Az öt OPEC (Kőolaj Exportáló Országok Szervezete) tagország termelését leszámítva a hagyományos kitermelés már 1997 óta csökken. Az OPEC részesedése így 2020-ra várhatóan 47 százalékra emelkedik a mai 30-ról. A 2. ábrán látható a kőolajvagyon regionális megoszlása és annak még kitermelhető része. A világ energiafelhasználásában 40, a közlekedésben több mint 90 százalékos a kőolaj részesedése. Ilyen fokú függőség mellett nyilvánvalóan válsághoz és nemzetközi feszültségekhez vezet egy kisebb mértékű olajmegvonás is némi tartós áremelkedés kíséretében. A fejlődő országok is egyre nagyobb keresletet támasztanak a kőolaj iránt. Kína például a kilencvenes években megduplázta fogyasztását, s 1998 óta nettó importőrré vált.

A hagyományos kőolaj kényszer-helyettesítőinek (szén-, gáz-, illetve biomassza alapú folyékony szénhidrogének, palaolaj) előállítása általában nagyon energiaigényes, így jóval drágább. Kanada felszínközeli olajpala-lelőhelyein az egyelőre olcsó földgáz lehetővé teszi az olaj kinyerését — tetemes lég- és vízszennyezés, valamint nagy mennyiségű veszélyes hulladék képződése mellett.

A globális kőolajpiaccal szemben a földgázellátás — a csővezetékes szállítás következtében — regionális szerveződésű, ezért a földgázkészletek alakulását régiónként kell értékelni (ld. a 3. ábrát). Észak-Amerikában már néhány éven belül emelkedni fog a földgáz ára a készletek csökkenése miatt. Európa szerencsésebb helyzetben van, mivel több irányból is számíthat utánpótlásra. A függőség azonban így is kellemetlenné válhat.

Az áraktól nem várhatjuk, hogy időben megfelelő jelzést fognak adni a készletek fogyásáról. Emelkedésüket akadályozza, hogy a készletek tulajdonosai — akár államról, akár cégről van szó — minél hamarabb szeretnének bevételt látni, ezért sok kőolajat termelnek ki, ami viszont alacsonyan tartja az árat. Továbbá a termelők korántsem lehetnek biztosak abban, hogy mikor következik be áremelkedés. Az ellátás biztonságának garantálása érdekében a geopolitika is jelentős hatást gyakorol az olaj árára.

Az ODAC eredményei némileg ellentmondanak a Nemzetközi Energia Ügynökség (NEÜ) utóbbi években markánsan megváltozott álláspontjának. A NEÜ 1998-ban még hasonló előrejelzést készített, 2014-re jósolva a kőolaj-kitermelés tetőpontját. A 2000. évi előrejelzésükben viszont már nem észlelni csúcsot a 20 éves láthatáron. Az új változat szerint 2010-ig az évi 2 százalékkal növekvő kőolajkeresletet alapvetően változatlan olajárak mellett ki fogja elégíteni a kínálat. Mérsékelt (tíz év alatt 36 százalékos) reál áremelkedés is csak ezt követően várható az OPEC növekvő szerepe miatt, de a kőolaj-felhasználás növekvő trendjét ez alig fogja érinteni. Figyelemre méltó, hogy ebben a változatban a 2020-ban 62 százalékos részesedésű OPEC az árakra fittyet hányó kereslet láttán meg fog elégedni 22,5 dolláros olajárral (1990. évi dollárral számolva).

Nézzük meg közelebbről a kőolajra vonatkozó előrejelzések hátterét! A hetvenes években született előrejelzések jó része hamisan a kőolajkészletek kimerülését jósolta például három évtizeden belül az addig feltárt és igazolt készletekre hagyatkozva. A nevesebb intézmények előrejelzései azonban jellemzően már akkor sem a készletek kimerüléséről, hanem a kitermelés 2000. év körüli tetőpontjáról szóltak. A számítások alapjául a felfedezett olajmennyiség időbeli alakulása szolgált. Az összes elvégzett próbafúrás száma és az összes feltárt készlet összevetése alapján statisztikailag megbecsülhető a jövőben felfedezésre váró olaj mennyisége egy adott medencében (ld. a 4. ábrát). Az újonnan felfedezett olajmennyiség nyilvánvalóan csökkenő tendenciát mutat, hiszen először a geológiailag legbiztatóbb területeken fúrnak, ahol aztán mindig a legnagyobb lelőhelyek megtalálására van legnagyobb esély. A gazdaságosan kitermelhető hagyományos (szárazföldi és partközeli) olajvagyon nagyságát így körülbelül 2000 milliárd hordóra becsülték a szakértők. (Ez az érték körülbelül megfelel az ODAC által becsült 5000 milliárd hordó teljes olajvagyon 40 százalékának.) Ezen túl feltételezték a tapasztalatok alapján, hogy az egyes térségek és a világ kőolajtermelése is egy ún. Hubbert-görbét követ (ld. az 5. ábrát), mely akkor éri el a csúcspontját, amikor a készletek felét kitermelték. A hetvenes évek olajárrobbanásai visszafogták a keresletet, ezért a kitermelés görbéje ellaposodott. Az elméletnek megfelelően így az újabb előrejelzések már körülbelül 2010-re tették a csúcsot.

Idővel azonban megerősödtek más vélemények is, amelyek szerint bőségesen van olaj. A technológia fejlődésével az olajvagyon egyre nagyobb része válik kitermelhetővé. Elég csak a statisztikákra nézni! A még feltáratlan, „igazolt" készletek a folyamatos termelés ellenére szinte évről évre nőnek. Akadt elemző, aki szerint 1998-ban — tartva az akkori fogyasztási szintet — hagyományos olajból 231 évre elegendő kitermelhető készlet található a Földön. Némi mértéktartással tehát boldogan élünk 231 évig. Sőt, egyéb szintetikus olajokon még azután is 808 évig.

