— Mi áll annak hátterében, hogy az újonnan csatlakozó országok alacsonyabb kvótákhoz kötött kompenzációs kifizetést kapnak a mezőgazdasági termékek után?

— A nyugati társadalom egyre világosabban úgy fogalmaz: Nekünk olyan élelmiszer kell, amit ha elfogyasztunk, nem pusztulunk bele. Élhető környezetre van szükségünk, ahova városlakóként is visszavonulhatunk. Az az érdekünk városlakóként is, hogy az emberek vidéken is megtalálják a feladataikat, ne kezdődjön el egy dél-amerikanizálódási folyamat." Európa nem engedheti meg magának, hogy kiürüljön a vidék, és ipari csarnokká váljon. Ezt nem akarják az európaiak, és főleg azt nem, hogy erre költsék az adójukat. A pénzüket inkább annak adják, akik ezért ökoszociális társadalmi szolgáltatásokat nyújtanak. Semmi nem indokolja a nagyüzemi mezőgazdaság támogatását jobban, mint az iparét vagy a szolgáltatásét. A mezőgazdaságot akkor kell támogatni, ha magára vállal olyan társadalmi és környezeti feladatokat is, amelyeket elvárunk tőle. Az EU-ban a közvélemény, és hatására az agrárpolitika is átalakulóban van.

1995-ben született meg az a döntés, miszerint az EU leépíti a csupán termékmennyiségeket szem előtt tartó, kvótákhoz kötött támogatásokat, ugyanakkor nagy mértékben támogatja az úgynevezett ökoszociális vagy második pilléres mezőgazdasági rendszereket. (A támogatások változását lásd az ábrán! — A Szerk.) Ez azt jelenti, hogy nem a mennyiséget támogatják, hanem olyan gazdálkodási rendszereket ajánlanak a gazdáknak, amelyeknek jók a környezeti teljesítményei, és foglalkoztatási, szociális, kulturális és regionális feladatokat is ellátnak a saját körzetükben. Ilyen például az ökológiai gazdálkodás, az extenzív állattartás, az érzékeny területek speciális művelése, amelyek munkaigényesebbek az iparszerű gazdálkodásnál, így munkahelyteremtő tényezők is.

— Ugyanakkor ezeknél a rendszereknél nagyobb az anyagi kockázat.

— A támogatást úgy kell megállapítani, hogy a vállalkozás versenyképes legyen. Ezért van az, hogy az ökoszociális mezőgazdálkodásra áttért gazda még 20 százalék prémiumot is kap azon felül, amennyi költségnövekedése lehet az átállásból. Azt kell elérnünk, hogy legalább azonos eséllyel versenyezzenek egymással a különböző rendszerek, és ne kelljen veszélybe sodornia a családját annak a gazdának, aki vállalja az átállást egy olyan gazdálkodási módra, amelynek jók a társadalmi és környezeti teljesítményei. Ezt meg kell fizetni, mint társadalmi szolgáltatást. Az iparszerű termelési rendszerek azért versenyképesek, mert nem a károkozó fizeti meg a környezeti és társadalmi károk elhárításának költségeit, hanem a társadalom kénytelen azokat adó formájában összegyűjtött pénzekből helyreállítani. Ezeket pl. ökoadók formájában rá kellene terhelni a környezeti és társadalmi károkat okozó rendszerekre. Az így befolyt összegeket lehet azok támogatására fordítani, akik vállalják a jó ökoszociális teljesítményeket adó mezőgazdasági rendszerek alkalmazását. Erre komoly kiegészítő forrásokat is lehet kérni az EU-tól. Európa erre tart. Ha az EU-hoz akarunk csatlakozni, és érdekel minket, hogy mi történik a vidékünkkel és az embereinkkel, a természettel, a termőfölddel és az ivóvíz-bázisainkkal, akkor itt kell keresgélni a megoldásokat.

— Ahol elindultak ezek az agrár-környezetvédelmi programok, ott fantasztikus ütemben növekedett e gazdálkodási formák (pl. a biogazdálkodás) területe. Ausztriában például a gazdák számára juttatott állami támogatások 66 százaléka a második pilléres kifizetésekből származik. Az osztrák gazdák a terület 90 százalékával részt vesznek ebben a programban. Öt év alatt ilyen rendszerekkel megkétszerezték a parasztság jövedelmét, és teljesen átalakult az ország mezőgazdasága. Az osztrák gazdák rájöttek arra, hogy ilyen gazdálkodási rendszerekkel tudnak pénzhez jutni, és szívesen vesznek részt benne.

— Az így termelt termékeknek van is piacuk.

— Ez az egyetlen dolog, amit az agrárlobbi hajlandó megérteni.

— Magyarországon történtek-e már előrelépések az ökoszociális mezőgazdaság érdekében?

