kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A Levegő Munkacsoport lakáspolitikai javaslatai

Ökoszociális piacgazdaságban a lakáspolitikának a társadalmi kohézió erősítését és a környezeti szempontokat prioritásként kell kezelni. Mindkettő a gazdaság fejlődésére is hat, mert növeli a munkaerő mobilitását és versenyképesebb termelésre ösztönöz. Ellenkezik a piacgazdaság és a szolidaritás elvével, és gyakran a környezetre is káros, ha elsősorban egyes érdekcsoportoknak nyújtunk a költségvetésből — közvetett vagy közvetlen — támogatást.
KONKRÉT JAVASLATAINK
1. A központi költségvetésből nyújtott lakástámogatásokat emeljék az EU átlagos mértékére, vagyis a GDP 1,6%-ára a jelenlegi 0,9%-ról. Ennek az összegnek legalább az 50%-át fordítsák épületfelújításokra.
2. A piacgazdaság konszolidációjának befejezéséig (a lakhatási költségekkel arányos bérek, EU szintű földárak, uniós átlagnak megfelelő épületminőség stb.) működjön egy olyan építéspolitikai koordináló szervezet, amely a kormánynak van közvetlenül alárendelve. Készüljön háromszintű (országos, regionális és önkormányzati) lakásprogram. A program alapvető mutatóit törvényben vagy kormányrendeletben kell rögzíteni. Új lakások építéséhez költségvetési támogatást, beleértve a kamattámogatást, csak a lakásfejlesztési programmal összhangban lehessen kapni.
3. A ciklus végére szociális bérlakás-állományunk érje el legalább a 400 ezer lakásegységet. Tegyék kötelezővé a városok számára középtávú bérlakáskialakítási koncepció kidolgozását, amely biztosítja, hogy 10 év alatt összességében 20%-ra növekedjen a bérlakások (illetve vállalati szolgálati lakások, fecskeházak és egyéb speciális otthoni férőhelyek) aránya.
4. Dolgozzanak ki országos programot az iparosított technológiával épült lakások (lakótelepek) racionális felújítására és üzemeltetésére és az ezt lehetővé tevő tulajdonosi szerkezet, jogi háttér kialakítására.
5. A lakhatási támogatás alanyi jogon járjon a rászorultaknak az egy főre eső jövedelemtől, illetve vagyoni helyzettől függően.
6. A lakosságot áfa- és szja-kedvezményekkel is ösztönözzék arra, hogy megtakarításaikat az energiatakarékos épületfelújításokra fordítsák. Egyebek mellett az eladott ingatlanokból származó bevétel ugyanolyan kedvezményeket élvezzen felújítás esetén, mint új lakás vásárlásánál.
7. Ösztönözzék a lakásépítésekhez és felújításokhoz non-profit építőipari vállaltok létrejöttét.
8. Támogassák a városrehabilitációs tanácsadó irodák felállítását. Erre a célra évente 1 milliárd forintot javasolunk elkülöníteni, 60%-ban központi és 40%-ban önkormányzati forrásból. A felújítási támogatások elsősorban az állékonyságot és az energiamegtakarítást szolgálják.
9. Az állékonyságot veszélyeztető hibák kijavítása mellett az alulfinanszírozott kommunális épületek (iskolák, kórházak) felújítása és a közterületek állapotának javítása élvezzen elsőbbséget a közpénzek felhasználásánál.
10. A természetes területek védelme, a települések kompaktságának megőrzése és az infrastruktúra hatékonyságának javítása érdekében új lakásokat legalább 70%-ban csak bolygatott (rozsda-) területre szabadjon építeni.
11. A rozsdaövezetek versenyképességét gazdasági eszközökkel és szabályozással is javítsák. Készüljünk fel pénzügyi-műszaki rozsdaövezeti programokkal az EU városrehabilitációs alapjainak fogadására. Garantáltan álljanak rendelkezésre a fogadó országtól megkívánt önrész és a magánbefektetők a csatlakozás idején a programokkal együtt.


