kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A földünk még jó, de meddig?

„Magyarország legfontosabb feltételesen megújuló erőforrása a talaj. Hiszen más természeti erőforrásunk, ásványkincsünk, energiahordozónk gyakorlatilag nincs. Ha megkérdezzük az embereket, hogy szerintük mi a jó élet minőségének kritériuma, nagyon különböző válaszokat kapunk. De három tételt biztos megemlítenek: a megfelelő minőségű, egészséges élelmiszert, a tiszta vizet és a kellemes környezetet. Mind a három szoros kapcsolatban áll a talajhasználattal, hisz az élelmiszereink nagy részét talajon termesztjük, ehhez vizet használunk, mindez pedig csak kellemes környezetben érvényesülhet. Fontos, hogy a talaj feltételesen megújuló erőforrás. A megújulás nem megy végbe automatikusan, ésszerűen kell használni a földet, és meg kell őrizni (jó) állapotát.
Várallyay György
akadémikus
Ismét módosítás előtt áll a földtörvény. Kérdés, hogy az erőforrásokért folyó – eufémikusan versenynek nevezett – közös európai tülekedésben az marad-e a földünk, ami eddig volt: az ország érdekeit szolgáló, egyik legkiválóbb természeti adottságunk.
A talaj nagyon érzékeny, csak feltételesen megújuló erőforrásunk. A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény célja a bevezető szerint többek között az, hogy „... a termőföld területének csökkenése ésszerű határok között maradjon, és a termőföld minőségének védelme megfelelő jogi hátteret kapjon...”. Mindkét szempont csak akkor teljesülhet, ha a törvény betűi mellett a betartáshoz szükséges eszközök is rendelkezésre állnak.
Nagy egybefüggő területek leburkolása amellett hogy rontja a helyi klímát, a talaj élővilága és a vízháztartás szempontjából is rendkívül káros. Az utóbbi időben az ilyen jellegű lefedések elsősorban a nagy bevásárlóközpontokat és a hozzájuk kapcsolódó parkolókat jellemzik. Ezeknek a beruházásoknak a fékezése (legalább a zöldterületeken) egyéb előnnyel is járna.
A beépített, leburkolt területek mennyisége feltartóztathatatlanul nő a termőföld rovására. Tudjuk, hogy Európa fejlettebb részein hasonló a helyzet. Körültekintő földhasználati politika nélkül az uniós csatlakozással még gyorsabban csökken majd a termőföld, illetve a városi és városkörnyéki zöldterületek aránya. Az ipar, a bányászat, a közlekedési infrastruktúra, a kereskedelmi és a lakóépületek egyre több értékes földterületet fednek el visszavonhatatlanul. Hogy pontosan milyen tempóban, nem is tudjuk, mert az utóbbi években az erre vonatkozó statisztikák nem követték megfelelően a valódi változásokat. Ezért javasoljuk, hogy a hagyományos statisztikai módszerek mellett űrfelvételek segítségével folyamatosan kövessék nyomon a földhasználat változásait.
Míg 1938-ban a művelésből kivont terület aránya – a KSH adatai szerint – az ország teljes területének csak 6,6 százalékát, 1990-ben 11,5 százalékát tette ki, 1996-ban ez az arány már 13,8 százalékra emelkedett, 2001-ben pedig elérte a 16,9%-ot!
Nagy-Britanniában az útépítések miatt olyan méreteket öltött a mezőgazdasági területek szétszabdalása, hogy a gazdák országos demonstrációkkal tiltakoztak a kilencvenes évek közepén. Ennek eredményeként megszületett az a rendelet, amely az új beépítéseket mintegy 65 százalékban csak bolygatott területeken (rozsdaövezetekben) engedélyezi.
A termőföld és a zöldterületek pusztításának egyik fő oka a hibás árviszonyokban található. Egyrészt Magyarországon a föld ára csak töredéke a nyugat-európai áraknak. Másrészt még Nyugat-Európában sem tükrözi a föld ára mindazokat a tényezőket, amelyek meghatározzák a föld valódi értékét. A zöldterület, illetve a mezőgazdaság ugyanis tájat, élővilágot, környezetet is „termel”, nem csak élelmiszert és nyersanyagot. Ezek pedig a közösség, a környezet és a fenntarthatóság szempontjából igen fontos „termékek”.
