|
„Utazás 2004” – csak vonattal!
Március 18. és 21. között az idén huszonhetedszer rendezik meg az „UTAZÁS 2004” kiállítást. A csütörtöki nap szokás szerint a szakmának szól, 2000 forintos belépővel. A közönségnapokra, péntektől vasárnapig, 990 forint a belépő. A belföldi turizmus hangsúlyozottan jelenik meg az idei seregszemlén. Díszvendég a Balaton, de minden bizonnyal nagy tömeget vonz az Alföld-Tisza-tó régió közös, nagy standja. Örvendetes, hogy az utóbbi években szinte minden kistérségben bőséges a falusi és az ökoturisztikai kínálat.
Kevesen tudják, hogy a Hungexpo vonattal is megközelíthető a Keleti pályaudvarról Hatvan felé (80-as vonal) vagy Sülysáp, illetve Szolnok felé (120-as vonal) közlekedő vonatokkal, és a Józsefvárosi pályaudvarról is. Az első megállónál, Kőbánya felső vasútállomásnál kell leszállni.
Minden órában legalább egyszer indulnak vonatok, csúcsidőben többször. A menetidő 5 perc, a viteldíj 88 Ft, mely jóval olcsóbb, mint a 140 forintos BKV-jegy.
|