A JAVASLATOK RÖVID INDOKLÁSA*
A lakáshoz való jog
Az Európai Unió több tagállamában a lakás alapvető állampolgári jog. Az érintettek lakhatásának támogatásánál csak a jövedelmi illetve vagyoni viszonyokat vizsgálják.
Az Alkotmánybíróság 42/2000. (XI. 8.) AB határozata szerint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló többször módosított 1949. évi XX. törvény 70/E. §-ában kinyilvánított szociális biztonsághoz való jogból nem vezethető le az állampolgárok hajlékhoz való joga. Ez azt jelenti, hogy az államnak csak az életveszély elhárítása érdekében kötelessége ideiglenes szállást biztosítani. A közbiztonsági és szolidaritási szempontok alapján módosítani kell az Alkotmányt és a lakhatással összefüggő egyéb törvényeket, hogy a rászorultak normális életvezetésének feltételei biztosíthatók legyenek.
A lakhatás költségei és a bérek közötti aránytalanság
Magyarországon jóval alacsonyabb az átlagos bérszínvonal, mint az Európai Unióban, miközben a napi megélhetéshez nélkülözhetetlen kiadások nagysága egyre jobban közelít az EU-beli szinthez. Ráadásul az átlagok mögött óriási jövedelemeltérések rejlenek. Jelentősen alacsonyabb a foglalkoztatottság, mint az EU országaiban, vagyis egy keresőre nagyobb számú eltartott jut. Különböző számítások eltérően, 7—14 évi jövedelemre becsülik egy átlagos méretű lakás árát Magyarországon. Ezzel szemben az EU-ban 2—3 évi jövedelemből vásárolhatók meg a lakások. Úgy szűnt meg a bérlakás-hálózat a rendszerváltás után, hogy a jövedelmekben nem jelent meg automatikusan a lakás vásárlásával és fenntartásával kapcsolatos költségek fedezete.
A lakás piaci értéke rendkívüli módon függ attól, hogy melyik térségben van. Ugyanolyan jellegű és méretű lakás esetén az eltérés akár két-háromszoros is lehet. Ez nehezíti a cseréket, az eladásokat. A lakásmobilitás alacsony, a gazdaság fejlődését a fejlettebb térségekben fékezi a munkaerő hiánya, míg a keleti országrészben konzerválódik az alulfoglalkoztatottság.
A lakókörnyezet állapotára az ingatlantulajdonosnak jelenleg még kevés a ráhatása. A közpénzekből történő fejlesztések haszna sokszor kevesek magánvagyonát gyarapítja, míg más fejlesztések, az önkormányzatok engedélyezési gyakorlata, a környezeti szempontok figyelmen kívül hagyása a meglevő ingatlanok értékcsökkenéséhez vezet. Gyakori, hogy az önkormányzati képviselőtestületek — más források hiányára hivatkozva — az építési jogokkal kereskednek az éves költségvetési lyukak betömésére. Ez leértékeli a meglévő épületvagyont, rontja a települések vonzerejét, ami súlyos veszteséget jelent a nemzetgazdaság részére is.
A lakásmobilitást hivatott elősegíteni az új (és újabban a használt) lakások vásárlásának támogatása. Ez az előírás jelenleg még féloldalas, mert a havi törlesztőrészletek nagysága erősen behatárolja a felvehető összeget és azt a kört, amelyik a kedvezményes kamattámogatást igénybe tudja venni. Ráadásul az adófizetők pénzéből biztosított kamattámogatások esetenként a pénzügyi spekulációt és nem a szociális kohéziót szolgálják. A kisjövedelműek problémáját csak a nemrég megkezdett szociális bérlakásprogram felgyorsítása javíthatja.