A törvények mellett a másik óvó eszköz a földvédelmi járulék lehet. Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk: sem árban, sem környezeti hatásban nem mindegy, hogy egy északkelet-magyarországi falu határában, vagy a budai hegyvidéken vonnak ki területeket a művelésből. Ezzel az adott övezetet beépíthető területté nyilváníthatják, és ezt az átminősítést kellene helyileg eltérő mértékben, a profit mértékének arányában megadóztatni. Nálunk egyelőre a földvédelmi járulék meglehetősen alacsony, és kizárólag a földterület aranykorona értékét veszi figyelembe. Ám a termőképesség mellett egyéb szempontokat is figyelembe kellene venni a járulék meghatározásakor: például a területen levő élőlény-társulásokat, a kőzeteket és a táji értékeket. Talán kevesebb zöldövezeti lakópark épült volna, mert sok esetben elálltak volna a fejlesztők és a tulajdonosok a zöldterületek beépítésétől, ha az extraprofit nagy százaléka nem a saját pénztárcájukat, hanem az államkincstárat gyarapítja a földvédelmi járulék formájában. A torz szabályozáson valamennyit módosított az idén bevezetett 25 százalékos telek-áfa. A földvédelmi járulék arányossá tételének késlekedése azonban arra az időszakra emlékeztet, amikor a 100 milliárd forintos csalásokat eredményező olajszőkítés már mindenki számára nyilvánvaló volt, azonban a szükséges jogszabályok meghozatalát egyre csak halogatták.
1999-ben az egy négyzetméterre jutó földvédelmi járulék termőföldnél 8–36 forint volt, és még védett természeti területen sem haladta meg az 50 forintot. Építési telekként viszont 3–22 ezer forint négyzetméterenként az elérhető bevétel. A termőföld átminősítése így több százszoros, sőt ezerszeres haszonnal kecsegtet.
Ha a termőföldet nem csupán termelési tényezőként fogjuk fel, hanem pótolhatatlan környezeti elemnek tekintjük, a földvédelmi járulékot jelentősen emelni kell. Ennek az intézkedésnek nem csupán a többletbevételek előteremtése a célja, hanem az, hogy a bevezetésével jelentősen visszaszoruljon a termőföld egyéb célra történő felhasználása. Sajnos a földárak olyan alacsonyak, hogy igen nagymértékű emelés szükséges, hogy a termőföldünket megfelelően meg tudjuk védeni.
A területfejlesztésben évek óta sérül a közérdek, mert a nyilvánvaló társadalmi és környezeti szempontok alulmaradnak a pillanatnyi egyéni gazdasági érdekkel szemben. Vagyis nincsenek a közösségeknek hatékony eszközei és pénze az értékes területek megtartására, illetve (vissza)vásárlására. Ehhez hasonlóan a pénz és az érdekeltség hiánya vezet a városi zöldterületek csökkenéséhez, vagyis a túlépítésekhez. A közösségi célok érvényesítését segítené egy biztos pénzalap, amelyet az arányos földvédelmi járulékokból lehetne képezni.
Tiszta vizet a pohárba
Védjük-e megfelelően a termőföld minőségét? A termőföld nemcsak művelés alatt álló földterületet jelent, hanem minden potenciális földterületet, amely élőhelyül szolgálhat a növényeknek, az állatoknak, a mikroorganizmusoknak, és amely puffertartálya lehet az egyenlőtlenül lehulló csapadékvíznek. Ez utóbbi szempont az éghajlatváltozás miatt egyre fontosabbá válik.
Magyarországon jelenleg átlagosan naponta mintegy 2,7 millió köbméter vizet termelnek ki a felszín alól. Ennek 48 százaléka rétegvíz, 32 százaléka partiszűrésű, 15 százaléka karsztvíz és 5 százaléka talajvíz.
Ivóvízellátásunkat 97 százalékban felszín alatti vizek adják. A nagy számú termál-, és gyógyfürdők medencéinek feltöltését is kutak, esetenként források biztosítják. A felszín alatti vizeket ipari célokra és mezőgazdasági területek öntözésére is használják. A felszín alatti vizek jelentősége ugyanakkor a természetes növényzet és a mezőgazdaság szempontjából is nagy: a megfelelő mélységben elhelyezkedő talajvíz szükséges a növények optimális vízellátásához.
