kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A KÖZTERÜLETEK RENDEZÉSE

NAGY KATALIN TÁJÉPÍTÉSZ MÉRNÖK, A MEZŐGAZDASÁGI TUDOMÁNY KANDIDÁTUSA. ZÖLDFELÜLET-RENDEZÉSSEL FOGLALKOZOTT A BUDAPESTI VÁROSÉPÍTÉSI TERVEZŐ INTÉZETNÉL, MAJD A BUDAPEST FŐVÁROS VÁROSÉPÍTÉSI TERVEZŐ KFT.-NÉL EGÉSZEN TAVALY ÉV VÉGÉIG, AZÓTA SAJÁT CÉGÉBEN DOLGOZIK.

■ Jut ma Magyarországon a tájépítészeknek városépítészeti munka?
Ez a helyi főépítészeken is múlik. Az utóbbi időben több vidéki városban is komoly pályázatot írtak ki a közterületek rendezésére. Például Békéscsabán is. A nyertes pályázatban – amelynek kidolgozásában magam is részt vettem – a tájépítészeti szempontok is nagy hangsúllyal szerepeltek. A város komoly pályázati munkát várt el, és hitt abban, hogy a belvárosi részt közterület-rendezési eszközökkel meg lehet újítani. A pályázati kiírásban sem arra helyzeték a hangsúlyt, hogy új térfalak létesüljenek, vagy új funkciók kerüljenek a belvárosba, hanem arra, hogy ez a négyzet alakú terület több irányban átjárható legyen, és felfűzhetők legyenek rá a gyalogos sétányok, a kerékpárutak, a pihenő- és játszóhelyek, egyszóval a közösségi terek. A sétálóutca egy része már korábban átépült, a pályázati munka része volt ennek továbbgondolása, a sétálóutca egységbe szervezése. A pályázatban például egy forgalmas útról – részben a térszín alá helyezve – levettük a gépjármű-forgalmat, és így a térszínen valódi közösségi terület kialakítására lett lehetőség. A pályamunka sikere bizonyítja, hogy ezt a kiírók sem gondolták áldozatnak.
■ A fővárosnál milyen munkát végeztél?
A Budapesti Városépítészeti Tervező Intézet, ahova 1988-ban kerültem, korábban gyakorlatilag a főváros tervezési osztályaként működött. 1988-ban formailag már önálló szervezet lett, aztán átalakult rt.-vé, de még akkor is nagy cég volt, több száz dolgozóval. 1997-ben – szinte kizárólag a városrendezési munkákra – megalakult a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft., ahol tavaly év végéig irodavezetőként dolgoztam. Az 50-60 fős cég ugyan fővárosi tulajdonú, de piacorientált szervezet, tehát nem voltunk közalkalmazottak. A cég Környezettervezési Irodája, amelynek irodavezetője voltam, elsősorban városrendezési munkákban vett részt. Főként szabályozási tervek szakági munkarészeit készítettük, de azért kaptunk megbízást önálló engedélyezési- és kiviteli tervekre is. Az irodánkban fővárosi és kerületi környezetvédelmi programok készültek, tanulmánytervek például parkokra, de vidékre is vállaltunk ilyen munkákat. A cég múltja és a tapasztalt kollégák városismerete, a felhalmozódott információ sokat jelent a tervezésben. A cég egyik nagy előnye, hogy rengeteget tud a fővárosról.
„A tájépítészet fiatal, interdiszciplináris, sokfajta tudásbázisra (természettudományok, társadalomtudományok, mérnöki tudományok) épülő szakma. Művelői a legszélesebb értelemben vett (humán- és természet-) ökológiai összefüggések elemzésének (és az ezek által a tájra gyakorolt hatásoknak) a szemszögéből közelítik meg az emberi alkotás problémáját és célját. A tájépítészet tájfogalma már önmaga tükrözi művelői szemléletét: egyezményes véleményük szerint a táj nem más, mint a kultivált (művelt) és humanizált (emberarcúvá alakított) természet (Mőcsényi-féle tájfogalom).
A tájépítészet diszciplínája megkérdőjelezi a romlatlan természet létezését, alaptézise szerint a tájalakító ember az ipari forradalom beteljesedésével az érintetlen természet mítoszát végérvényesen lerombolta, de tetteinek egyik legfőbb mozgatórugója mégis eme tökéletes harmónia utáni vágy (az „elveszett paradicsom” újraalkotása) maradt. Tevékenységének vonzata a természetnek az ember önképére történő formálása, amely korszakonként változó formákban és funkciókban nyer teret. A tér újrafogalmazása során az ember antropogén hatásokkal szövi át az ember nélküli természet maradványait.
