Mi és a fák
Nyár volt. Lefeküdtem a fák alá a fűbe. A zöld lombok megnyugtatóan hintáztak fölöttem, néha-néha látni engedve a kék eget. Úgy éreztem, hazaértem, itt teljes biztonságban vagyok. Felkeltem, megérintettem a fa-testvéremet, és úgy éreztem, ősi kötelék fűz össze minket. Nem élhetünk egymás nélkül. Most ősz vége van, a faágak már kopárak, de továbbra is jólesik feküdni a fa-testvérem ringó ágai alatt. Nem halt meg, csupán alszik. Remélem, jövőre is felébred, új leveleket növeszt, és még sok-sok éven keresztül csodálhatom ágai játékát a napfényben.
Hogy mi közünk a fákhoz? Minden. Oxigént termelnek nekünk, hogy lélegezhessünk. A legnagyszerűbb táplálékot adják, a gyümölcsöt. Hűvös árnyékukat nyáron semmi sem pótolhatja. Gyerekekként ágaikra mászva ügyesedtünk. Rajtuk él a rigó, amely jókedvre derít füttyével. Terméséből játékokat készíthetünk. Csak ránézünk, és máris megnyugszunk vagy jobb kedvre derülünk.
Nem mondhatunk el egy mesét a gyermekünknek, hogy ne legyen benne fa: égig érő fa, odvas fa, aranyalmafa, az élet fája. És a népdalainkban úgyszintén: almafa, mandulafa, jegenyefa, szomorúfűz . Ezek azt mutatják, hogy tudatunkba nagyon mélyen beépültek a fák. Ha a fákat kiirtják mellőlünk, természetes életterünket irtják ki, és ebben nem csupán a tüdőnk sérül meg, hanem a lelkünk is.
Vizsgáljuk meg szokásainkat! A májusfa- és a karácsonyfa-állítás talán kegyetlenség a felhasznált fákkal szemben, ugyanakkor megmutatja, hogy az élet csodálata és a fák csodálata összefügg. Valamikor az volt a szokás, hogy a gyermek születésekor fát is ültettek. Ha pedig muszáj volt kivágni egy fát, a favágó bocsánatot kért tőle.
Vizsgáljuk meg a nyelvünket! "Nem esik messze az alma a fájától!" "Vén diófát nem jó átültetni!" tanúskodnak az ember és a fák testi-lelki hasonlóságáról. Nótafa, családfa... Ami kiteljesedik, ami gyümölcsöt hoz, azt a fával és termésével kapcsolják össze. A munka gyümölcse, a szerelem gyümölcse
Mit tegyünk hát, hogy életünk gyümölcsözővé váljon? Talán ne vágjunk ki minden fát
Mikola Klára
|