Nehéz valami olyasvalamirôl írni, ami megfoghatatlan, átláthatatlan. Olyanról, amit elôszeretettel elkerülnek az újságírók, és olykor felsôbb utasításra a tabuk közé sorolnak a fôszerkesztôk vagy a kiadók. A korrupció át- és átszövi a hétköznapjainkat. Ha a legközelebbi bölcsôde betelt, és nem akarjuk a gyereket kilométerekkel tovább szállítani, csak megkérjük a vezetôt, hogy találjon még egy egész kicsi helyet az egész kicsi gyerekünknek egy egész kicsi desszertért cserébe. Ha a nagyszülô kórházba kerül, már az elsô látogatás után készítjük a borítékot, hogy odafigyeljenek rá. Megszoktuk, hogy így mûködik a rendszer. Persze ez senkit nem ment fel, legkevésbé a politikusokat, akik idônként csúszópénzért elônyben részesítenek egy-egy nagyberuházót, semmibe véve a közérdekeket, a környezeti és városképi szempontokat.

Az Állami Számvevôszéknek a korrupció magyarországi következményeit elemzô vizsgálatai szerint „a korrupció költsége – mint egyfajta adó – csökkenti a vállalkozók beruházásait, ezáltal a gazdasági növekedést. (…) A korrupció csökkenti az adóbevételeket és növeli az állami kiadásokat, s módosítja azok szerkezetét, negatív költségvetési hatásokkal jár. A közbeszerzési pályázatok esetében alacsonyabb minôségû infrastruktúra-fejlesztés, illetve állami szolgáltatás-nyújtás valósul meg. Végül a korrupció rossz irányba tereli a meglévô alkotó – innovatív – energiákat.”

A Gallup 2000-es felmérése szerint a magyar kis- és középvállalkozók az állami beruházások és a közbeszerzések 53 százalékát tartják korrupciógyanúsnak. Különbözô korrupciós csatornákon körülbelül 100 milliárd forint tûnik el kézen-közön a költségvetésbôl. Ugyanakkor tanulmányok bizonyítják azt is, hogy ha egy országban 2 százalékkal csökken a korrupció, akkor 4–5 százalékkal nô a gazdaság teljesítménye. A nagy állami beruházásokat övezô korrupció riasztó gátja a fenntartható fejlôdésnek, és az állami források elapadását eredményezi olyan fontos területeken, mint az oktatás, az egészségügy és a szegénység enyhítése.

Azt már több helyen olvashattuk, hogy a legfertôzöttebb terület az önkormányzati infrastruktúra-fejlesztésekre kiírt tendereké. A korrupció miatt kevesebb beruházás valósul meg, hiszen a költségek egy része nem a fejlesztésekre megy el, hanem bizonyos hivatalnokok, tenderkiírók zsebébe vándorol. Egy nagy külföldi beruházó – aki Budapest elôkelô negyedében húz fel új épülettömböket – költségvetésében a legalsó rubrikában rendszerint ott szerepel egy „egyéb felmerülô kiadások” tétel, amely az összköltségvetés 1–10 százaléka. Ez a tétel a csúszópénz az engedélyezô hatóságnak, hiszen mindig a lehetô legnagyobb területet kell beépíteni, hogy minél több legyen az értékesíthetô négyzetméter. A vaskos borítékért cserébe bele kell hogy férjen 1–2 emelettel több, még ha ki is lóg a sorból az új épület, és el kell hogy tekintsenek a kötelezô zöldfelülettôl.

Ráadásul ezek az épületek nem is saját pénzbôl, hanem bankhitelekbôl, milliárdos kölcsönökbôl épülnek, amit meg is kell szerezni. A második kör, ahová pénzt kell tenni, a „hitelügyintézô”. Persze ez már nem az átlag halandó szintje. Néhány telefon a bank vezetôi körének, néhány tárgyalás kikapcsolt telefonok mellett. Pontosabban: az akkumulátort is leszedik, nehogy bekapcsolhassa a titkosszolgálat mûholdvezérléssel és lehallgassa a titkos üzletmenetet.

