|
Mikor lesz közös bérlet?
A már évek óta zajló egyeztetések gyümölcseként remélhetőleg egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz a BKV Rt., a MÁV Rt. és a Volánbusz Rt. közös budapesti bérlete. Úgy tűnik, ennek már csak egyetlen akadálya van.
A közös bérlet a főváros határain belül a három tömegközlekedési vállalat összes járatára érvényes lenne. Így a városban nagyobb szerepet játszhatnának a vonatok és a távolsági buszok, ésszerűsödne és az utasok számára vonzóbbá válna a tömegközlekedés. A szükséges összeget erre az évre az Országgyűlés és a Fővárosi Közgyűlés egyaránt jóváhagyta, és a bevezetéssel a kormány is egyetértett. Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor azonban ezt olyan feltételekhez kötötte, amelyek megvalósítása hosszabb időt igényelne: az állam nagyobb mértékben támogassa a fővárosi tömegközlekedést. A Levegő Munkacsoport ezzel a követeléssel teljes mértékben egyetért, és azt szeretné, ha a támogatás konkrét módjairól mielőbb megállapodás születne a kormány és a Fővárosi Közgyűlés között.
Úgy véljük azonban, hogy a támogatás kérdéséről folyó viták nem indokolhatják a közös bérlet bevezetésének elhalasztását, hiszen ez az intézkedés önmagában is komoly előrelépés lenne a budapesti agglomeráció évek óta súlyosbodó közlekedési problémáinak megoldásában, és a közlekedés hatékonyabbá tételével közvetlenül javítaná közel 3 millió ember életfeltételeit és közérzetét. Ezért levélben fordultunk a főpolgármesterhez annak érdekében, hogy tegye lehetővé a közös bérlet mielőbbi bevezetését.
Lukács András
|