A tájépítészet fő célja korszakonként igazodik ehhez a felismeréshez. A tájépítészek válaszokat keresnek és adnak arra az újra és újra felmerülő kérdésre, hogy miképpen használhatja ki az ember a rendelkezésére álló teret oly módon, hogy annak potenciáljai a lehető legtöbb ökológiailag, ökonómiailag és társadalmilag elvárt funkciót beteljesítsék az adott kor civilizációjának technológiai és szellemi színvonalán. A tájépítészet örök dilemmája a terhelés és terhelhetőség, a fenntartás és fenntarthatóság közötti egyensúly megtalálása. A tájépítészet fő feladata a tájat alkotó természeti és mesterséges elemek bizonyos szempontú átrendezése, új kompozícióba tömörítése, valamint az emberi alkotások „tájba illesztése”, amely legjobban akkor sikerül, ha ennek a műveletnek az eredményeként az alkotás (legyen az műalkotás vagy műtárgy, netán egy területfejlesztési folyamat) esztétikai, ökológiai, gazdasági és társadalmi értelemben is hozzásimul az adott táj előzetes adottságaihoz.”
Forrás: Bardóczi Sándor tájépítész
landscaptivation.blogspot.com
■ De hol van az a rengeteg park?
Az általunk készített fővárosi tervek tanulmánytervek voltak, a megvalósulás már nem a tervezőn múlik. Például Óbudán voltak potenciális területek, felhagyott bányák, bányagödrök, amelyek egy részén azóta például bevásárlóközpont épült, lakóterület létesült. Az a baj, hogy ezek a területek magántulajdonba kerültek. A fővárosnak föl kellett volna, illetve fel kellene ezeket a területeket vásárolnia. De hogy mondjak jót is: örülök, hogy a város vezetése is úgy látja, hogy legalább a terület biztosításával, városrendezési irányból közelítve meg kell tenni az első lépéseket. Ha nem is tud erdőket telepíteni, mert az most anyagilag lehetetlenség, de a területet hosszútávon biztosítani szeretné.
Egyszer csak eljutunk addig a pontig, amikor már muszáj lesz változtatni. Például itt vannak a lakóparkok. Én nem költöznék egyikbe se. Lakótelepen nőttem fel, húszéves koromig ott éltem. A lakótelepek zöldfelületi szempontból jobbak voltak, mint a mai lakóparkok többsége. A lakótelep-építésnél a régi utcai nyomvonalakon és részben a régi beépítés kapcsán megmaradtak a fák. Az épületek távol voltak egymástól, volt tér. És új zöldfelületek is létesültek, abból a bizonyos háromszor 7 négyzetméter/fő értékből kiindulva. Egy ÉVM-OTSH utasítás alapján ugyanis fejenként háromszor 7-10 négyzetméter közcélú zöldfelület létesítéséről kellett gondoskodni. Most már a minimumnak, a 7 négyzetméternek is örülnénk. Az első hét négyzetméter zöldterületnek ott kellett lennie a lakáshoz közel, ez az ún. lakókert, még akkor is, ha nem csak az enyém, hanem a közösségé. A második hét négyzetméter a lakóterületi közpark, amilyen például a Bikás-park Kelenföld közepén. A harmadik hét négyzetméter városi szintű közpark, mint a Városliget vagy a tervezett új csepeli közpark. Ezek városi vonzáskörzettel bírnak, tehát el tudok oda menni a hétvégén, hogy a lakóhelyemen, a városban is nagy kiterjedésű zöldet lássak és használjak. A lakóparkokban általában nem teljesül az első 7 négyzetméternyi zöld sem. Azt várom, hogy telítődjön végre ez a piac, és megjelenjen az igény a valódi lakóparkokra, ahol a park nem csak egy toldalékszó, hanem valóság.

■ Úgy gondolod, hogy a zöldfelület iránti igény erősödni fog a közeljövőben?
