kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Mire jók az indikátorok?
Világmérce

A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy kevesebb mint 2 hektár termőföld és tenger jutna minden emberre a Földön, ha azt egyenlően osztanánk el. Egy kanadai átlagember ennél négyszer több földterületet használ, míg egy átlag indiai ökológiai lábnyoma nem éri el az 1 hektárt. 1960 óta 2,5-szeresére nőtt az ökológiai lábnyomunk, ami azt jelenti, hogy jelenleg 20 százalékkal több természeti erőforrást használunk, mint amennyit Földünk képes újratermelni. A http://www.kovet.hu/tavoktatas/okolabnyom.html magyar vagy a http://www.earthday. net/footprint/index.asp angol nyelvű honlapon bárki kiszámíthatja, mekkora az ökológia lábnyoma. Csalóka, mert 2 hektár eltérést mutat a két oldal, pedig igyekeztem ugyanazokat az adatokat beírni, még úgy is, hogy a kérdések olykor eltértek – a szerk.

Az ökológiai lábnyom olyan számítási módszer, amellyel kiszámolhatjuk és megérthetjük, hogy a természetnek mekkora részét használjuk, és mennyi természeti forrás áll a rendelkezésünkre. Bár ez a tény a Lélegzet olvasóinak nem újdonság, kitűnő példa az indikátorok megértéséhez és bemutatásához.

Az ökológiai lábnyom az emberi fogyasztás sokféle kategóriájából tevődik össze. Ezeket különböző számításokkal átválthatjuk a források előállításához szükséges földterület nagyságára, amit már össze lehet hasonlítani mások hasonló lábnyomával. Ha ismerjük az ökológiai lábnyomunk méretét, akkor egy kis odafigyeléssel csökkenteni is tudjuk azt. Az ökológiai lábnyom tulajdonképpen nem más, mint egy átfogó, a Föld állapotáról szóló mutató, más néven indikátor. Az indikátor számmal próbál bemutatni egy állapotot, illetve összefüggéseket keres bizonyos folyamatok között. Az ilyen világméretű indikátorok mellett léteznek másfajta, egyes szakterületekre lebontott mutatók, amelyeket folyamatos mérések, azaz monitorozás révén nyernek. Ezen adatsorok, mutatók egyik fő célja lehet, hogy az egyes országok képet kapjanak a társadalom, a környezet és a gazdaság állapotáról, majd megelőzzék és leküzdjék a hátrányos folyamatokat.
A fenntartható fejlődés elérése érdekében az ENSZ 1992. évi Környezet és Fejlődés Konferenciáján „Feladatok a XXI. Századra” (Agenda 21) címmel átfogó programot fogadtak el, amely ajánlásokat tartalmazott a megfelelő indikátorok kidolgozására és alkalmazására. 2001-ben az EU Statisztikai Hivatala (Eurostat) meghatározta az EU fenntartható fejlődési mutatóit, és bemutatta a mérések eredményét. A 2002. évi Fenntartható Fejlődési Világtalálkozón – amelyre magyar jelentés is készült – kiderült, hogy a néhány területen elért kedvező eredmények ellenére összességében világunk nem lett fenntarthatóbb.
A fenntartható fejlődés fogalomkörén belül ezek a vizsgálatok elsősorban a környezeti terhelések, az ökológiai hatások értékelésére irányultak. Emellett azonban számos mutatót vezettek be a szociális helyzet alakulásának mérésére is, mint például a szegénységi küszöböt, a foglalkoztatottság, az egészség és az egészségügyi ellátottság mutatóit.
Az egyes országokban alkalmazott mutatóknak lehetőleg egyformáknak kell lenniük, hogy össze lehessen hasonlítani az általuk mért eredményeket. Az Eurostat összesen 63 indikátort határozott meg a fenntartható fejlődés méréséhez, ebből 22 szociális, 16 környezeti, 21 gazdasági és 4 intézményi indikátor. Ezek azonban nem voltak egy az egyben alkalmazhatóak a magyarországi viszonyok mérésére. A hazai folyamatok jobb megértése érdekében kiegészítő indikátorokat kellett alkalmazni.




Magyarországi „mérőrendszerek”