A valóság talajáról szemlélve viszont nem növekednek annyira a ténylegesen várható készletek — állítja C. J. Campbell, az ODAC elemzője. A nagyobb, több fejlesztési fázist megérő lelőhelyeken a kutak számának növekedésével az „igazolt" készletek nagysága is emelkedik. (Az Egyesült Államokbeli mezők adatai talán a legfélrevezetőbbek. Ott ugyanis gyakran alkalmazták azt a hüvelykujjszabályt, hogy a kúthoz tartozó készlet az addig kitermelt mennyiség tízszerese lehet.) Az olajtársaságok amúgy is általában célszerűbbnek látnak kezdetben a valósnál kisebb, majd egyre növekvő készletekről jelentés tenni. Az éves készlet-felülvizsgálatok eredményeképpen így kirajzolódik a felfedezések valósnál optimistább trendje, amit az olajtársaságok — tőzsdei értéküket növelendő — szívesen magyaráznak a technika fejlődésével. Előrejelzéseket teljesen helytelen ilyen trendre alapozni, hiszen a régi nagy mezők esetében már jórészt elfogytak a „felfedezendő" régi-új készletek, az újabb, jellemzően kisebb mezők pedig nem szolgálnak ilyen meglepetésekkel. A technológia fejlődése elsősorban a készletek gyorsabb kitermelését segíti elő, az átlagos kinyerési arányt viszont lényegesen nem javítja.

A 6. ábrán látható, hogy beigazolódott King Hubbert 1956-os előrejelzése az Egyesült Államok hagyományos kőolaj-termelésének hetvenes évek eleji csúcsáról. Bárhogy nőttek is az „igazolt" készletek, nem sikerült megállítani a hagyományos kitermelés 1971 óta szinte folyamatos hanyatlását, pedig ma már a kőolaj több mint 60 százalékát fejlett technológiák bevetésével nyerik ki.

Az „igazolt" készletek kategóriájának komolyságát minősíti, hogy sok ország akár 10 éven keresztül is változatlan készletekről tett és tesz jelentést a folyamatos kitermelés ellenére. Azt az „apróságot" is érdemes megemlíteni, hogy a nyolcvanas évek végén, amikor az OPEC a készletek alapján írt elő kitermelési kvótákat, a tagországok készletei irreális mértékben, összesen mintegy 60 százalékkal megugrottak. Egy mezőről reális képet az „igazolt" és „valószínűsíthető" készletek összege adna, amit azonban nem publikálnak.

A NEÜ előrejelzése alapját képező, az Egyesült Államok Földtani Szolgálata által 2000-ben készített jelentés az előző évekhez képest jóval magasabb becslést adott a 2025-ig felfedezendő új készletekről is. Az olajtársaságok — úgy tűnik — nem mindig osztják az új véleményt. Például Kelet-Grönland egy olajgyanús medencéjéről a Földtani Szolgálat azt nyilatkozta, hogy 50 százalék valószínűséggel több mint 47 milliárd hordó kitermelhető kőolajat rejt. A Phillips Petroleum-Statoil páros mégis inkább Nyugat-Grönlandon vállalkozott sikertelen próbafúrásra. A különben ígéretes Kaszpi-tengeri térségről is kezd kiderülni, hogy messze nem lesz belőle második Közel-Kelet.

1999-ben a Shell befektetői aggódni kezdtek a cég jövője miatt, mivel az szerintük nem költött eleget az olaj felkutatására. A Goldman Sachs elemző cég magyarázatot adott: egyetlen olajtársaság sem fog próbafúrásokat végezni csak azért, hogy üres lyukak legyenek a földben. Az olajcégek sorozatos összeolvadása (a hét nagy cégből mára csak négy maradt) nem más, mint egy haldokló iparág leépülési folyamata, válasz arra a felismerésre, hogy a világ hagyományos kőolajkészletének 90 százalékát már megtalálták. Az olajtársaságok jól tudják ezt, csak nem vallhatják be.

Éppen ezért figyelemre méltó, hogy az Exxon Mobil, a világ legnagyobb olajtársaságának ügyvezető alelnöke, Harry J. Longwell az elmúlt év novemberében egy cikkben kifejtette, hogy az olajipar számára egyre nagyobb kihívást jelent a kitermelés szintjének fenntartása. A NEÜ előrejelzésének megfelelően Longwell szerint a kőolaj és a földgáz iránti kereslet 2000 és 2010 között összesen 25 százalékkal fog nőni. A ma működő kutakból naponta kitermelhető mennyiség ugyanezen időszak alatt kétharmadára fog csökkenni, így 2010-ben már csak a kereslet felét lesz képes kielégíteni. Az egyre növekvő különbséget reményei szerint át lehet hidalni újabb területek feltárásával, illetve a meglévők alaposabb kimerítésével a technológia fejlesztése révén. A napi 80 millió hordó (olajegyenérték) többlettermelés azonban jóval többe kerülne, mint a mai 120 millió hordó költsége. Az utóbbi években felfedezett olajmezők ugyanis a fogyasztói piacoktól egyre távolabb, a föld egyre mélyebb rétegeiben, illetve egyre mélyebb tengerfenéken rejtőznek. Rámutatott arra is, hogy a ma ismert kőolajkészletek döntő részét már a hetvenes évek előtt felfedezték, s 1982 óta az olajfelhasználás rendszeresen meghaladja az adott évben felfedezett mennyiséget.

Szenti Csilla