Szerintem igen. De nem csak azért, mert – remélem – változik a személet. Hanem azért is, mert annyira elszegényedtünk, hogy nincs más látványos mód a közterületek rendezésére. Ez kerül ugyanis a legkevesebbe. Nincs pénz új funkciókra, nem lehet minden házat tatarozni, de ha szemmagasságban valami pluszt tudunk nyújtani, egy kis zöldet, akkor az nem csak esztétikai szempontból előnyös, de jót tesz a közhangulatnak és végső soron a városnak. A közterület-rendezési terveket eddig tisztán építészeti műfajként kezelték. De talán most már az építésztársadalom és a város is lassan-lassan szembesül azzal, hogy kevés, ha csak az épített elemek újulnak meg. Bízom benne, hogy a kertépítészek, tájépítészek egyre jobban be tudnak kapcsolódni ezekbe a munkákba. Kevés közpark, kert épül és amikor valamilyen közterület-rendezési projekt megindul, akkor a munkára szerveződött teamek­nek esélyük van, hogy szakmai elismerést szerezzenek és a köztudatba is jobban bekerüljenek.
Erről jut eszembe, hogy a Fővárosi Önkormányzattal együttműködve benne voltunk egy nemzetközi, zöldfelület-fejlesztési kutatási projektben, amely az URGE mozaiknéven futott. Az európai városok zöldfelületeinek állapotát, fejlesztési lehetőségeit próbáltuk egymással összehasonlítani. Helsinki is benne volt a munkában, és mivel sorra látogattuk a partnervárosokat, oda is elmentünk. A városfejlesztési bizottság fogadott minket, kirakták a terveiket, mi meg csak néztünk, hogy mindenhol tó meg erdő, a város szinte megbújik közöttük. Mondtuk, hogy ez lenyűgöző. Kérdeztük is, hogy hogyan érik el, hogy a zöld- és erdőterületek nem épülnek be, nincs fejlesztői nyomás? Kétszer kellett megkérdezni, mert nem értették. Majd meglepődve mondták: „De hát a finn ember szereti az erdőt!” Csodálkoztak, hogy Budapesten van a városrendezési szabályozásban olyan, hogy „zöldfelületi minimum”, amely meghatározza, hogy egy telek területének mekkora hányadán kell kötelezően zöldfelületet létesíteni. Jó ötletnek tartották persze, de náluk ilyenre nincs szükség. Nyilván alacsonyabb a népsűrűség, más a fizikai környezeti adottság, de a személet is más.
■ Ha a mi országos rendezési terveinket nézzük, azt látjuk, hogy először kijelölték az utakat, utána ezerféle dolgot, erőműveket, repülőteret, a zöldterületek pedig „futottak még”. De azért utólag lehetne ezen javítani, például ha a főváros zöldje, mondjuk a Városliget–Kerepesi temető–Népliget hálózatba kerülne egymással. Készült evvel kapcsolatban valamilyen terv nálatok?
Régen készült egy zöldövezeti programterv, de az inkább erdőtelepítéssel foglalkozott, nem kimondottan a részek összekapcsolásával. 2006-ban a főváros készíttetett egy ún. Pro Verde (A zöldért) zöldfelület-fejlesztési programot, amely hálózatban gondolkodott. Új módszerrel és szemlélettel készült, jó program volt, de nem fogadta el a főváros. Ennek talán az volt az oka, hogy a Környezetvédelmi Ügyosztály élén állandóan cserélődnek a vezetők, és nagyon sok az üresjárat. A feladat adott, de nincs igazi gazdája. Most sincs kinevezett ügyosztályvezető. Annyi eredménye mégis volt ennek a programnak, hogy 2007 novemberében jóváhagyta a közgyűlés a főváros környezeti programját, amelybe a zöldfelületi jellegű részek a Pro Verde anyagból kerültek át. De hát ez mégis egy átfogó környezetvédelmi program, nem pedig egy zöldfelület-fejlesztési rendszerterv. Úgyhogy ezt a hálózati fejlesztési szemléletet nem tartalmazza. A főváros településszerkezeti terve és szabályozási keretterve jelöli a zöldfelület-fejlesztési területeket, de ez csak területkijelölési szint. Például a fasorokkal már nem foglalkozik. Megvalósítási lehetőségekkel, az alapokkal nem foglalkozik. Mindenhonnan ide lyukadunk ki, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak működtetnie kellene egy hathatós zöldfelület-fejlesztési alapot. Jó lenne összekötni a Városligetet a Kerepesi temetővel, fasorokat telepíteni, sétányokat létesíteni. Igen, ez pénzbe kerül, amit az önkormányzatnak kell kifizetni. De ez még nem elég, hiszen utána jön a fenntartás. És ez is csak viszi a pénzt az önkormányzati büdzséből. Ezt el kell fogadni, és azt is, hogy a közterületi zöldfelületek létesítése, üzemeltetése ugyanúgy közszolgáltatás, mint mondjuk az általános iskola biztosítása.