Nemcsak az újabb és újabb folyékony és szilárd szennyezéseket kell megakadályozni. Igen vontatottan halad a legkritikusabb korábbi szennyezések megszüntetésére irányuló Országos Kármentesítési Program, a bezárt bányák rekultivációja, a meddők ártalmatlanítása, a rozsdaterületek felélesztése. Örvendetes, hogy mindehhez hazai és uniós forrásokra is lehet pályázni, az összegek azonban túlságosan alacsonyak. Félő, hogy előbb fogják a szennyeződések elérni a vízbázisainkat, mint ahogy a kármentesítést el tudnánk végezni. Öngyilkossággal ér fel, ha hagyjuk elszennyeződni tisztavíz-vagyonunkat. Ennek kapcsán eszembe jut egy osztrák környezetvédő figyelmeztetése: „Nem az a fő bajotok, hogy kevés a pénzetek, hanem az, hogy nem a megfelelő sorrendben költitek el.” A talajszennyezések megszüntetése érdekében a mostaninál sokkal komolyabb alapokra lenne szükség. Például a fokozottan környezetterhelő termelést és fogyasztást meg kellene adóztatni. Ezzel nemcsak a talajt és a vizeinket tudnánk megvédeni, hanem versenyképesebbé is tehetnénk a termékeinket Európában.
Az ipar hulladéktermeléssel is veszélyezteti a felszín alatti vizeket és a talajt. Az évente keletkező hulladék mennyiségének mintegy 80 százaléka (2000-ben 73,4 tonna) a termelésből származik. A termelési hulladék közel 5 százaléka veszélyes hulladék, a veszélyes hulladék 74 százaléka a feldolgozó iparból, valamint a villamos energia-, gáz-, hő- és vízellátásból származik.
Nem megfelelő a védelem, ha gazdátlanság miatt az invázív gyomnövények (például a parlagfű) terjednek el, ha a betonozás miatt kihalnak a talaj értékes mikroorganizmusai, és ha az utak két oldalán a forgalom hatására nagy területek szennyeződnek el. Mindez megfelelő szabályozás és hatékony ellenőrzés mellett elvileg nagyrészt megakadályozható lenne. Hogy mennyi teendő vár még ránk ezen a téren is, arra nézzünk meg két nem EU-konform példát. Tavaly decemberben hetekig hirdette magát egy frissen megnyílt bevásárlóközpont. Két képet láthattunk, az egyik egy elhanyagolt zöldterületet ábrázolt, a másik a cég új óriásdobozát ugyanazon a helyen. Nem lett volna kötelessége a telek előző tulajdonosának minden időben gondoznia a területet? A másik példa a gazdasági érdekek és a fizikai tények esélyegyenlőtlenségéről szól. Nincs nemzetközileg egységesen szabályozva, hogy egy nagy forgalmú út mentén mekkora a szennyezésnek kitett terület. Természetesen ez sok tényezőtől függ. Többszáz méter, esetleg néhány kilométer is lehet a vizsgálandó hatásterület. A levegőtisztasági kormányrendelet tervezete szerint az út két oldalának száz-száz méteres sávját minősítették szennyezetté váló területnek, ahol a legerősebb kiülepedés várható. A végleges jogszabályban azonban a szennyezés kiterjedése 50 méterre szűkült. Ezzel a kisajátítandó területet, azaz az autópálya-építés fajlagos költségeit csökkenteni lehetett. A valóságban persze nem lett keskenyebb az elszennyeződött terület, vagyis az ott termett gabona és más élelmiszer – a rendelet ellenére – beszennyeződik.
A talajba kerülő cink, réz, kadmium ólom főként közlekedésből származik. (Bár ez utóbbi az ólmozott benzin betiltása következtében már nem növekszik.) A nagy forgalmú utak, elsősorban az autópályák mentén keskeny sávban az ólom és a cink koncentrációja tízszer, a rézé és kadmiumé 2–4-szer akkora, mint egyéb helyeken.
Marad még a fentieken kívül is rengeteg teendő a korábbi talajkárok és a folyamatosan várható kisebb-nagyobb természeti katasztrófák megszüntetésével kapcsolatban. Vegyük komolyan versenyképességünk javítását az Európai Unióban.
Források: Az államháztartás ökoszociális reformjának szükségessége és lehetőségei (Levegő Munkacsoport, 2004)
Nemzeti Környezetvédelmi Program (KvVM, 2003)

Beliczay Erzsébet


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.