Hivatalos ENSZ-becslések szerint a sivatagok terjeszkedése jelenleg több mint egymilliárd ember életét veszélyezteti, és ma már az egész földfelszín egyharmadát érinti. Dél-Európában jelenleg több mint 300 ezer négyzetkilométer területet fenyeget közvetlenül az elsivatagosodás. Pusztít a tûz is, évente 600–800 ezer hektár – Korzika szigetével megegyezô nagyságú – mediterrán erdô ég el. Az ENSZ-egyezmény szerint, amely az aszály és a sivatagosodás elleni küzdelemrôl szól, hazánk egész területét aszállyal sújtott térségnek tekintik. A hazai aszálykárok 2003-ban megközelítették a 100 milliárd forintot. A Duna–Tisza közi Homokhátságot az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete (FAO) a félsivatagos övezetbe sorolta. Az utóbbi évtizedek aszályos idôjárása okán a talajvíz szintje 3–5 métert is csökkent, a felszíni állóvizek pedig gyakorlatilag eltûntek. A XX. század elején a Duna–Tisza közén még mintegy 600 természetes tó volt, mára csak a nevük emlékeztet a hajdani vadvízországra és élôvilágára. Kérdés, hogy mit lehetne tenni az elsivatagosodás folyamatának megfékezésére vagy lassítására? Elsôsorban új szemléletû vízgazdálkodásra van szükség. A szeszélyes eloszlású víz­mennyiséget be kellene osztani, vagyis megfogni, amikor túl sok van belôle (áradások) és tartalékolni aszályos, száraz idôszakokra. Az 1994. évi ENSZ-közgyûlés határozata alapján június 17-e az elsivatagosodás elleni küzdelem világnapja.

1992 júniusában az ENSZ Rio de Janeiro-i környezetvédelmi csúcsértekezletén határozták el, hogy június 8-án egy napot szentelnek a Föld legnagyobb összefüggô vízfelszíne védelmének. Az óceánok egyik legismertebb szennyezése az olajszennyezés, amirôl az átlagember akkor értesül, amikor egy-egy tanker balesetet szenved. Egyes tanulmányok szerint azonban a tengeralatti olajmezôk szivárgása során harmincszor több, közel 200 millió liter olaj kerül a vízbe. A tengeri élôvilágot a vízbe kerülô egyéb mérgezô anyagok is károsítják, amelyek a tengerbe borított szeméttel kerülnek az élôlények szervezetébe. A szennyezések következményeként alakulnak ki az ún. halálzónák, amelyek száma 1990 óta megduplázódott. Ezekben a mélytengeri övezetekben a szennyezô anyagok miatt eltûnik az oxigén, így ott élet nem létezhet – ebben a folyamatban a fôbûnös a mûtrágyázáskor használt, és vízbe jutó nitrogén, melybôl mintegy 160 millió tonna kerül a világtengerekbe. Az óceánoknak fontos légkörtisztító szerepük is van, hiszen a keletkezett széndioxid egy részét elnyelik, ugyanakkor a széndioxid megkötése megnehezíti számos tengeri élôlény mészvázának kialakítását és fenntartását, mert a vízben feloldódó széndioxid savat képez. Mivel az óceánok jelentôs mennyiségû légköri széndioxidot tárolnak, ezáltal visszafogják az üvegházhatás fokozódását. Az óceánok és tengerek a földfelszín 71 százalékát teszik ki. Az élet ôselemét képezik, ezért is fontos, hogy megakadályozzuk azt, hogy valami végzetes, visszafordíthatatlan történjen velük. Vizeink hasznosítására sok békés, a környezetet nem veszélyeztetô módszer létezik, egyes tanulmányok szerint például a tengerek hullámzása, az árapály-jelenség, az óceánok hôtartalma, vagy akár a különféle tengeri áramlatok segítségével földünk engergiaigényének 25 százalékát nyerhetnénk belôlük.