■ Hogyan lehet a fenntartást megkönnyíteni?
Már a tervezésbe jobban be kellene vonni az érintett lakosságot. A kezdetektől kezdve. Ez persze hosszabb, drágább folyamatot eredményez, a részvételi tervezés emiatt sem népszerű. De megtérülne a ráfordítás, hiszen a lakosság a magáénak érezné a területet, és ezzel a fenntartási problémák is enyhülhetnek. Az ő kis kertjük lenne, az ő környezetük, amire jobban vigyáznának. Persze, ehhez az kell, hogy azon már senki se aggódjon, hogy az ételt miből veszi meg, vagy a gyerekei iskoláztatását hogyan oldja meg. Már az is sokat segít szerintem, ha a „zöld ügyeknek” nagyobb a publicitása. Sok ingyenes népszerűsítő program, ötletes akció, jó szlogennel kitalált kampány terjeszti ezt a gondolkodást.
■ Szerinted milyen reális zöldítési lehetőségek vannak jelenleg Budapesten?
Én az átmeneti zónában, ebben a félig-meddig barnazónában látok nagy fantáziát. Fejlesztési területről van szó, amely általában beépítést jelent, de hihetetlen lehetőség rejlik itt zöldfelület-fejlesztési szempontból is. Mivel újrastrukturálódás következik be, településrendezési szerződések segítségével, kvázi magántőkéből egy sajátos zöld hálózatot is létre lehet itt hozni. Nem feltétlenül parkokat értek ez alatt. Itt nem csak lakó-, hanem jórészt városközponti funkciójú intézményi területek alakulnak ki. Ez utóbbiak esetében is szükség van a zöldre, hiszen az emberek ma már több időt töltenek a munkahelyükön, mint otthon. Más környezetben más a munka minősége is. Összvárosi szempontból az lenne az igazi, ha ezeket a zöldfelületeket a tulajdonosok közhasználatra is átengednék. Ez azért is nagy lehetősége a városnak, mert ez a sáv fűzi fel például a Városliget–Népliget–Kerepesi temető zöld szigetét is.
7 m2 játszóteret!
Kevesen emlékeznek már a hetvenes évek „kicsi vagy kocsi” vitájára. Akkoriban kezdtek a Trabantok és a szocialista tábor további gépkocsijai országszerte terjedni. A családok számára az volt a kérdés, hogy a magasabb életszínvonalat vagy a gyereket válasszák. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi szabályozás megkímél minket ettől a dilemmától. Önhatalmúlag eldöntötte a kérdést: az építési előírások az új lakásokhoz csak a garázst, elletve a parkolóhely biztosítását írják elő kötelezően. A Levegő Munkacsoport évek óta szorgalmazza az előírások módosítását: azt szeretnénk elérni, hogy minden egyes új lakás építése esetén legyen kötelező lakásonként 7 négyzetméter új játszóteret is létrehozni a lakástól legfeljebb 400 méteren belül. (Németországban már régóta hasonló rendelkezés van érvényben.)
A zöldterületet nem pusztán a városban élők számára fontos, de a turistákat is vonzza. London vagy Bécs parkjait rengetegen látogatják.
Mekkorák ezek a parkok? Íme néhány példa: A Hyde park 150, a Kensington Gardens 110, a Green Park 22, a St. James Park 38, a Regent Park és a Pinerose Hil 200, Battersee Park 80 hektár. A királyi botanikus kert, a Kew Garden, amelyet még 1760-ban III. György anyja, Auguszta hercegnő alapított, 120 hektár. A kertben jelenleg 160 szakképzett kertész és 60 kertésztanuló dolgozik. Bécs 414 négyzetkilométeres területének 48 százaléka zöld. Ebbe beletartozik a külső kerületeken körbefutó erdősáv, a múlt század elején kijelölt és azóta folyamatosan bővített, védett zöld gyűrű. A város kezelésében 20 négyzetkilométer park van. Ezen kívül a szövetségi tulajdonban álló intézmények (Schönbrunn, Belvedere) hatalmas kertjei is nyitva állnak a nagyközönség előtt. A belső kerületekben az egybenyitott belső udvarok várják a helyieket. Például az Operngasse környékén, a zártsorú, 5–6 emeletes beépítés mögött a belső udvarokból belső kertet alakítottak ki.