Jelenleg a 12—15 millió Ft értékű új lakások a legkelendőbbek, és ez egyenlakások" építésére ösztönzi az építési vállalkozásokat. 2002-re ugyan lelassult, sőt stagnál az új lakások árának emelkedése, a vállalkozók azonban nem javuló minőséggel, igényesebb alaprajzokkal, műszaki és esztétikai megoldásokkal versengenek a vevők kegyeiért, hanem igyekeznek a legnagyobb hasznot kihozni a tervezési és kivitelezési költségek lefaragásával és minél előnyösebb építési jogok (szintterületi mutató, beépítési százalék stb.) kiharcolásával. Figyelembe véve a lakosság jövedelmi viszonyai és az építési költségek közötti, már említett arányokat, nehezen képzelhető el, hogy a jelenleg szokásos 30-35%-os fővállalkozói díjak mellett jó minőségű, igényes, évtizedeken át értékálló lakóépületeket tömegesen lehetne létrehozni for-profit alapon. Javasolnánk a non-profit építőszövetkezetek újjáélesztését, hogy sikerüljön megállítani a fenti folyamatot, az újonnan épülő lakások gyors erkölcsi avulását. (Gondoljunk például Újlipótváros, Wekerle-telep két világháború között épült lakóházainak színvonalára!)
A bérlakásarány növelése
Az iparosított technológiával épített lakótelepek felújítása és gazdaságos üzemeltetése csak együttesen oldható meg. Ehhez meg kell változtatni a jelenleg domináns tulajdonformát (öröklakás helyett lakásszövetkezet, állami bérlakás), módosítani kell a bérlői jogokat, és létre kell hozni lakásgazdálkodó szervezeteket.
Az átgondolatlan lakásprivatizáció eredményeképp a bérlakások aránya 7%-os, szemben az EU 40%-os átlagával. Rendszeres lakhatási támogatásban csak a bérlakásban élők részesülhessenek. (Az ingatlantulajdonnal rendelkező rászorulók támogatását — elsősorban azokban a háztartásokban, ahol gyermekek, fogyatékosok, egyedülálló idősek élnek — más módon kell megoldani.) Azok a tulajdonostársak, akiknek a közüzemi díjak fizetése is gondot jelent, nem tudják a felújításokat finanszírozni, ezért a többieket is akadályozzák a felújításban. Az elmaradt felújítások később csak jóval drágábban valósíthatók meg, ami ésszerűtlen és méltánytalan a többi tulajdonossal szemben.
Az alacsony jövedelműeknek törvénymódosítással kellene garanciát kapniuk arra, hogy ha beadják a lakásukat egy lakásalapba, akkor cserébe a rászorultságuknak megfelelő nagyságú bérlakást vagy gondozó-házban saját lakrészt kaphatnak. Ez a költségvetés számára is kedvezőbb, mert a lakhatási támogatásért cserébe — mintegy részletre vásárlással — hamarabb el lehetne érni egy társadalmi szempontból kívánatos (szociális) bérlakásarányt. A visszavásárlás ilyen formája csak akkor működne, ha egyidejűleg gyorsan növekedne a speciális otthonok száma, és az ingatlan felajánlása nagyobb szociális biztonságot nyújtana, mintha az alacsony jövedelmű tulajdonosok a szabadpiacon értékesítenék a lakásukat. Megfontolandó olyan törvénymódosítás is, hogy idősek esetében a jelzálogot kizárólag úgy lehet bejegyezni, hogy csak a tulajdonos elhalálozása esetén árverezhető el a lakás. Mindez az egyik első lépése lehetne a soklakásos társasházak, elsősorban paneles lakótelepek ésszerűbben szervezhető felújításának, és a szociális lakásállomány gyorsabb bővítésének.
... a szükséges munkálatokhoz kevesebb fáradságra van szükségük, mint más nemzeteknek. Másutt például épületek emelése és tatarozása igényli oly sokak munkáját, mert amit az apa fölépít, azt a hanyag örökös lassan hagyja tönkremenni, és amit kevésből karban lehetett volna tartani, azt az utána következőnek nagy költségen, szinte az alapjaiból kell fölépíteni. De még gyakrabban előfordul, hogy az egyik óriási költséggel épít egy házat, a másik finom ízlésével megveti és elhanyagolja, úgyhogy rövidesen összedől, maga pedig másutt épít magának mást, nem kisebb költségen. De Sehol szigetén, ahol minden dolog olyan jól el van rendezve és a társadalom úgy meg van szervezve, a legritkább esetben fordul elő, hogy új ház építésére kell telket keresni. Sőt nemcsak a jelentkező hibákat orvosolják sürgősen, hanem a még várható bajokon is segítenek. Így aztán nagyon kevés munka árán igen soká tartanak az épületek..."
