kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Elköszönőben

Most már bevallhatom, hogy mindig olyan nehéz volt megszülni ezeket a szerkesztői köszöntőket. A kollégák hasonló írásait olvasva szintén ott látom a homlokukon gyöngyöző izzadságcseppeket, amelyek nem egyszer a közhelyekre hullnak, mert nehéz új szemszögből megvilágítani a szakértők gondolatait. Főleg, ha nem kisebb név vállalja el a vezércikk megírását, mint Csányi Vilmos etológus professzor, és ha olyan összetett témát választok búcsúszámom Vezérfonalának, mint a felelősségvállalás…
A mai világban az emberek többsége menekül a felelősségvállalás elől. Igyekszünk nem tudomást venni arról, hogy felelősek vagyunk a sorsunkért, a közvetlen kapcsolataink alakulásáért, a környezetünkért. Ha valami nem sikerül, másra mutogatunk vagy egyszerűen a sorsra fogjuk. Pedig a felnőtté válás első lépcsőfoka a felelősségvállalás, az, hogy saját erkölcsi rendszerünk szerint döntéseket hozzunk, cselekedjünk, és vállaljuk a tetteink következményeit, legyen szó társadalmi, politikai, gazdasági vagy személyes, emberi felelősségvállalásról.
Mégis mintha a társadalom megmaradt volna a szocializmus langyos óvodai fürdőmedencéjében, amely abban ringatott bennünket, hogy az állam jó óvóbácsi lévén, megtesz helyettünk mindent. Ha csendben vagyunk, és jól viselkedünk, akkor lesz ingyen tízórai, azt meg senki nem veszi észre, ha hazaviszek néhány játékot vagy nem fizetem be az ebédpénzt, mert az nekem jár.
A politikusok pedig előszeretettel csomagolják szemléletes szlogenekbe a felelős magatartásukat – például „üvegzseb” program – ám nehezen és dacosan tűrik a támadásokat, sőt legtöbbször nem is viselik a következményeket, mert valahogy olyan egyszerű kitérni a szabályok elől Magyarországon.
A magánszférát nézve, sok férfi a macsó mítoszba kapaszkodva nem mer komoly kapcsolatot létesíteni vagy családot alapítani, mert az „nagy felelősség”, a nők pedig egyre későbbre halasztják a gyerekszülést, mert az személyes szabadságukat korlátozná, miközben a társadalom tele van boldogtalan, pszichés betegségekkel küzdő vagy egyszerűen munkamániás, magányos férfiakkal és nőkkel.
A legnehezebb dolog, hogy meglépjük azokat a lépéseket, amelyeket a legbelsőnk diktál. Én egy időre elhagyom az országot, amit szeretek, elhagyom a nyelvet, amelyen kiteljesedhetek, hogy megtanuljam, hogyan kell újrakezdeni, felépíteni egy új életet a nulláról. Én most ezt érzem kihívásnak a napi langyos rutin helyett. Ezzel együtt elhagyom a Levegő Munkacsoportot és Önöket is, pedig az elmúlt három évben, amit e szervezetnél és a Lélegzet folyóirat szerkesztésével töltöttem, annyit tanultam, mint a hétéves újságírói pályafutásom alatt összesen. Köszönet ezért valamennyi nagyszerű kollégának, barátnak és interjúalanynak, akikkel együtt dolgozhattam. Remélem, hogy a kezeim között megújult Lélegzet kitágította a gondolati és esztétikai látásvilágukat. Köszönöm, hogy itt lehettem, köszönöm, hogy velem voltak.

Varga Judit


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.