— Tipikus második pilléres program a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program, ami ezeket a rendszereket (agrár-környezetgazdálkodási alapprogramot, integrált gazdálkodást, ökológiai gazdálkodást, extenzív gyepre alapozott állattartási rendszereket, vizes élőhelyek tó-, nád-, ártéri gazdálkodási rendszereit, Érzékeny Természeti Területek gazdálkodási rendszereit stb.) kínálja fel a gazdáknak, és ezért normatív kifizetést ajánl. Tehát nem termelési ágazatokat, hanem olyan gazdálkodási rendszereket támogat, amelyeknek jók az úgynevezett társadalmi szolgáltatási teljesítményei. Ezen a második ágon ugyanúgy gazdálkodunk és minőségi terméket állítunk elő, ám ezen kívül foglalkoztatást is biztosítunk és környezetvédelmi feladatokat is ellátunk. Ráadásul e pillér mentén megnégyszerezhetjük a bevonható közösségi forrásokat is. Végül 2,5 milliárd forint lett az az összeg, ami a 2002-es FVM költségvetésben e program rendelkezésére áll, ebből a terület alapú támogatásra körülbelül 2 milliárd forint jut. Több mint ötezer pályázat érkezett, 270 ezer hektár területre pályáztak az idén a gazdák úgy, hogy ez tulajdonképpen egy titkos" mozgalom volt, alig tudott róla valaki.

— Régen a parasztemberek nagy tudással rendelkeztek. Ez az agrár-környezetvédelmi program talán megint szélesebb ismeretet igényel, mint a nagyüzemi gazdálkodás.

— Ez tudásintenzív gazdálkodás. Ebben a rendszerben nem lehet azt csinálni, mint az iparszerű gazdálkodásban, ahol a gazda kap egy receptkönyvet, és azt mondja: május 15-e van, akkor az almába megyek permetezni". Itt figyelni kell a természetet, a változásait, arra reagálni kell, és ezért sokkal több ismeretre van szükség. Ez egy lágy rendszer. Ha kártétel történik, akkor sem biztos, hogy be kell avatkoznom, mert a természet maga is szabályozza önmagát. Vannak természetes ellenségek, amelyek kontrollálják a folyamatokat. Ha a kártevő szaporodik, akkor szaporodik a természetes ellensége is.

— Milyen feltételek vannak Magyarországon a biotermelés számára?

— Számos térségben ideális a helyzet, mert nem is volt pénz olyan szinten műtrágyázni, vegyszereket használni, mint az EU-ban. A környezet sokkal tisztább, mint a legtöbb nyugat-európai országban. Tisztábbak a vizeink, az élővilág még sokkal inkább megmaradt természetközeli állapotban. Ezek olyan értékek, amelyeket használnunk kell, és úgy tűnik, hogy ezek felértékelődnek, a világ erre fordul.

— Miért van az, hogy mégis tiltakoznak a politikusok és a mezőgazdasági termelésben érdekeltek?

— Mert az agráripari és tőkebefektetői lobbi abban érdekelt, hogy olyan rendszerek terjedjenek, amelyek jó felvevőpiacot biztosítanak termékeiknek és amelyekben befektetett tőkéjük megtérülésének hatékonysága a legnagyobb. Tehát tőkeigényes, technológiaigényes és energiaigényes, az emberi munkát, részvételt egyre kevésbé igénylő rendszereket erőltetnek. Az érdekviszonyok teljesen világosak. Az, hogy nincs elmozdulás, jelzi, hogy milyen ereje van a hagyományos agráripari lobbinak és a nemzetközi tőkebefektető köröknek. Számukra addig jó a helyzet, amíg mindezekről a lehetőségekről és tétekről az érintettek tömegei nem is szereznek tudomást.

— Szokták mondani, hogy a hagyományos nagyüzemi mezőgazdaság is munkahelyteremtő.

— Nem mindegy, hol és mennyi munkaerőt köt le egy adott gazdálkodási rendszer. A többfunkciós európai mezőgazdasági modellnek megfelelő, jó ökoszociális teljesítményű gazdálkodási rendszerek helyben biztosítanak munkát az embereknek. Az iparszerű energiaigényes gazdálkodási rendszer az ipari területeken biztosít munkát, és ez sokszor nem is magyar iparvállalatokat jelent. Ha valóban az a kérdés, amit retorika szintjén hangoztatnak, hogy miként lehet megőrizni a vidéket, akkor olyan rendszereket kell alkalmazni, amilyeneket az agrár-környezetvédelmi program megfogalmaz. Az ilyen rendszerek jó minőségű, szermaradványmentes, egészséges, biztonságos és így a likvid piacokon jól értékesíthető termékeket állítanak elő, ugyanakkor a társadalmi és környezeti hatásaik kedvezőek, nem élik fel a természeti és helyi társadalmi tőkénket. Inkább a helyi közösségeknek adnak munkát és biztosítják a természeti, táji értékek fennmaradását is.