Morus Tamás (1478—1535): Utópia
(Kardos Tibor fordítása)
A felújítások mellett szólnak a szociális, a gazdasági és a környezeti szempontok

A nemzetközi gyakorlat szerint az épületek karbantartására az értékük 1—1,6%-át kell költeni évente. Ez ma nemcsak az alacsony jövedelmek miatt és a megfelelő támogatási programok hiányában nem teljesül, hanem azért sem, mert a felújítások nagy szakértelmet és több élőmunkát igényelnek. Ebben is segítene a zöld államháztartási reform, amely az élőmunka nagyobb arányú alkalmazásában és az anyagtakarékosságban tenné érdekeltté a vállalkozásokat. Ez fokozná az építőipari kis- és középvállalkozások versenyképességét. Egyidejűleg támogatni kellene a szakmunkásképzés színvonalának emelését, valamint annak számottevő kibővítését, mivel jelenleg mennyiségi szempontból is mélyponton van. A minőségi munkavégzés érdekében érdekeltté kellene tenni a lakosságot a számlaadásban, visszaszorítva a szürkegazdaságot. Félő, hogy az EU-csatlakozás után alacsony morális és szakmai színvonala miatt sok építőipari kis- és középvállalkozás kiszorul a piacról.
Ma sokan laknak az igényeiket területileg meghaladó, ám egyéb szempontból nem megfelelő lakásokban. Jóval több alacsony rezsijű, kedvező környezeti állapotú, jó tömegközlekedéssel és egyéb infrastruktúrával ellátott, igényesen megtervezett(!) speciális hajlékra lenne szükség az idősek, a mozgáskorlátozottak, a pályakezdők, az egyedülállók, a gyermekeiket egyedül nevelők szükségleteinek kielégítésére. Segíteni kellene a többgenerációs együttélés korszerű, rugalmasabb formáit is. Megfelelő kínálat és garanciák mellett az állampolgárok a szükségleteikhez jobban igazodó lakásokat foglalhatnának el, nőne a mobilitás, és ésszerűbben gazdálkodhatnánk a lakásvagyonnal. (Hollandiában, egyes városokban, az önkormányzat közreműködésével, rugalmas cserékkel 10%-kal sikerült javítani az összhangot az igények és a használat között, egyetlen új lakás építése nélkül.) Magyarországon nincs mennyiségi lakáshiány. A forrásokat elsősorban a meglevő épületállomány korszerűsítésére, a lakókörnyezet és a közterületek felújítására kellene fordítani.

A lakásfelújításban az elmaradás országosan 2000—3000 milliárd forintra tehető. Csak Budapesten 1000 milliárd forint körülire becsülik azt az összeget, amely a jelenlegi lakásállomány felújításához, korszerűsítéshez ténylegesen szükséges. Egész kerületek lakásállománya romlott le az elmúlt évtizedekben, és ez a leromlás folytatódik. Márpedig ahogy halasztódik a felújítás, annak költségei exponenciálisan növekednek. A lakásfelújításokat gátolja, hogy e tevékenységhez nem jár áfa-ellentételezés, ugyanakkor igen magas a felújítások adótartalma, és lakáseladás esetén a személyi jövedelemadóról szóló törvény új lakás megvételét és építését kedvezményezi, a lakásfelújítást nem. A lakások felújítása kockázatos, nem szerepel a háztartások prioritásai között. A felújításba fektetett pénzösszeg csak ritkán arányos a lakás értéknövekedésével. A felújítás a szlömösödő területeken alig növeli az ingatlan értékét, míg a jó környezeti állapotú, jó közlekedési kapcsolatokkal és felújított közterületen található ingatlanok értéke akkor is gyorsan emelkedik, ha elhanyagolják. A környezet és a közterületek állapotának javításával és szja-kedvezményekkel is ösztönözni kellene a lakosságot, hogy a megtakarításait energiatakarékos felújításba fektesse.
