|
A közlekedés növekvő szerepe az éghajlatváltozásban
A modellezési technika fejlődése lehetővé tette az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Bizottság) számára, hogy felülvizsgálja korábbi előrejelzését az éghajlatváltozásra vonatkozóan. Az új adatok ijesztőbb képet mutatnak. A légköri hőmérséklet korábban becsült 1,03,5 Celsius fokos emelkedésével szemben az új modell 1,45,8 fok felmelegedést jósol az 19902010 közötti időszakra. A hágai kudarcok után ez az eredmény talán nyomást gyakorol az iparosodott országokra, hogy tartsák be a Kiotói Egyezményt. Az európai környezetvédelmi civil szervezetek azért kicsit bíznak abban, hogy az Atlanti-óceán mindkét oldalán tesznek valamit a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.
Az alábbi grafikon bizonyítja, hogy az ágazatok közül a közlekedés szén-dioxid-kibocsátása nőtt a legerőteljesebben az utóbbi 15 évben, 1985-től 1997-ig majdnem másfélszeresére. Ennél jóval kisebb növekedés következett be az energiaszektor szén-dioxid-kibocsátásában, és ezen belül úgy tűnik, a villamos- és hőenergia-termelés emissziója egy átmeneti növekedés után csökkenő tendenciát mutat. Az ipar szén-dioxid-kibocsátása 1985-től csaknem 20%-kal csökkent 1997-re, és a háztartási kibocsátás ingadozása ellenére is hozzávetőlegesen ennyit esett vissza.
 |  Az Európai Unió szén-dioxid-kibocsátásának alakulása 1985—1997 között
Megjegyzések: 1 A villamosenergia-termelés kivételével 2Tartalmazza a személyautókat és a szabadidős hajózást is. |
 |
Három neves közlekedési szakértő által készített jelentés szerint az autóiparnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett kísérlete veszélyezteti a levegőminőség javításáért tett egyéb erőfeszítéseket. Jonny Färnlund, Claire Holman és Per Kågeson A benzinüzemű gépjárművek által kibocsátott nagyon kis méretű részecskék című jelentése azt állítja, hogy az európai és japán gépkocsi-gyártók által kifejlesztett közvetlen befecskendezésű benzinüzemű motorok csökkenthetik az autók szén-dioxid kibocsátását, de növelik az általuk kibocsátott nagyon kis méretű részecskék koncentrációját a levegőben. Az éghajlatváltozás csökkentésére tett erőfeszítések tehát egyéb levegőszennyezéssel járhatnak, aminek következtében a városoknak az EU levegőtisztaság-védelmi határértékeit lesz nehéz betartaniuk.
Forrás: Eurostat
(T&E Bulletin, 2001. február, április)
|