|
Zöld Vonat
 |  A vonattal kerékpáros turisták is utaztak. |
 |
Különleges szolgáltatásokat mutattak be azon az Interaktív Turisztikai Zöld Vonaton, amely május 56-án és 1516-án közlekedett Budapestről az őrségbe, Zalalövőre. Az Interaktív Zöld Vonatot a MÁV Rt. megbízásából a Progress Vidékfejlesztési Iroda szervezte.
A vonat indításának a célja a vasút különleges szolgáltatásainak bemutatása, mint például lehetőség a vonaton történő konferenciák rendezésére, számítógépezésre és internetezésre, és a kerékpárral történő együttutazásra. A vonat útvonala mindkét alkalommal érintette a Balatont mint kiemelt turisztikai kirándulóhelyet. Az első alkalommal odafelé utazva Székesfehérváron, Balatonfüreden, Keszthelyen és Zalaegerszegen át az úticél az őrségben Zalalövő volt. A vonat utasai Csödén, egy alig százfős kis faluban és a környező településeken voltak elszállásolva. A természet nyújtotta harmonikus környezetben biztos pihenésre számíthat az oda érkező vendég. Visszafelé a biciklis turistákat is szállító különvonat a Balaton déli partján haladt végig. A vonat megállt a nagyobb településeken, így lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők bepillantást nyerjenek a települések jellegzetességeibe, az ottani szokásokba, és tájékoztatást kapjanak a turisztikai látványosságokról. A résztvevők a helyi gasztronómiai szokásokat is megismerhették.
Az Interaktív Turisztikai Zöld Vonat második alkalommal május 15-16-án indult útnak a Balaton déli partján Bajánsenyére, ahol a résztvevők május 16-án részesei lehettek a magyarszlovén vasútvonal ünnepélyes átadásának. A vonattal való utazás kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy az utasok megismerjék a vasút különleges szolgáltatásait, közülük például azt, hogy miként lehet konferenciát lebonyolítani menet közben.
A Zöld Vonatos szerelvényeken mintegy 300350 fő utazott végig és vett részt a programokon, ebből körülbelül nyolcvan fő olyan turista volt, akik kerékpárjukkal együtt utaztak. Ez lehetőséget biztosított a különböző településeken a kerékpártúrákon való részvételre, ami alatt a települések környékét ismerhették meg a biciklisták, ezzel is népszerűsítve a vasúti kerékpáros turizmust.
A Zöld Vonat utasai egy különleges szolgáltatás részeként az interneti csatlakozás lehetőségét is megismerhették a mozgó vonaton. A fiatalabb korosztálynak növénytani és védett állatokat bemutató ismertető előadásokat tartottak. Az idősebb résztvevők, szakemberek a konferenciakocsiban egy vízbázisrendszerről szóló konferencián vehettek részt.
 A Zöld vonat a nagyrákosi völgyhídon halad Fotó: Bertalan János |  |
 |
Bertalan János
|