Újragondolásra javasoljuk a társasházaknak és lakástulajdonosoknak nyújtott vissza nem térítendő támogatások jelenlegi rendszerét. A társasházaknak nyújtott támogatások (1/3 önrész, 2/3 közpénz) elsősorban a jól szervezett, jobb állapotban levő tulajdonok további értéknövekedését szolgálják, így a célzottságuk nem megfelelő. Ezzel szemben a sokszor majdnem életveszélyes házak állagmegóvása sem biztosított a bennük élők szociális helyzete miatt. Az állékonyságot és a gépészeti rendszerek ellenőrzését közbiztonsági feladatként kellene kezelni (a kéményellenőrzésekhez hasonló, de nem formális módon).
Az épületkorszerűsítés környezetvédelmi szempontjai
Éghajlatvédelem, az energia racionális használata
a.) Az egyik ún. kiotói mechanizmus, a karbonkereskedelem előreláthatóan 2012-ig nettó bevételt jelenthet az országnak. A megtakarított energia tehát nemcsak költséget és környezetszennyezést csökkent, hanem rövid távon bevételt, hosszabb távon (2012 után) a szigorodó üvegházhatású gázokkal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeink teljesítését könnyíti meg.
Ki kell dolgozni a címkézést az egyes épülettípusokra, és csak a fajlagosan kedvező műszaki megoldásokat szabad támogatni (kWh/m 2 /év, lakás m 3 /fő, egyéb mutatók). Tájékoztatásul: jelenleg a fűtési energiaszükséglet egy négyzetméter épületterületre vetítve Magyarországon kétszerese az osztrák átlagnak. (Dániában az energiahatékonyság javítása érdekében lakást eladni csak energiahatékonysági bizonyítványt mellékelve lehet.) Az Európai Unióban is tervezik az egységes műszaki, elsősorban hőtechnikai minimumok meghatározását 2006-ig, amelyek alól csak egyes műemlékek, ideiglenes építmények, nyaralók stb. kaphatnak majd felmentést.)

b.) Magyarországon — többek között az erőteljes állami támogatás következtében — a legtöbben földgázzal fűtenek. (Ennek arányát tekintve Hollandia után a másodikak vagyunk Európában.) Ugyanakkor néhány éven belül szinte teljes egészében import gázra szorulunk, ami jóval drágább a hazainál, és stratégiailag sem kedvező. Az egymástól távol eső kistelepüléseken egyértelműen, de a többi településen is támogatni kell az alternatív, elsősorban megújuló energiák használatát. (Az EU 10 év múlva 12% — a villamos energiatermelésben 22% — megújuló energiaarányt ír elő. Nálunk ez most 3%.) Ennek érdekében egyebek mellett népszerűsíteni kell a hagyományos fűtési megoldások (kemence, cserépkályha), árnyékszékek (komposzttoilet), szárító-hűtő helyiségek korszerű változatait és a napenergia hasznosítását.
c.) Az épületfelújítást, átalakításokat, energiamegtakarító beavatkozásokat együttesen kell kezelni. Jelenleg egyes szolgáltatók alkalomszerűen készülékcseréket kezdeményeznek, ezt azonban nem koordinálják, és nincs előírás a támogatott készülékek hatásfokára. Kiszámíthatatlanok (előre tervezhetetlenek) az energiatakarékossággal kapcsolatos pályázatok, vissza nem térítendő támogatások (Széchenyi Terv, Fővárosi Gázművek kerületi kampányai stb.), és rengeteg adminisztrációs költséggel járnak.
A biológiai sokféleség megőrzése, zöldterület-gazdálkodás
a.) Még mindig nem eléggé tudatosult a lakosságban, az önkormányzatoknál és az állami döntéshozásban, hogy Magyarország, a szomszédainkkal együtt, lényegesen nagyobb biológiai vagyonnal rendelkezik, mint a nyugati államok. Nem szabadna a nyugati minták automatikus átvételével elveszni hagyni ezt a kincsünket. Sokkal komolyabban kell venni a települések kompaktságának megőrzését, a városi terjeszkedés meggátlását. Az úthálózat kialakításánál a fragmentáció elkerülésének legalább akkora jelentőséget kell tulajdonítani, mint a közlekedéstechnikai szempontoknak.

