A klímaváltozás éveken át csupán egy lehetséges katasztrófaként, távoli földrészek problémájaként jelent meg a sajtóban. Hiába hangsúlyozta a tudósok 99 százaléka az emberek személyes felelősségét, sok politikus és a bulvár sajtó továbbra is kétségbe vonta a helyzet súlyosságát. Tavaly év végén azonban a Stern-jelentésnek sikerült a kor nyelvére lefodítani a tudósok üzeneteit: évi 1-2 százalék GDP ráfordítással ma még van esélyünk az éghajlatváltozás mérséklésére, néhány évtized múlva azonban már nem tudunk beavatkozni a folyamatba. Azóta megjelentek az ENSZ újabb klímajelentései is, amelyek még ennél is sötétebb képet festenek. Az Európai Unió továbbra is az éghajlatvédelem élharcosa. Újabb vállalása 2020-ra az üvegházhatású-gázkibocsátás és az energiafogyasztás 20-20 százalékos csökkentése. Rögtön jelentkeztek is azok az érdekcsoportok, akik zsíros üzletet látnak az éghajlatváltozásban, és megpróbálják a saját belátásuk szerint befolyásolni a hazai és nemzetközi döntéshozókat, hogy besöpörhessék a támogatásokat. Ezt tükrözik például a kibocsátáskereskedelemben kiosztott ingyenkvóták, a megújuló energiákra fordított átgondolatlan támogatások, amelyek épp az eredeti cél, a kibocsátáscsökkenés ellenében hatnak. Megkérdőjelezik a hazai szakpolitika éghajlatvédelmi szándékait az energiatakarékosságra, az épületfelújításokra, a vasútra, a tömegközlekedésre szánt csekély források is.

Az utóbbi időben azonban megszaporodtak a civil kampányok, készül a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS), és életbe léptek – igaz, EU előírásra – az épületek energetikai teljesítményével kapcsolatos, új rendeletek. Szenvedélyes viták folynak továbbá az ország jövőbeli energiapolitikájáról. Éppen ezért választottuk az éghajlatvédelmet vezérfonalunknak a Lélegzet első idei számában, visszatérve a tematikus szerkesztési formához.

* Ezzel a címmel szervezett konferenciát a Levegő Munkacsoport, a FIDESZ MPSZ és az MSZP idén márciusban a Képviselői Irodaházban.