kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Környezetvédők, vasútbarátok, természetjárók vasúti kampánya
Bakancsosok a vasútért

A Levegő Munkacsoport megalapítása óta, 15 éve támogatja a környezetbarát vasúti közlekedést. Kiállunk a szárnyvonalak megtartása, az eldugott települések elérhetőségének biztosítása mellett. Ösztönözzük a vasúti turizmust. A vasúti közlekedést népszerűsítő programunk keretében 2004-ben együttműködünk a Teljesítménytúrázók Társaságával, akiknek – az előző éviekhez hasonlóan – az idei eseménynaptáruk nem kevesebb mint 300 túraajánlatot tartalmaz.

Szén József, Kisköre polgármestere mosolyogva bélyegzi a túraigazoló füzeteket – Fotó: Buzás Károly
Évente 40 ezer teljesítménytúrázó utazik az ország különböző részeire, 60–70 százalékuk vonattal, ami legalább 25 ezer utast és 2 millió utaskilométert jelent a MÁV-nak. A már önmagában is figyelmet érdemlő tény legtöbbjüknél még a vasúti közlekedés, különösen a mellékvonalak iránti elkötelezettséggel is párosul.
A legszebb turistautak szárnyvonali kisállomásokról indulnak és odaérkeznek. A „kis piros” vonatokon utazni önmagában is élmény, hazánk legszebb, legérintetlenebb tájaira juthatunk el ily módon. Igazi ínyencség a Bz-motorvonattal Magyarországon túramozgalom, amelynek lényege, hogy a túrázó minél több olyan vonalat járjon be, amelyeken Bz-k közlekednek. Már ameddig teheti. Nem vitás, hogy a szárnyvonalak felszámolása, autóbuszokkal felváltása nem szolgálja a bakancsos turisták érdekeit. Mint ahogy a lakosságét sem, amelyet nem csak a közlekedési alternatívától, hanem a vasúti turizmusból származó bevételtől is megfosztanak.
A vasúti szempontból legérdekesebb túrák alkalmával fórumot szervezünk, melyre meghívjuk a MÁV, a helyi önkormányzatok és az idegenforgalmi szakma képviselőit, a sajtót, a környezetvédőket, a vasútbarátokat, a helyi lokálpatriótákat és az utazóközönséget. Tapasztalatunk, hogy a térség felelős vezetői szinte soha nem utaznak vasúton, gyakran nincsenek tisztában saját településük állomásának állapotával, alig találkoznak, beszélgetnek vasúton utazókkal. Nem gondolják át a vasút szerepét térségük fejlődése szempontjából. A fórum e hiányok pótlására ad lehetőséget. A vasútállomásról induló túrák rajthelyein kötetlen, gondolatébresztő és cselekvésre ösztönző beszélgetést folytatunk a résztvevőkkel. A Kiskörei Tisza-híd megállóért tartott első rendezvényünket nagy helyi érdeklődés kísérte.
A legközelebbi „bakancsos” fórum időpontjai:
· Március 13-án a „Palóc 40” túra a 78-as számú Aszód-Balassagyarmat vonalért.
Rajt: Balassagyarmat vasútállomási büfé, 7–9:30 óra.
· Április 17-én a „Mátrabérc” túra a 84-es számú Kál-Kápolna-Kisterenye vonalért.
Rajt: Sirok vasútállomás, 6–7 óra.

Somodi Mária


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.