Angliában a 90-es évek közepén ismerték fel a vidéken élők, hogy a városok fejlődése, az úthálózat sűrítése az ő rovásukra történik. Óriási kampányokat indítottak ennek megállítására. A jelenlegi előírások szerint az új épületeket legalább 60%-ban rozsdaterületre kell építeni. Az USA-ban is egyre komolyabban veszik a rozsdaterület ügyét, holott ott a beépítettség alig 5%-a az ország területének.
b.) A mi térségünkben még nem működik a fenntartható településfejlesztés egyik hatékony eszköze, a telekadó. Két fontos funkcióját emelnénk ki. Az egyik az, hogy ösztönzi a telektulajdonost arra, hogy a telkét a lehető legjobban hasznosítsa. A kitelepülés, illetve a peremkerületeinek értékes természetes területein építkezés egyik oka, hogy máshol alig van eladó lakótelek. Budapesten például nagy mennyiségű, a közterületek rendbetétele és a romos építmények eltakarítása esetén jó minőségű, közművesített (foghíj)telek van a középső kerületekben, amelyek pillanatnyi hasznosítása, eladása nem érdeke a tulajdonosnak. Kivár. Ha lenne telekadó, vagyis folyamatosan költeni kellene a telkére, akkor meggondolná, hogy csak tezaurál, vagy csinál vele valamit. (A telekadó alól felmentést, sőt támogatást kaphatna az, aki aktív zöldterületté alakítja a telkét.) A másik funkció a közpénzekből történő és a magántelkek értékét erőteljesen megnövelő fejlesztések hasznából a visszaforgatás további közcélok megvalósítására (ún. többlet érték adó). Ezt az adófajtát a piacgazdaság fellegvárában, az Amerikai Egyesült Államokban is széles körűen alkalmazzák. Magyarországon a zöldterületek pusztításának és az e téren szinte általánossá vált súlyos korrupciónak egyik fő oka, hogy az ingatlan értéknövekedésekor a megnövekedett haszon a tulajdonos zsebébe vándorol, a társadalmat ért kárt viszont a közösség viseli. (Ez utóbbiak közé tartozik az értékes zöldterületek pusztulása, az átszellőző csatornák, kilátás, benapozás elépítése", a megnövekedett közlekedési igények és az ezzel járó környezetszennyezés, a többlet infrastruktúra — víz, csatorna, egészségügyi ellátás, iskola stb. — iránti igény, a más helyütt már meglévő infrastruktúra kihasználtságának — és így a hatékonyságának — romlása stb.)
c.) A rendszerváltáskor, 1990-ben megalkotott önkormányzati törvény forgalomképtelenné nyilvánította a tereket, parkokat. Egy 1976-ban kelt és ma is hatályos ÉVM rendelet pedig előírja, hogy az elvett közhasználatú zöldterületet máshol kell pótolni. Mindkét jogszabályt folyamatosan ki lehetett játszani, és ezt az önkormányzatok szinte soha nem akadályozták meg. Szigorúan be kellene tartatni tehát a meglévő törvényeket és rendeleteket. Továbbá hatékony és differenciált földvédelmi járulékot kellene bevezetni a jelenlegi rendkívül alacsony mértékű és igen korlátozott hatókörű járadék helyett.
d.) A budapesti agglomerációban a privatizálás, majd felvásárlás, valamint a mezőgazdasági termelés rendkívül kedvezőtlen jövedelmezősége miatt hatalmas érdekek fűződnek a természetes területek átminősítéséhez. Ennek következtében becslések szerint 20-40 évre elegendő fejlesztési területet kínálnak eladásra — viszonylag alacsony áron. A nagy vagyoni tét miatt rengeteg a félretájékoztatás, a lobbik burkolt és nyílt fellépése. Különös előszeretettel hivatkoznak a jogszabályok merevségére, és a magántulajdonosi érdekek szentségére, mint az a Budapesti Agglomerációs Területrendezési Tervezetével kapcsolatban a mai napig történik. A szakmai érvek, nemzetgazdasági szempontok, a helyi lakosok és a térség hosszú távú érdekei alig érvényesülnek.
