésükbe kerültek, a magyarok számára a természet nyújtotta ezeket." Újra ki kell használnunk ezeket a lehetőségeket, hiszen a területegységre vetítve a természetes folyóvizekkel összeköttetésben álló halastavakkal lehetne a legnagyobb hasznot elérni. Ha vissza lehetne állítani az ártéri gazdálkodást, az ma is különösen jövedelmező forrássá válhatna.

Hamar József "Lesznek-e még folyóink?" című írásában részletesen ír a folyók természetéről, valamint arról, milyen következményei lettek a folyók átalakításának.

Széchenyi korában a folyók nagy mértékű átalakításának indítéka az ármentesítés, az élet- és vagyonmentés, a területszerzés, a hajózás és a szárazföldi közlekedés segítése volt. A folyók kanyarulatait átvágták, oldalára töltéseket emeltek.

Széchenyi és mérnökei előtt is egyértelmű volt, hogy a folyószabályozás beavatkozás a természet rendjébe. Bizonyos hátrányos következményekre eleve számítottak — belvíz megjelenése, öntözés szükségessége, mederváltozások stb. —, de ezek mellett egyéb, előre nem látható következmények is felléptek, mint a halak drasztikus fogyása és a talaj szikesedése. (További hatásokra is számíthatunk, hiszen a folyószabályozás csupán másfél évszázada történt, a következmények később is felléphetnek.)

A másik drasztikus beavatkozás a folyóvízi rendszer életébe a vízlépcsők, víztározók építése. Az elzárás fölötti szakaszon a szennyeződés leülepszik, a víz mocsarasodni, posványosodni kezd. A környéken a talajvízszint megemelkedhet, ugyanakkor az elzárás alatti szakaszon vízhiány léphet fel. A hatalmas felduzzasztott víztömeg katasztrófával fenyegeti az alsóbb térségeket.

A tanulmány foglalkozik a folyók szennyezettségével is. A folyók szennyezésének oka az a szemlélet, amelyben csupán a gazdasági termelés a fontos, és elhanyagolja az élet folyamatosságának másik elemét, a lebontást.

A problémák megoldását Hamar József is a folyók természetes állapotának a lehetőségek szerinti visszaállításában látja. Fontosnak tartja, hogy a természetvédelmet és vízgazdálkodást összekapcsolják. Szintén kikerülhetetlennek látja a nemzetközi összefogást.

A folyót megzabolázzuk, szabályozzuk, legyőzzük, hogy uralkodjunk rajta. És ha nem sikerül, akkor csakis ő lehet a bűnös, ezért még jobban meg kell zabolázni

"Tekintetes Nemes Vármegye nekünk kegyes Atyáink és Pátronus Uraink! :.. Kik Gyermekségünktől fogva itt lakunk, és mind nagyobb, mind kisebb árvizeket értünk, és az föld csinyát is legjobban tapasztaltuk, és tudjuk a vizeket, ... mert szárazság idején bőséges kaszálást és marha legeltetést tapasztalunk, az Halbul pediglen nemcsak élelmünket és ruházatunkat, hanem minden adóinkat és portio fizetésünket szerezhettyük ... Lehetetlen is azt vélünk elhitetni, kik a földnek mivoltát legjobban tudjuk, hogy az rend kívül való árvizek ellen oll töltések, gátok és rekeszek, sőt zúgók tétetődhessenek, hogy azzal a Dunának kiöntését rólunk elfordítsa, a rendes ki öntések ellen pedig, melyben inkább hasznunk hogy sem kárunk vagyon, nem szükséges, az nagy árodás ellen való munka pedig oll káros lenne, hogy a víz rajtunk maradva posvánnyá válna, és mind minékünk, mind pedig marháinknak Dögletességet nemzené, és midőn hirtelen vissza nem mehetne utolsó veszedelmünket és pusztulásunkat okozná. Könyörgünk azért alázatosan és Instálunk a Tekintetes Nemes Vármegye Atyai Irgalmassága előtt, hogy méltóztasson abban módot találni, hogy mi a következendő Nyomorodástul megszabadulhassunk és végső pusztulásra ne juthassunk..." Részlet a sárközi jobbágyok könyörgő leveléből