És akkor még nem is szóltunk a nagy állami autópálya-építkezésekrôl. A Pest-megyei Kereskedelmi és Iparkamara által közzétett adatok alapján Európa legdrágább autópályái épülnek Magyarországon: kilométerenként 2,8 milliárd forintba kerülnek. A második helyezett Nagy-Britannia, ahol ez az összeg 2,4 milliárd forint; ugyanakkor megdöbbentô, hogy Portugáliában elég 1,8, míg Franciaországban 1 milliárd forint 1 kilométer autópálya építéséhez. A rossznyelvek szerint Magyarországon ebbôl az óriási különbségbôl fedezték a pártok a kampányköltségeiket.

„A jelenlegi pártfinanszírozás a korrupció melegágya, amelynek újragondolása azt üzenné, hogy a politikai elit elôször önmagán kezdi a javítást. Csak egyszer kell belegondolni, vajon miért adnak a cégek brutálisan sok pénzt a pártoknak, és mit kértek érte cserébe” – nyilatkozta egy napilapnak Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke. A korábbi adatvédelmi biztos szerint a kampányköltségek jelentôs része rekonstruálható. Az intézet állítása szerint a két nagy párt a jogszabályok ellenére 4–4 milliárd forintot költött a mostani kampányra, miközben a jogszabályok pártonként mindössze 386 millió forintot engednek meg. Egyes kisebb pártok is jóval túllépték a törvény szabta határt. Majtényi László a leggyakoribb párttámogatási trükkök közt említette a tanácsadóknak kifizetett pénzeket, valamint hogy a terembérlési, hirdetési, hangosítási vagy nyomdaköltségeket természetbeni juttatásként átvállalja egy párthoz közel álló magánszemély vagy szervezet. Úgy vélte, bizonyára vannak „táskás emberek is, akik aktatáskában, nejlonzacskóban hozzák-viszik a milliókat”. Elfogadhatatlannak tartotta ugyanakkor azt is, hogy a minisztériumok – így a Miniszterelnöki Hivatal és a gazdasági tárca – és az önkormányzatok közszolgálati feladatok ürügyén költségvetési pénzeket fordítanak kampánycélokra vagy pártpolitikai témájú közvélemény-kutatásokra. A politikai korrupció okozta károkat – bár a sajtó tízmilliárdos esetekrôl is tudósít – nehéz számszerûsíteni. Egyes becslések szerint az állami beruházások költségei a korrupció hatására több mint 50 százalékkal is növekedhetnek, és ez nemcsak hazánkra jellemzô. Hallhattunk például nagy nemzetközi segélyekbôl irreális áron megépített vízi erômûvekrôl, túlméretezett német szemétégetô mûrôl. Az egész világon a politikát és a parlamenti pártokat tartják a korrupcióval legfertôzöttebb területnek. (Lásd a 7. oldal táblázatát!)

