— Ifjúkorában kedvesek voltak önnek a virágok, már akkor meglátta a zöldet, vagy ez egy későbbi hobbi?

— Ez egy későbbi hobbi. Az ember találkozott vele és beleesett, mint egy csinos nőbe az első pillanatban. Először egyáltalán nem így indult az életem.

— Hogy indult az élete?

— Egész gyermekkoromat menhelyen töltöttem, gazdáknak adtak ki különböző helyekre. Voltam a szegedi püspöki tanoncotthonban, megjártam egy kicsit a világot, mint mindenki, aki az utolsó hetvenöt évet Magyarországon töltötte.

— Pályaválasztásánál volt-e valamilyen elképzelése, mi szeretett volna lenni?

— Én nem választottam pályát, engem ide-oda raktak. Ennek következtében én őriztem a teheneket, dolgoztam szabóműhelyben, cipeltem zsákokat, pékségben is dolgoztam, tehát elég tarka volt a paletta. A menhely után bevonulásomig öt évet Szombathelyen töltöttem, és ez alatt az öt év alatt kiolvastam a szombathelyi közkönyvtárat. A mellettünk lévő házban volt, így nem kellett messzire menni, és én mindennap éjjel kettőig olvastam, ez volt a mániám.

— Az egyetem felé hogyan indult el?

— Nekem sajnos van egy szenvedélyem, a tanulás, és ezt 1945-től a mai napig nem hagytam abba, egyszerően nem tudok tanulás nélkül létezni. S ahogy 1945 után lehetőségem nyílt a tanulásra, leérettségiztem, elvégeztem a Közgazdaság-tudományi Egyetemet, aztán a Kertészeti Egyetemet, ahol kertészetből ledoktoráltam. Tanítottam a Kertészeti Egyetemen, időközben megjelent kilenc szakkönyvem, és talán többszáz cikkem, kutatómunkát is végeztem és végzek, egyszóval imádok tanulni, és ez a hobbim is.

— Hogyan tudta megteremteni a tanulásához az anyagi hátteret?

— Úgy, mint más az elmúlt negyven év alatt, nappal dolgoztam, este tanultam.

— Milyen munkát végzett nappal, ami mellett este maradt ideje tanulni?

— Egy idő után bekerültem a Közlekedési Minisztériumba, az üzemgazdasági osztályra, és mivel akkor végeztem a Közgazdaság-tudományi Egyetemet, számomra ez ragyogó lehetőség volt. Ezt követően főkönyvelő lettem a Fővárosi Útépítő Vállalatnál, ma gazdasági igazgatóhelyettesnek mondanák. Majd huszonkét évig a Fővárosi Kertészet igazgatója voltam. A negyvenöt éves munkaviszonyom felét mint Főkert-igazgató morzsoltam le.

— Akkor nem sokáig dolgozott mint közgazdász.

— Nem sokáig, mert jött ez a váltás, és én nagyon beleestem a kertészetbe, a természetbe, a fákba. Fölrémlett bennem, hogy egy szűz pálya áll előttem, mivel a közgazdasági ismereteket alkalmazni lehet a természetben, és olyan dolgokkal foglalkozhatom, kutatómunkával, megfigyelésekkel, amivel ma is törődöm, ami ma is tevékenységem része.

— A Kertészeti Egyetem évei alatt voltak-e már elképzelései arra vonatkozóan, hogy min változtatna a környezettel kapcsolatban?

— Ez nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem ahogy megismertem a környezetet. Elkezdtem tanulmányozni a növényeket, és rájöttem, hogy nagyon is megfogható és kiszámítható szerepük van az életünkben. Ugyanis ki lehet számítani a környezeti értéküket, azt, hogy egy adott asszimiláló felület, például egy levél felülete mennyi oxigént ad, mennyi szén-dioxidot tud lekötni, hogy javítja a klímát, mennyi zajt, szennyezést köt le, s egyáltalán: milyen szerepet játszik a munkaképesség újjáteremtésében, a pihentetésben. Tehát van 8-10 funkciója a növényzetnek, amelyek kiszámíthatók, de ha ez kiszámítható, akkor a gazdasági értéke is kiszámítható, hiszen minél nagyobb az asszimiláló felülete, annál nagyobb a teljesítménye.

— A Fővárosi Kertészeti Vállalatnak miből és mennyiből volt módja gazdálkodni, ha szeretett volna egy kis zöldet teremteni?

— Miután nem volt szabadvállalkozás, monopolhelyzetben voltunk, és amit a főváros megszavazott, azt tervszerűen tudtuk megvalósítani.

— Az ön huszonkét éve alatt mennyit vesztett vagy mennyit nyert Budapest a zöldövezeteket illetően?

— Duplájára nőtt a zöldövezetek száma, mert a zöldterületek fele az új lakótelepekhez kötődik, melyek a 60-as évek végétől a 80-as évek elejéig épültek. 1982-től viszont elkezdődött egy csökkenés, mivel utólag beépítettek területeket, például Újpalotán, a Lakatos utcai lakótelepen, Albertfalván. Az utóbbi nyolc évben pedig hatalmas zöldterület tűnt el beépítés és átminősítés miatt.

— Az Ön megítélése szerint hova fog ez vezetni?

— Sajnos, nem a városrendezés dönti el, hogy hova mi épüljön, hanem a befektető, és nemcsak úgy dönti el, hogy kifejezi a szándékát, hanem úgy is, hogy az önkormányzatoknak nem lévén pénze, az ő pénzén készülnek el a részletes rendezési tervek. Tehát a hatósági tervek, amelyek alapján kiadják az építési engedélyeket, már a befektető pénzén készülnek a célnak megfelelően.

— Említette, hogy tanulmányozta a tengerentúli természetvédelmet.

— Szinte már közhelynek számít, hogy Nyugat-Európában és Amerikában ez másképp van, de Kelet-Európában is sokkal szigorúbban veszik a természetvédelmet. Manapság sajnos nagy a környezetpusztítás Magyarországon.

(Reform, 1992. május 21. — részlet)