Vannak, akik azt mondják, hogy Magyarországon a mezőgazdaság legfeljebb 90—100 ezer embernek biztosít munkát. A kiszoruló mintegy 200 ezer ember munkanélküliségi problémáját intézze el a szociálpolitika, a környezeti problémát pedig oldja meg a környezetpolitika! Ennek a gondolkodásnak semmi köze a vidékfejlesztéshez, ebben az esetben a vidék egy gyárcsarnoknak felel meg, ahol zavaró tényező az ember, a környezet, az élővilág és a táj is.

Az egészségkárosodás egy részét az iparosodott mezőgazdaság okozza részben a környezetszennyezésével, részben a vegyszer tartalmú élelmiszerrel. De nem ő fizeti meg ennek a költségét, hanem mindnyájan fizetjük, adófizetők. Tőlünk, adófizetőktől szedi össze az állam a pénzt arra, hogy az egészségkárosodott embereket gyógyítsa. Ez egy nagyon rossz szabályozás a társadalom szempontjából. Ez nyilván extraprofitot biztosít az iparosodott mezőgazdaság számára, a társadalom egészének viszont semmivel nem indokolható többletterheket jelent. Rossz üzeneteket ad a gazdaságpolitika a gazdaság szereplői számára, nem közvetíti ezeket a hatásokat. Nem terheli rá a költségeket azokra, akik a károkat okozzák. El kell venni ezeket az extraprofitokat, és ez teremti meg a forrásait azoknak a rendszereknek, amelyek viszont környezeti, társadalmi, ökoszociális szempontból elfogadhatóak.

— Milyen további változások várhatók az EU-ban?

— Nemrég jött létre az Európai Ökoszociális Fórum. Ez olyan társadalmi lobbiszervezet, amely segíti az Európa Bizottságot, hogy az ökoszociális mezőgazdaság irányába mozdítsa el a Közös Agrárpolitikát. Ökoszociális piacgazdaságot akarunk, melynek mind a három — a környezeti, a gazdasági és a társadalmi — eleme is fontos. Aki tőkét fektet be, azt csak a gazdasági elem érdekli. Az államnak az a feladata, hogy érvényesítse az ökoszociális szempontokat, és olyan szabályozást vezessen be, amivel a társadalom érdekében korlátozza a piac egyébként korlátlan hatalmát.

2003 az EU agrárpolitikájának felülvizsgálati határideje. A bizottság javaslata várhatóan arról fog szólni, hogy a reformot még határozottabban tovább kell vinni a második pillér fejlesztése irányába. A csatlakozó országoknak mindezek ismeretében elemi érdeke az, hogy e második pillér mentén programokat indítsanak, és ezekre saját költségvetési forrásokat különítsenek el. Minden egyes elkülönített forinthoz 3 forint közösségi forrás szerezhető. A mennyiségekhez, kvótákhoz kötött első pilléres kifizetések esetében éppen fordított a helyzet.: lehetővé teszi, hogy mi magunk saját nemzeti forrásainkból 3 forint termeléshez kötött támogatást adjunk, és ehhez 1 forint kiegészítő közösségi támogatást hajlandó biztosítani. Ez az a bizonyos 25%, ami akkora felháborodást okozott a hazai szakmai és politikai körökben. Ebben a helyzetben a legjobb stratégia csakis a két pillér mentén történő építkezés lehet.

— Az EU-ban hogyan viszonyulnak a politikusok a második pilléres mezőgazdasági programhoz?

— Ausztria EU-csatlakozásakor Josef Riegler volt az alkancellár és Franz Fischler a mezőgazdasági miniszter. Ténykedésüknek köszönhetően azonnal a mezőgazdasági terület 90 százalékával csatlakoztak a gazdák a második pilléres programokhoz. Fischler most az EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési ügyekért felelős főbiztosa, Riegler pedig az Európai Ökoszociális Fórum elnöke. Németországban rövid időn belül 25 százalékra akarják növelni az ökológiai gazdálkodás arányát. A franciák, dánok, skandinávok is ebbe irányba mozdulnak el. Ez az erő próbálja az ökoszociális piacgazdasági modellnek megelelő irányba tolni az európai agrárpolitikát. Nekünk is ehhez az erőhöz kellene csatlakoznunk, ez hozhat a legtöbbet Magyarországnak — nem csak anyagilag, hanem így környezeti és társadalmi szempontból is élhető vidéket teremthetünk. Ehhez persze világosan meg kellene fogalmazni az értékrendet, és el kellene dönteni, hogy a tőkebefektető agráripari érdekkörök vagy a vidéki, helyi agrárközösségek, a magyar vidék érdekei mentén akarjuk mezőgazdaságunkat modernizálni, szerkezetét átalakítani. Főleg pedig a nyilvánosság elé kellene tárnunk ezeket a lehetőségeket és téteket, világosan megnevezve a mögöttük meghúzódó érdekköröket.

Mikola Klára