A nyersanyagigény csökkentése, az ásványvagyon megőrzése, hulladékgazdálkodás
Az Európai Unió egyes országai eltérően védik a fémes és nem fémes ásványkincseiket. Egyre kevesebb a lehetőség a kvarchomok, kavics, mészkő és más építőipari alapanyagok bányászatára. Ezért a nyugati vállalatok kelet felé mennek, ahol a bányajáradék alacsony, és nincs határozott koncepció a védelemre. (Arra szoktak hivatkozni, hogy azért telepednek ide, mert kisebb szállítással tudják a régiót ellátni. Így például Magyarországnak igen jelentős az ilyen jellegű exportja.) Ezzel szemben az EU-ban most készül az építési hulladék újrahasznosítására vonatkozó közös szabályozás. Németországban már 70% feletti a visszaforgatási kötelezettség, és kötelező az építés helyszínén szétválogatni a sittet. (Ha nem teszik meg, akkor az önkormányzatok közhasznú munka keretében saját telepükön végzik a válogatást az építtető költségére.)
Ugyancsak tanulságos az osztrák építőanyag-udvarok hálózata, ahol a bontásokból kikerült, illetve kisebb mennyiségben megmaradt anyagok forgalmazása folyik.
Az ésszerűség azt diktálná, hogy Magyarországon, ahol nincs mennyiségi lakáshiány, az épületek felújítását szorgalmazzák a közpénzekből, mert ezzel lehet a legnagyobb volumenű építőanyagot (beleértve az út- és egyéb infrastruktúrahálózatokat), energiát és területet megtakarítani. Ugyanakkor nálunk is be kell vezetni a helyszínen történő szétválogatást és a kötelező visszaforgatási arányt. Az építőipari anyagok bányászatára pedig értékarányos bányajáradékot kell kivetni.

Tudatformálás, tájékoztatás, folyamatos (szak)képzés
A környezetet közismerten felvilágosítással lehet a legköltséghatékonyabban védeni. Az elmúlt időszakban annyi féle új anyag, technológia, berendezés, szolgáltatás került a piacra, hogy helyesen választani csak folyamatos és tisztességes tájékoztatás esetén lehet.
Biztosítani kellene minden állampolgár számára a választást a költség- és környezetkímélő, de több fáradságot, szakértelmet és önmérsékletet kívánó megoldások és a pazarló, nemegyszer egészséget is veszélyeztető technológiák, életmódok között.
A lakhatás költségei az inflációt meghaladó mértékben, folyamatosan emelkednek. Ez nemcsak nálunk van így, hanem az Európai Unióban is. A szabad választás, a költségek indokolatlan növekedésének fékezése segíti a társadalmi kohézió erősítését, amely az Európai Unió vitathatatlanul pozitív törekvéseinek egyike.
Néhány negatív példa a mindennapok gyakorlatából. Nem elegendő csatornázni a községeket, hanem azt is tudatosítani kellene, hogyan lehet pl. a vízzel környezetbarát módon takarékoskodni (szürke víz, komposzttoilet stb.). Megépítjük a regionális hulladéklerakó telepeket, amelyek jelentősen növelik a szállítási igényeket is, de nem tanítjuk meg az embereket komposztálni, nincs választási lehetőség a csomagolásoknál. Új anyagokkal élőmunkát és összetettebb technológiai folyamatokat váltunk ki, de utána akár egy évtizedig is veszélyezteti az egészségünket a kipárolgó oldószer.
Hasonló módon szorgalmazni kell, hogy ne csak a nagy profitot váró cégek információi jussanak el a tervezőkhöz, a szakmunkásokhoz, hanem a környezetbarát, a költségkímélő, a helyi sajátosságokhoz igazodó megoldásokkal is megismerkedjenek.
A hálózatok az információk eljuttatásához ki vannak építve — közszolgálati média, szakképzés, falugondnokságok, civil szervezetek —, csak a tartalommal megtöltésre kell forrásokat elkülöníteni.
Összeállította: Beliczay Erzsébet
Fotók: Mikola Klára
*A részletes indoklást ld. a http://www.levego.hu/ kiadvany/reform.htm honlapon.

Beliczay Erzsébet


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.