|
Megindult a 3-as villamos
2001. október 3-án végre (augusztus 20-a helyett) megindult a közlekedés Budapest új, 3-as jelű villamos vonalán. A vonalat a 63-as és 13-as villamosok Örs vezér téren való összekötésével alakították ki. Korábban a 63-as villamos egy új vágány megépítésével jött létre, amely a 62-es és 69-es vonalak közötti összeköttetést teremtette meg a Bosnyák tér felől a Mexikói út irányába. Így a Hannoverből származó, 2426 éves nyolckerekűek most a Mexikói úttól a Gubacsi útig közlekednek. A 12,5 kilométer távolság megtételéhez 52 perc szükséges. A jelzőlámpák jelenleg nem kedveznek a villamosoknak, sokat kell várakozniuk. Az Örs vezér tere két oldalán kialakított megállóhelyek között például a távolság ugyan csak 100 méter, de megtételéhez 2 percre van szükségük a "tujáknak".
Az Örs vezér terén így megszűnt a 13-as villamos hurokvágánya, amely helyén egy újabb bevásárlóközpont épül. Ezzel eltűnt Budapesten az utolsó olyan villamos vonal, melynek mindkét végén hurokvágányt használtak a villamosok irányváltására. A Gubacsi úton azonban nem nyúltak a vágányokhoz. Megmaradt Budapest utolsó egyvágányú villamospálya-szakasza is a Bihari úton, ahol a villamosok 20 km/h sebességkorlátozás mellett keresztezik a MÁV iparvágányát. Ugyanakkor felújították a Fehér úti és a Nagy Lajos király úti vágányok jelentős részét. A duplán csuklós villamosok beszerzésére 7 milliárd forintot fordított a Fővárosi Önkormányzat. Hannoverből platós kocsin szállították őket Budapestre, már új, sárga színezésben. Különlegességük, hogy Hannoverben az állomások egy részén magas peronok mellett álltak meg, így nem mindennapi a lépcsők kialakítása. Az ajtó nyitása után a padló lesüllyed, ebből alakul ki a három lépcsőfok. Emiatt az ajtó közvetlen közelében nem lehet utazni, mert a súlyérzékelővel ellátott padló és lépcsők nem engedik az ajtó nyitását a megállóban. Ugyanígy, az ajtók automatikusan záródnak, hacsak nem érzékelik, hogy valaki még használja a lépcsőket. A le- és felszálláshoz gombnyomással nyithatók az ajtók. Belülről a villamos egy sor szimpla és egy sor dupla üléssel várja az utasokat. Azonban az ülések nem párnázottak, csak egy ülő testrészre szabott betét enyhíti a fapados érzést.
A babakocsival való felszállás lehetséges, mert ugyan az ajtónyílásokban vannak kapaszkodók, de ezeket nem középen helyezték el. A kocsik futása csendes, nyugodt; a hangosítás jól működik, a beszéd tisztán hallható. Még nem minden jármű érkezett meg, a továbbiakkal pedig az 50-es és 62-es villamosjáratok járműveit fogják lecserélni. Ez utóbbi vonala a 3-as villamos beindításával egy időben megváltozott, és a volt MÁV-teleptől a Mázsa térig közlekedik. Rákospalotai végállomását azonban átkeresztelték Mézeskalács térre. A hosszabb távú tervekben szerepel a 3-as villamos felüljárón való átvezetése a MÁV szobi vonala felett, így téve teljessé a félkörgyűrűt a (szinte) Dunától Dunáig való közlekedéssel. A TW 6000-es típusú villamoskocsik beszerzésével lehetővé válik a kétszer olyan idős, UV-típusú kocsik nagy részének kivonása a pesti villamoshálózatról.
Joó Ferenc
|