A várostervezők Európa-szerte vallják, hogy egy élhető városban lakónként 21–30 négyzetméter nyilvános zöldterületet kellene biztosítani. A hazai gyakorlatban a hetvenes években jelent meg ez a gondolkodás:
„A zöldfelületek méretezése szempontjából az Országos Építésügyi Szabályzat (OÉSZ; 1974. V. 24. ÉVM sz. rendelet) l. 132. paragrafusának igen rövid meghatározásait kell hivatalosnak tekinteni, amelyek szerint a »közpark játszó-, játék- és pihenőkert kialakítására szolgál«. A lakótelepeken létesítendő zöldterületre-közkertre vonatkozóan az OÉSZ a következő normatívát adja meg (l. 30. §): »A lakóépületek elhelyezésére szolgáló tömbtelken közkert (játszó-, pihenőkert stb.) céljára lakásonként legalább 5 m2 területet kell biztosítani.« E két igen rövid és nem teljes meghatározáson kívül a különböző funkciójú városi zöldfelületek közül csupán a védőfásítások szerepelnek az OÉSZ-ben.
Az építésügyi és városfejlesztési miniszter és az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke 11/1977. (Ép. Ért. 31. §) ÉVM-OTSH sz. együttes utasítása, valamint a 29/1978. ÉVM sz. közlemény szerint az 1977. október 24-e után létrejött szerződések alapján végzett tervezések során a lakóterületen belül legalább 7–10 m2 /lakos játszó-, ill. pihenőhelyet (közkertet) és legalább 7–10 négyzetméter közparkot (fasort és pihenőhelyet), tehát összesen 14–20 m2 /lakos zöldfelületet kell biztosítani. Ezen túlmenően a lakótelepen kívül további 7–10 m2 /lakos városi szintű közparkot kell tervezni. Ilyenképpen minden lakos számára 21–30 négyzetméter zöldterületet kellene létesíteni. Ez azt jelenti, hogy hektáronként kb. 300 fő lehet a maximális laksűrűség (jelenleg kb. 600 fő/ha, sőt helyenként 1000 fő/hektár).”
Részlet Preisich Gábor: Budapest városépítésnek története 1945–1990 c. tanulmánykötetéből (MK 1998.)
Azonban számos új lakótelepen még ez az OÉSZ-rendelkezés sem valósul meg. A belső pesti kerületeiben kevesebb, mint 1 négyzetméter nyilvános zöldterület jut egy lakosra. Ezekben a kerületekben a nagy forgalom miatt biciklizni sem könnyű. Az utcák porosak, a levegő rossz. Pedig a gyerekek testi-lelki fejlődéséhez szükség van szabadtéri sportlétesítményekre, ápolt zöldfelületekre és olyan utcákra, ahol még a 8–10 évesek egyedül is biztonságosan közlekedhetnek, ismerkedhetnek a családon és iskolán kívüli valósággal.
A játszótereknek a szocializációs szerepe is nagyon fontos. Az együttélés szabályait már egészen kicsi korban meg kell tanulni. Azonban nemcsak nekik van szükségük a fizikai fejlődésükhöz közös játszóterekre, hanem a nagyobbaknak és a felnőtteknek is.
Jó példa Berlin egyik, főképp bevándorlók által lakott negyedében kialakított önkormányzati létesítmény. (www.recht-auf-spiel.de) A pesti belső kerületekhez hasonló városrészben egy teljes tömböt foglal el a játszópark. Egyik része a hattól tizennégy éves gyerekek számára berendezett kalandpark. Három főállású szociálpedagógus és egy-két önkéntes végzi a felügyeletet hétköznap 14 órától 18.30-ig. Télen-nyáron, naponta 30–60 gyerek jön ide iskola után, hogy kreatív foglalkozással töltse a délutánt. Van szabadtéri kemence, műhely, fazekaskorong, emeletes kalandvár, állatfarm, komposztsarok. Rossz időben felvonulási konténerekből összeállított helyiségekben tölthetik a gyerekek az időt. Uzsonnára levest, péksüteményt kapnak, amelyet időnként közösen készítenek el.

A rendszerváltás után kialakult szabályozási gyakorlat rövid- és hosszútávon is rossz a fővárosnak és az itt élőknek. A kiszámíthatatlanság, a döntéshozók felelősségének ködösítése, az állandóan változó előírások helyett egyszerű, átlátható és tartós szabályozásra van szükség.

Mán-Várhegyi Réka


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.