kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Tudás – nem csak iskolapadban


Hajtman Ágnes tanár, a Levegő Munkacsoport oktatási, nevelési és civil ügyekért felelős elnökhelyettese.
Pályakezdő koromban a nevelés mindenhatóságában hittem, azt gondoltam, szinte minden a tanáron múlik az iskolában, otthon pedig a szülőn, úgyhogy, ha a tanár és a szülő jól együtt tud működni, máris kész a siker, boldogan mosolygó gyereksereg szívja magába a tudást lankadatlanul. Öregebb kollégáim ugyanúgy mosolyogtak akkor rajtam, mint ahogy én szoktam mostanában már, ha meglátok egy világmegváltót „munka” közben. Sok kínlódással tanultam meg, hogy hiába teszek meg mindent, ami csak telik tőlem, az ügy mégis elbukik, és ez messze nem csak az oktatásra értendő. Akkortájt a tantermek falára még ilyesféle idézetek voltak felírva: „Tanulni, tanulni, tanulni! (Lenin)”. Manapság mindenféle van a falon, iskolája válogatja, szinte csak abban lehetünk biztosak, hogy Lenint nem idézik. Ugyanakkor, bent a tanteremben ugyanazt és ugyanúgy tanulják a gyerekek, mint tíz éve… negyven éve. A tanár a táblánál krétával a kezében magyaráz, frontális osztálymunka… csak legyen már szünet. Aztán, ha belekerülünk egy nemzetközi vizsgálatba, és ott csapnivalóan szereplünk (lásd a nemzetközi PISA-vizsgálat eredményeit), akkor megint, sokadszor, fellángol a vita az oktatás megújításáról… aztán minden marad a régiben. Színvonalas konferenciákon okos szakemberek szónokolnak az oktatás megújításának szükségességéről, az osztályban meg minden marad a régiben.

Mindez akkor jutott eszembe, amikor legutóbb a Füvészkertben sétáltam. Ősszel és télen szinte biztosra vehetem, hogy egyedül leszek – azért is megyek oda –, ugyanakkor elkeserítő, hogy egy könnyen megközelíthető, oktatási célra kialakított létesítményben, tanítási időben nem nyüzsögnek a gyerekek. A kézenfekvő, földrajz, biológia, környezet és természetismeret órán kívül, lehet itt tartani magyart, történelmet… a testnevelés kivételével bármely tantárgyat. Úgy, hogy utána a gyereknek kedve legyen megmutatni a szüleinek is a kertet. Máris kész az alaphelyzet az élethosszig tartó tanuláshoz. Ezt régen nem kellett külön magyarázni, egy értelmiségi természetesen tanult az utolsó leheletéig. Nem feltétlenül iskolarendszerben, de mindenképpen képezte magát. Általában „mindössze” a tudás öröméért. Ezt hiányolom leginkább, hogy olyan kevés embernek éri meg a tudás öröméért képeznie magát, nem az újabb papírért, előmenetelért… csak a tudás öröméért. Kívülről persze nagyon könnyű bírálni. Utolsó tanári munkámat önszántamból hagytam ott néhány éve, az akkori tantestület hetven százalékával együtt, mert nem értettünk egyet az akkori vezetéssel. Lehet, hogy olyan iskola nincs is, amilyenről álmodtunk, de nem adtam fel, hogy lehet.

A Levegő Munkacsoport tudatformáló tevékenységének fontos színtere a különböző tömegrendezvényeken megjelenni. Ezeket tervezem-szervezem, együttműködve kollégáimmal. Ilyesmit csak az utóbbi négy évben csinálunk. Az első nagyon nehéz volt, nem is lehettünk biztosak benne, hogy érdemes. Azóta az már nem kérdés, hogy érdemes, hiszen ilyenkor olyan embereket érint meg a „környezetvédelem szele”, akiktől addig ezek a gondolatok teljesen távol álltak. Vannak visszatérő emberek, akik a következő évben már keresnek minket, hozzák az ismerőseiket is. Tavaszonként a Virágkiállításon játszóházunk van, külön olvasósarokkal a felnőtteknek. A környezetvédelmet népszerűsítjük, ezért nem csak a Levegő Munkacsoport kiadványait, hanem számos más szervezet anyagát is kitesszük. Hasonló szellemiségű az Autómentes Nap és a Mobilitási Hét is, amire meghívjuk az összes zöld szervezetet. Újabb színfolt a sok nyári fesztivál, itt a legtöbb a tanulnivalónk. Idén először nem vettünk részt a Civiliádán, mert dohánygyár támogatta a rendezvényt. Ez a többi eseményre is igaz, nem veszünk részt olyan eseményen, ahol a támogatók között számunkra elfogadhatatlan szerepel.
A következő évre is tervezünk hasonló rendezvényeket, a pontos tervek most készülnek.

Hajtman Ágnes


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.