kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
új termékdíjtörvény
Bornírt flakonír

80 millió darab üres műanyag palack landol évente szeméttelepeinken. Míg a visszaváltható üvegek lassan kikopnak az üzletek polcairól, addig az eldobható műanyag üdítők flakonírozása tovább habzsolja nyersanyag- és energiakészleteinket. A termékdíj törvény javíthatna a helyzeten, ám a lobbiérdekek késleltetik a törvénymódosítást.

Továbbra sincs döntés a termékdíjas törvény módosításáról, illetve a betétdíjas kormányrendelet elfogadásáról, noha az érintett felek hónapok óta tárgyalnak róla. A tét nagy. Vagy tovább habzsolják nyersanyag- és energiakészleteinket az egyszer használatos csomagolóanyagot köpülő gyártósorok, vagy érvényesülhet végre mind az uniós direktívákban, mind a magyar jogszabályokban prioritást élvező hulladék-megelőzés, és belátható időn belül megvalósul a „szennyező fizet” elv.
Az elmúlt évtizedben felvirágoztak az eldobható, egyszer használatos csomagolóanyag gyárak. Az italok gyártói ugyanis rájöttek, hogy nemcsak a becsomagolt löttyökkel, hanem a csomagolóanyagokkal is profithoz lehet jutni. Nyilvánvalóan nagyobb a haszon, ha például egy palackot nem töltenek újra negyvenszer, hanem inkább negyven alkalommal megfizettetik a fogyasztóval az egyszer használatos csomagolóanyag árát. Az óvatlan vásárlóra ezen felül ráterhelték a megnövekedett hulladékmennyiség kezelésének költségeit is. Az élelmiszerboltokban és a bevásárlóközpontokban az újratölthető vastag falú műanyag flakonok és üvegek hamar perifériára kerültek, vagyis a vásárlók által kevésbé észlelt legalacsonyabb és legmagasabb polcokra. Fogyasztásnövelő akcióikban a gyártók szinte kivétel nélkül az eldobható csomagolású termékek fogyasztására ösztönöztek (például kupak-akciók), és reklámújságokban, óriásplakátokon is főleg ezeket hirdették. A környezettudatos fogyasztó hajlongott és ágaskodott a visszaváltható üvegekért. Fokozatosan leépült, vagy egyre körülményesebbé vált az üvegvisszaváltás, a gyártók pedig sorra állnak át az egyszer használatos csomagolásra. Az eldobható és az újratölthető csomagolású termékek között lassan eltűnt az árkülönbség. Csúsztatásokkal teli reklámkampányában az egyik kólás cég odáig vetemedett, hogy nyíltan az eldobható csomagolás vásárlására buzdított. Az elmúlt 10 évben a települési szilárd hulladék leggyorsabban növekvő része a csomagolási hulladék lett.
Erősôdő EU-s nyomás

Mindeközben az államra folyamatosan nehezedik a teher. Egy sor új EU-s környezetvédelmi előírásnak kell megfelelnünk. Hogy érzékeljük a teher súlyát: 2005-ben az összes csomagolási hulladék 50 százalékát kell újrahasznosítani. Az államnak ugyan nincsen pontos adata arról, hogy valójában mennyi hulladéknak a felét kell hasznosítani, de elfogadta a csomagolóipar „önkéntes” számadatát, amely szerint évi 800 ezer tonna csomagolási hulladékot dobunk ki. A környezetvédelmi tárca többféle lehetőség közül választotta ki, hogy miként teljesítsük az újrahasznosítással kapcsolatos EU kötelezettségeink. A KvvM a könnyebb ellenállás irányába mozdult, és lehetőséget teremtett a csomagolási hulladék hasznosítását koordináló szervezetek létrehozására.
Mivel az EU-s hasznosítási kötelezettség nem tömegben, hanem százalékban van megadva a csomagolási hulladék mennyiségének csökkentése jelentősen megkönnyítette volna az uniós kötelezettség teljesítését. Ha időben megalkották volna az újrahasználatra ösztönző betétdíjas kormányrendeletet és a betétdíjat szélesebb körre terjesztik ki, akkor lett volna esély arra, hogy rövid időn belül kevesebb csomagolási hulladék keletkezzen.
A csomagolóanyagot gyártó és forgalmazó cégek előtt alapvetően három törvényes út állt:
  1. Termékdíjat fizetnek az államnak.
  2. Saját maguk önállóan hasznosítják a csomagolási hulladékuk kötelezően előírt részét. (Például úgy, hogy betétdíjassá teszik az italcsomagolást, és ennek köszönhetően 90 százalék feletti visszagyűjtési arányt tudnak produkálni.)
  3. Csatlakoznak a csomagolási hulladék hasznosítását koordináló szervezethez, és hasznosítási díjat fizetnek neki. (A díj összegét, amely a termékdíjnál jóval alacsonyabb, a szervezet állapítja meg.)
Miután az állami adminisztráció képtelen volt arra, hogy ellenőrizze a már meglévő termékdíjak befizetését, ezért néhány cég éveken keresztül nem fizet(ett) termékdíjat, vagyis nem a törvényes utat választotta. A termékdíjakból beszedett pénzek egy része pedig eltűnt a költségvetés lyukas bugyraiban, másik részük pedig környezetvédelmi (de nem feltétlenül csak hulladékos) célokra a Környezetvédelmi Alapot képezte. Ha így folytatódik, akkor nem valósul meg a „szennyező fizet” elv, és nem lesz pénz a hulladék kezelésére, csak halmozzuk tovább szemétdombjainkat.
A szelektív gyűjtés csak tüneti kezelés