Mostanában a Pesti Zsidónegyed körül robbant ki botrány, amikor a kerületi jegyzô, megkerülve a hatóságokat, bontási engedélyt adott több mûemléki védelem alatt álló házra. A legabszurdabb eset a Kecskeméti Malom Centeré. Személyiségi joga megsértése miatt százmillió forintra perli a kecskeméti Malom Center beruházója – az ES-Invest Kft. – az állampolgári jogok országgyûlési biztosát, Lenkovics Barnabást. Történt ugyanis, hogy civil szervezetek felkérésére a biztos vizsgálatot indított jogsértés gyanúja miatt. Az országgyûlési biztos megállapította többek között, hogy a Malom Centerrel kapcsolatos egyetlen fellebbezés esetében sem adtak választ az építkezés kapcsán felhozott tartalmi kifogásokra, vagyis a fellebbezések érdemi elbírálása minden alkalommal elmaradt, azokat formai okokból, többnyire tévesen utasították el. Ez azt jelenti, hogy az emberek feje fölött döntöttek, és egy kisvárosias területen egy monstrum bevásárlóközpotot húztak fel. A biz­tos felszólította a város polgármesterét, hogy az ügy további vitelébôl – elfogultság miatt – zárja ki a jegyzôt, és indítson ellene fegyelmi eljárást. A jegyzôt a mai napig nem zárták ki, sôt a beruházó megtámadta az igazságszolgáltatás legfelsôbb hatalmát, aki fedhetetlen, ráadásul az ombudsman nem is perelhetô, mert az állampolgári jogok országgyûlési biztosáról szóló törvény kimondja: az Országgyûlés az alkotmányos jogok védelme érdekében választja meg a biztost, aki csak neki, (mármint az Országgyûlésnek) felelôs. Továbbá: az országgyûlési biztos a bíróság vagy más hatóság elôtt nem vonható felelôsségre e megbízatásának gyakorlása közben általa közölt tény vagy vélemény miatt. Ám a befektetôk az Országgyûlés elnökénél kezdeményezték Lenkovics felmentését alkalmatlanság miatt. Szili Katalin válasza így szólt: a biztos minden évben beszámol a parlamentnek, de konkrét ügyben a testületnek sincs hatásköre vele szemben. A beruházást mindvégig támogató és a visszaéléseket fedezô polgármestert pedig két parlamenti párt is jelölte és támogatta az idei országgyûlési választások során.

A legfrissebb esemény, hogy június 2-án lemondott Schneller István fôvárosi fôépítész, aki a saját bevallása szerint már nem tudta elviselni a rá nehezedô nyomást. Sajtótájékoztatóján nevek említése nélkül elmondta, hogy „nagykövetek, a legmagasabb szintû politikusok kilincseltek irodájában egy-egy pitiáner ügyért”. Azért lobbiztak például, hogy nagyobb lehessen egy adott terület beépíthetôsége, „mert valamilyen érdekeltségük hozzáfûzôdött hozzá.” Hozzátette, hogy amikor politikai nyomásra változtatnak például egy adott terület beépítési sûrûségén, „azzal milliárdokat teszünk valakinek a zsebébe”. A Lélegzet szerkesztôsége úgy tudja, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumba hívták raportra a fôépítészt, és az kénytelen volt meghajolni a politikai akarat elôtt.

Számos alkalommal fordultak a Levegô Munkacsoporthoz lakosok, vállalkozók, önkormányzati képviselôk, akik konkrét korrupciós esetekrôl számoltak be. Azonban a szervezet egyetlen esetben sem tudott közvetlenül fellépni, mivel senki sem rendelkezett olyan bizonyítékokkal, amelyekkel a jelenlegi jogszabályok szerint korrupció miatt feljelentést lehetett volna tenni. A hatályos jogszabályok és bírósági gyakorlat szerint a korrupció csak akkor áll fenn, ha bizonyított, hogy a jogszabály megsértôje is anyagi vagy egyéb elônyt élvezett a jogszabály-sértésbôl.

Sem a Btk., sem a Ptk. nem ismeri a „korrupció” fogalmát. Az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. november 4-én kelt, Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezményének kihirdetésérôl szóló 2004. évi L. törvény meghatározása a következô: A korrupció megvesztegetés, egyéb jogtalan elôny közvetlen vagy közvetett kérése, felajánlása, adása vagy elfogadása, amely a megvesztegetés, egyéb jogtalan elôny elfogadójától elvárt kötelesség vagy magatartás megfelelô teljesítését akadályozza.

A Btk. „vesztegetéssel” és „hivatali visszaéléssel” kapcsolatos rendelkezései szerint bûncselekmény csak akkor áll fenn, ha bizonyítható, hogy pénzzel vagy egyéb módon lefizettek, megvesztegettek például egy hivatalnokot vagy politikust, vagyis olyan esetben, amely szinte soha nem bizonyítható.