A 2002-es és a 2004-es hazai elemzések során azt tartottuk szem előtt, hogy olyan indikátorokat alkalmazzunk, amelyek alapján lehetséges a „nemzetközi összemérhetőség” más országokkal – nyilatkozta lapunknak Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium EU és Nemzetközi főcsoportjának vezetője, „A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében” című tanulmány szerkesztője. (Erről részletesen olvashatnak a 8. oldalon). A Központi Statisztikai Hivatal 1990-es évekből származó adatai, amelyeket ebben a tanulmányban dolgoztak fel, nem pontosan feleltek meg az Eurostat előírásainak, mivel nem a fenntarthatóság mérésére gyűjtötték össze őket. Faragó Tibor lapunknak arra a kérdésére, hogy a tanulmány nyomán születtek-e konkrét hazai intézkedések (törvényjavaslatok), elmondta, hogy a 2002-es Fenntartható Fejlődési Világtalálkozó óta nem rendelkezünk újabb adatsorokkal. A fenntartható fejlődés indikátorainak alkalmazását ugyanis nem írja elő program vagy jogszabály. Ha valamikor lesz hazai stratégia, akkor abban gondoskodni kell a végrehajtás értékeléséről, méréséről. A kormány a közelmúltban fogadta el a hazai fenntartható fejlődési stratégia elkészítését, és a határozat tartalmazza az indikátorrendszer fejlesztését is.
Az indikátorozás másik fő célja a szakpolitikai beavatkozások hatékonyságának javítása a ráfordítások nagyságának, illetve a kitűzött és megvalósult eredmények közötti különbségeknek a láthatóvá tételével. Ez a gyakorlat még gyerekcipőben jár Magyarországon. Csengődi Sándor, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elemzője lapunknak elmondta, hogy néhány területen már készültek „stratégiai” indikátorrendszerek, ám attól még messze vagyunk, hogy minden komolyabb programhoz rendelődjön egy könnyen érthető és objektív indikátorrendszer. Pozitív példaként említhető a Nemzeti Foglalkozatási Akciótervhez, vagy a társadalmi befogadásról szóló Nemzeti Cselekvési Tervhez készült indikátorrendszer. Csengődi Sándor hozzátette, hogy az EU-elvárásoknak megfelelően az első Nemzeti Fejlesztési Terv is rendelkezik ilyen indikátorrendszerrel. Léteznek ún. átfogó indikátorrendszerek, amelyek célja a fontosabb társadalmi folyamatok megragadása és a változások nyomon követése. Azt, hogy pontosan mit is takar ez a fogalom, jól szemléltetik a TÁRKI Társadalmi Riportjai, vagy a KSH Társadalmi Helyzetkép című kiadványa, jóllehet ezek nem egy egységes indikátorrendszeren alapulnak – tudtuk meg Csengődi Sándortól. A KSH Társadalomstatisztikai Főosztálya több éve foglalkozik egy átfogó indikátorrendszer kialakításával (Társadalmi Jelzőszámok).
Fejlesztés alatt áll a Nemzeti Alapindikátor-rendszer (NAIR) is, amelynek célja a Magyarországon zajló fontosabb gazdasági-társadalmi-környezeti folyamatok figyelemmel követése (amolyan társadalmi monitorozás). Különösen fontos ez azért, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tervek hatását, az azok eredményeképpen előálló változásokat megfigyelhessük. Elkészülte után a NAIR-ban található információk nyilvánosak lesznek.
Mennyiség kontra minőség

A mutatók kidolgozásánál felmerülő problémák egyike a mutatók minőségével függ össze. Vajon megítélhető-e a mérőszámok alapján, hogy összességében közelebb, vagy távolabb kerültünk például a fenntarthatósághoz? Emellett fontos kérdés, hogy hány mutató vezet pontosabb eredményhez? Általában ajánlatos az átlátható, viszonylag kisszámú mutatókészletet használni. Megfigyeléseink szerint az említett Magyarország fenntarthatóságát mérő tanulmány néhány mutatója csalóka lehet. Például „a nemzeti egészségügyi ráfordítások nagysága” elnevezésű szociális indikátor nem feltétlenül kedvező folyamatot mutat be. Hiszen ha a lakosság egészségi állapota (a környezet állapotának javulása, vagy az életmód változása miatt) javul, akkor kevesebb kórházi kezelésre, gyógyszer vásárlására van szükség.
Az „iskolázottsági szint növekedése” sem feltétlenül kedvező folyamat. Bár lényeges, hogy mindenki legalább alapfokú oktatásban részesüljön, és szakmát szerezzen, átgondolatlan az a hazai oktatáspolitikai cél, hogy a felsőoktatásban részt vevők aránya gyorsan növekedjen. A felsőfokú oktatásban tanulók száma a rendszerváltás óta négyszeresére növekedett, míg az oktatói létszám emelkedése csak 35 százalékos volt. Úgy gondoljuk, hogy nincs sok értelme a felsőfokú oktatásban a képzés mennyiségi mutatóit a minőségiek elé helyezni. A hallgatói létszám meghaladja a lakosság 4 százalékát, így a várható élettartammal és átlagosan 4,5 éves képzéssel számolva a lakosság közel kétharmada diplomás lesz. Az indikátorokkal ugyan nehezen vizsgálható, de igen lényeges az oktatás színvonala, a környezeti és szociális szempontokat figyelembe vevő nevelés.
A környezeti indikátorok között is találhatunk több megtévesztő mutatót. Ilyen például a természetvédelmi területek aránya. Természetesen az a jó, ha minél több ilyen terület van, de lényeges ezek védettségének és a természetvédelmi értékek zavarásának a mértéke is (például erdőgazdálkodás, turizmus). Bár a rendszerváltás óta a védett területek nagysága 35 százalékkal (a Natura 2000-es területeket is figyelembe véve 3-szorosára) nőtt, hazánk természeti értékekben nem lett gazdagabb (legalábbis biztosan nem ilyen mértékben).
A gazdasági indikátoroknál van a legtöbb bizonytalanság. Az elsődleges gazdasági mutató az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP). A GDP értékét ugyanakkor emelik például a balesetek, katasztrófák (kárelhárítási költségek), a honvédelem költségei, a járványok (egészségügyi kiadások), a hulladékgazdálkodás költségei és az elhalálozás is (temetkezési költségek). Nem tartalmazza a GDP, ha valaki otthon gondozza gyermekeit, idős szüleit, ugyanakkor a gyermek óvodába, a szülők öregotthonba adása és a bejárónő alkalmazása növeli a GDP-t. Ezek után belátható, hogy a GDP és az ezzel kapcsolatos többi mutató (például az energiafelhasználás intenzitása) nem tárja fel az emberek életminőségét.

Király-Nagy Éva (kézműves), Varga Judit


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.