|
ÍGY ZÖLDÜL A VÁROS
A Zöld Levél program célja az volt, hogy minél több zöldfelületet hozzunk létre, illetve tegyünk rendbe az V., a VI. és a VII. kerületben, valamint Újlipótvárosban. A program keretében a területen működő non-profit szervezetek, társasházak, egyházak, közintézmények pályázhattak zöldterületet javító, felújító, bővítő támogatásra. Az egyik legfontosabb részvételi feltétel az volt, hogy a szervezet legalább 5 éven át tartsa is rendben, szükség esetén pótolja a létre- illetve rendbehozott zöldfelületet.
Fotóalbumunkba ezúttal az ültetés, a zöldítő munkálatok során készült fényképekből válogattunk. Ezeken a képeken még kicsik a bokrok, fiatalok a facsemeték és a fűnyírással sem kell egyelőre vesződni. De a vidám arcok és a fiatal palánták látványa talán így is meghozza Olvasóink kedvét is a zöldítéshez. További lelkesítő képek találhatók a levego.hu/zoldlevel címen.
A megújuló Lehel tér – A bokrok ültetését és a fű elvetését az elhasznált föld teljes cseréje előzte meg
Bajza utca 46. – ünnepélyes kertátadás. A gyerekek mostantól “élőben” is megismerkednek a sokféle gyógy- és fűszernövénnyel az óvoda füveskertjében.
Derkovits Gyula Általános Iskola. A program keretében 17 oktatási intézményt támogattunk. Sok helyen a kertek rendbetételét nevelési eszköznek is tekintették.
A Magonc óvoda a Városligeti fasorban. A szülőket is meghívták a kertátadásra.
Bajza utca 45. – A társasház belső udvara közösen készül. Az így végzett munka közelebb hozza egymáshoz a lakókat,
az eredményeinek is sokkal jobb együtt örülni.
Gyógyító kertté alakult egy büntetésvégrehajtási intézet kopár udvara.
A Városligeti fasor zöld sávját védő korlátot kidíszítették a VI. és VII. kerületi iskolások
Megújulnak a Nyugati tér növényei.
A Victor Hugo utca környékén bezöldül a közterület.
|