Verheugen úr szerint a csatlakozó országoknak még rengeteg tennivalója maradt. „Mindenekelőtt azt kell látni, hogy az EU egyik központi elve a szabad áru-, szolgáltatás- és személyforgalom. Ez a csatlakozási folyamat során átlagon fölüli forgalomnövekedéshez vezetett a csatlakozó országokban, ami a 2004. januári belépéssel fokozódni fog. Erre jó bizonyíték a csatlakozó országok gazdasági növekedése, amely meghaladja az Európai Unióban jelenleg tapasztalható gazdasági növekedést.”

Eddig úgy tudtam, hogy az EU legfőbb törekvése az, hogy egységes, és ezáltal a meglevő és jövendő gazdasági nagyhatalmakkal szemben versenyképes szövetséget alkosson. Ennek egyik fontos feltétele a társadalmi/gazdasági és környezeti hatékonyság javítása, a fenntarthatóság elvének minél következetesebb érvényesítése. A szabad áru-, szolgáltatás- és személyforgalom ezekhez képest csak egy eszköz, ami segítheti a cél elérését. Egyre jobban hangsúlyozott törekvés például, hogy a gazdasági növekedés ne jelentsen automatikusan nagyobb anyag-, energia- és közlekedési szükségletet. Verheugen úr azonban így folytatja: „Emellett, mint a gazdasági fejlődés kifejezője, a személygépkocsik száma is jelentősen emelkedni fog. A csatlakozó országok az összes gépjárműgyártó számára bővülő piacot biztosítanak.”

Verheugen úrnak talán el kellene döntenie magában, hogy a gépkocsi-bizniszben kívánja kamatoztatni tudását, ami nem is olyan egyszerű a mai dekonjunktúra idején, vagy az EU-csatlakozási folyamatban, ami még bonyolultabb feladat, azonban nehezen mérhető az itt nyújtott teljesítmény.

Arra a kérdésre, hogy a bizottságnak milyen tervei vannak az előre látható forgalomnövekedés leküzdésére, Verheugen úr így válaszolt: „Az Európai Uniónak az új viszonyokhoz kell igazítania a transzeurópai közlekedési hálózatot, az infrastruktúrát pedig tovább kell fejlesztenie. A bővítés sikerének egyik fontos eleme az úthálózat fejlesztése. E tekintetben az EU különösen nagy figyelmet fog fordítani egy autópálya-hálózat kiépítésére a nemzetközi forgalom számára, ugyanakkor arra is, hogy támogassa a csatlakozó országok befektetéseit az alsóbb rendű úthálózatok kialakítására vonatkozóan.” Nem világos előttem, hogy a bővítés sikerének miért éppen az úthálózat további kiépítése a legtöbbet emlegetett eleme, amikor az úthálózatunk sűrűsége jelenleg is az EU-átlag 80%-a. Ezzel szemben a lemaradásunk a várható élettartamban, az épületállomány műszaki állapotában, a bérszínvonalban, a foglalkoztatásban, a társadalmi tudat és társadalmi mobilitás terén, különösen a népesség felső és alsó 10%-ának esélyegyenlőségében és még egy sereg területen lényegesen nagyobb ennél.

A következő mondat viszont kétségkívül pozitív: „Ezzel egyidejűleg jelentős befektetések szükségesek a tömegközlekedés fejlesztésére, mindenek előtt a városokban, annak érdekében, hogy a növekedés fenntartható legyen.”

Az EU fejlett országaiban a népesség 80%-a már urbanizált területen él. A városi háztartásokban jellemzően kevesebb a gépkocsi, mint a vidéken lakók körében. Egyre több fiatal ismeri fel, hogy a jövedelmét sokkal jobb célokra is elköltheti, mint az autó tartása. A közös autóhasználat rendszere lassan virágzó üzletággá növi ki magát. (Lásd keretes írásunkat!) Ha az EU komolyan gondolja például a saját éghajlatvédelmi politikáját, vagy a biológiai sokféleség megőrzését a csatlakozó országokban, akkor itt az ideje, hogy képviselői felhagyjanak a közúti forgalomnövekedés és a gazdasági fejlődés közötti, elmúlt századi gyakorlat örökös hangoztatásával.

Verheugen úr azonban így folytatja: „Úgy gondolom, hogy az autó az egyéni szabadság fontos része, s ezért rossznak tartom az olyan politikai javaslatokat, amelyek az egyéni szabadság korlátozásához vezetnének. Pontosan a csatlakozó országokban élő emberek tudnák az ilyen döntéseket kevésbé elfogadni.” A XX. század Európa valamennyi országának drágán megtanította, hogy melyek a szabadság valóban fontos elemei. Ez a kijelentés szerintem nemigen különbözik a dezodor- és italreklámok által emlegetett „igazi életérzés” színvonalától. (Nem utalok azokra a sokszor megalázó korlátozásokra és kötelezettségekre, amelyeket az EU most, a XXI. században a csatlakozó országok számára előír.)

Lehet az egyes országoknak, szakembereknek eltérő véleményük. Nyugodtabb lennék azonban, ha az egységre törekvő Európai Bizottság tagjai összefésülnék álláspontjaikat, és közös állásponton lennének az Európai Unió több nagy horderejű törekvésével, a globális problémákkal, illetve az azokra tervezett, sokszor valóban előremutató megoldásokkal kapcsolatban. Csak így valósulhat meg az Európában élők számára az a tartós béke, amelyet Verheugen úr is emleget.