A fent leírtakkal szemben az ország meghatározó politikusai is – mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalon – (szavakban) súlyosnak tartják a magyarországi korrupciót.

„Szerintem meg kell köszönnünk azt, hogy ez a kérdés idekerült, mert ez sok nagy társadalomi nyavajáink közül a legnagyobb kérdés.” (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelentése a korrupció kapcsán a négy kormányfô-jelölt 2006. március 6-i televíziós vitájában)

„100 milliárd forint az az összeg, amely szakértôi becslések szerint évente a költségvetésbôl korrupciós csatornákon eltûnik. Hihetetlen nagy összeg. Szeretném érzékeltetni mekkora összeg ez. Ennyi pénzt költünk a költségvetésbôl ezer, ismétlem ezer olyan intézményre, amely fogyatékosokat segítô intézmény. Ennyi pénz 40 magyar kisváros, például Tamási vagy Simontornya teljes évi költségvetése. Pontosan fele ennyi pénzt költünk ma a fiatalok lakástámogatására és az összes történelmi egyház ennek a 100 milliárdnak közel egyharmadát kapja meg költségvetési támogatásként. A korrupció mérete komoly nehézséget jelent ma a magyar gazdaságnak. A vállalkozók 2/3-a panaszolja azt, hogy az ô üzleti életét nehezíti az, hogy kézen-közön kell visszajuttatni a beruházási értéknek 10–15–20, néhány esetben a 30 százalékát.” (Dávid Ibolyának, az MDF elnökének kijelentése az elôzôekben említett televíziós vita során)

„A második fontos tényezô a pénz, a pénzvilág hatalma. Lemállott homlokzatú épületeink, pusztuló, elhanyagolt mûemlékeink látványa pénzhiányra utal. Ugyanakkor az utóbbi tizenöt évben nálunk is megjelent a tôke. Gátlástalanul pusztítja, rombolja, buldózerezi értékeinket. Helyükbe igénytelen tervezésû, kivitelezésû, a környezetüktôl idegen építészeti szemléletet tükrözô épületek, mélygarázsos szállodák, irodaházak, bevásárlóközpontok, plazák kerülnek. Ezek létrehozásánál az egyetlen szempont a lehetô legkisebb területen megvalósítható lehetô legnagyobb üzleti haszon. Nálunk a piacgazdaság betörése az utóbbi másfél évtizedben zajlott le. Nem volt idô a fékezô, korlátozó rutinok kialakulására, sem az ehhez igazodó jogi szabályozás megvalósulására. A jelenlegi helyzet leginkább arra alkalmas, hogy a döntéshozók a meglévô bürokratikus szabályok mögé bújva térjenek ki a felelôsségvállalás elôl.

A fentiek következtében jelentkezett az újabb veszély, a korrupció. A milliárdos beruházások pénzeszközeinek viszonylag csekély részét kell a megfelelô helyre irányítani, s máris megnyílnak a kiskapuk az eleve rosszul, hiányosan szabályozott rendszerben.” (Pokorni Zoltánnak, a FIDESZ–MPSZ alelnökének nyilatkozata a Magyar Nemzet Magazin 2006. április 1-jei számában).

Magyarországon általánossá vált, hogy az emberek szó nélkül hagyják a korrupciós ügyeket. Ezt megerôsíti a Gallup Intézet 2003-as kutatási jelentése: „Ha egy országban elburjánzik a korrupció, akkor az emberek jelentôs hányada elôbb-utóbb eltompul, közönyössé, vagy – belekeveredve a korrupciós gyakorlatba – cinkossá válik. Kialakul egy olyan társadalmi összjáték, amelyben mindenki megbocsátja a másiknak azt, amit kelletlenül ugyan, de mindannyian megtesznek.” Eddig ne jussunk el!

__________________________________________________________