|
Áramfalók
Érdekli Önt, hogy mosógépének egyes programjai és a különféle mosási hőmérsékletek mennyit pörgetnek a villanyórába?
Ha a digitális, konnektorba dugható fogyasztásmérőbe betápláljuk az áram díját (forint/kilowattóra), és rácsatlakoztatjuk valamelyik elektromos berendezésre, máris mérni kezdi az elfogyasztott áram mennyiségét és árát, vagy fillérre pontosan megállapítja az egy órára, napra, hónapra, esetleg évre kivetített fogyasztását.
Megmérhetjük például, hogy mennyibe kerül a hajszárítás egyes vagy kettes fokozaton. Pontos adatot kaphatunk arról is, hogy a pihentető üzemmódban hagyott televízió, videólejátszó, vagy hi-fi kikapcsolt állapotban is akár évi egy-kétezer forinttal apaszthatja pénztárcánkat. Egy kis számítógépes hangfal, mobiltöltő, elektromos szúnyogriasztó, drótnélküli telefon, jelzőfények, morzsaporszívó, a számítógép modem tápegysége vagy az ébresztős rádió is meglepő módon sokat fogyaszthat éves szinten.
Ugyanígy a hűtőszekrény éves fogyasztását is lemérhetjük. Ha nagyon gazdaságtalannak bizonyul, és már az utolsókat rúgja, érdemes esetleg kicserélni egy korszerűbb, alacsonyabb fogyasztásúra. Mindezekről meggyőződhetünk a mérőegység segítségével.
És a sok „kényelmi áramfaló”? Számtalan olyan háztartási berendezést működtetünk villamos árammal, amelyek kiválthatók kézi eszközökkel is. Ilyen az elektromos sövénynyíró, kenyérszeletelő, fóliahegesztő, nagynyomású autómosó, gázgyújtó, különféle konyhai darabolók és hámozó gépek. Az olcsó, de nagy teljesítményű porszívók is rengeteg áramot fogyasztanak, ugyanakkor porzsákjuk hamar eltömődik, és már alig szívnak. Néha egy kis söprés és felmosás alaposabb lehet. A kicsinek tűnő, de éves szinten „üresjáratban” sokat fogyasztó berendezéseket használaton kívül mindig húzzuk ki, kapcsoljuk le.
Néhány napi méregetéssel megtapasztalhatjuk, hogy melyik berendezés mennyire áramfaló. Vásárláskor pedig ne csak a termék árát nézzük, hanem ezen tapasztalatok alapján számoljuk ki gyorsan a termék életciklusra vetített áramfogyasztását is. Ne feledjük, az energiaárak előreláthatólag mindig az inflációt meghaladóan fognak növekedni! Önmagában azzal, hogy megmértük a háztartásunkban lévő gépek áramfogyasztását, és a jövőben jobban odafigyelünk arra, hogy hogyan és mikor használjuk őket, körülbelül 10 százalékkal csökkenhet a villanyszámlánk.
Hol juthatunk fogyasztásmérőhöz? Az Elektromos Művek ügyfélszolgálati irodáiban a legfrissebb számla bemutatásával a számlatulajdonos díjmentesen kölcsönözheti egy hétre. A Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájában is kölcsönözhető ilyen készülék! De meg is vehetjük körülbelül 13 ezer forintért.
Lenkei Péter
|