Az elmúlt években a csomagolási hulladék kötelező újrahasznosításának teljesítése nem okozott nagy gondot az ÖKO-Pannon Kht.-nak. Végigjárta a gyártókat és forgalmazókat, összeszedte és könnyedén értékesítette a kiszámítható mennyiségben és időben keletkező, szennyeződéstől mentes ipari csomagolóanyag-hulladékot. De miután a kötelező újrahasznosítási arány emelkedik, az ÖKO-Pannon egyre inkább rákényszerül, hogy a lakosságtól is begyűjtse a csomagolási hulladékot. Ennek eszköze a szelektív hulladékgyűjtés, amelynek kiépítése és működtetése nem olcsó. Másrészt csak akkor van értelme, ha a szelektíven összegyűjtött hulladéktípusoknak van újrahasznosító háttéripara, és a hasznosítás végeredményeképpen valami olyan eszköz készíthető, amire van fizetőképes kereslet. A csomagolóanyagot gyártó és forgalmazó cégek és az ÖKO-Pannon legutóbbi közös sajtótájékoztatóján láttunk egy-egy bemutató darabot polárpulcsiból és polársálból, vonalzóból, de mikor rákérdezünk, hogy hol lehetne ilyeneket kapni, néma csönd volt a válasz.
A HuMuSz szerint nem tartható fenn az olyan a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás, amely során a szelektíven gyűjtött műanyagpalackok Kínában kötnek ki, az egyéb műanyagot elégetjük, az üveghulladékot Csehországba és Lengyelországba szállítjuk.
Németországban nagy hulladékégetők és újrahasznosítók várják az import hulladékot, így a hulladék-megelőzés valószínűleg sokáig szóba sem kerül az EU-ban. A német égetőművek táplálására még Olaszország déli városaiból (például Nápolyból) is szállítanak kommunális hulladékot. Ezt a példát látva a HuMuSz arra szólítja fel a döntéshozókat, hogy a hulladékgazdálkodás legfontosabb elemére, a megelőzésre koncentráljanak, mert ha a kedvezőtlen csőlátó megoldásoknak építik ki a hátterét (lerakók, égetők és újrahasznosítók), akkor sokkal nehezebb lesz elérni azt, hogy kevesebb hulladékot termeljünk. Még érthetőbben fogalmazva: kapjon sokkal több figyelmet, támogatást a megelőzés , mint az újrahasznosítás, az égetés és a hulladéklerakás. Még akkor is, ha az EU-s támogatást a hulladéklerakók és égetőművek építése, valamint a szelektív hulladékgyűjtés kiépítésére kaphatunk.

A környezetvédelmi tárca elkészített egy termékdíj törvény tervezetet, amiből végre jól látszik, hogy eltökélt szándéka a csomagolási hulladék mennyiségének csökkentése, még ha határidőket és százalékokat nézve az ipar érdekeit tartja szem előtt. Mindenesetre olyan fogalmakat vezet be, amely jó alapja lehet egy környezetvédelmi szempontból elfogadható hulladékgazdálkodásnak. Ilyenek például: a kötelező újratöltési arány, ami a gyártóknak előírná, hogy egy bizonyos részét a forgalomba kerülő italoknak újratölthető csomagolásban kell gyártaniuk; illetve a forgalomban tartási kötelezettség, ami pedig a kereskedőket kötelezné, hogy a boltokban kapható italok egy bizonyos részét visszaváltható csomagolásban árulják.
Ezek együtt biztosíthatnák a nem létező választási lehetőséget, hogy amikor kedvenc élelmiszerboltunkban az italpolc előtt állunk, eldönthessük, hogy egyszer- vagy többször tölthető palackban szeretnék-e a löttyöt hazavinni.

Tömöri Balázs / HuMuSz


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.