kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
PÉNZ AZ ASZTALON

Szerkesztőségi beszélgetés rovatunknak ezúttal Bojár Gábor, a Graphisoft igazgatóságának elnöke volt a vendége. A Graphisoft nem pusztán arról híres, hogy a legnagyobb magyar szoftverexportőr cég, hanem arról is, hogy ellenállhatatlan vonzalmat érez a zöld környezet iránt.

■ Mi a története a Graphisoft parknak?
Annak idején olyan adottságokkal rendelkező helyet kerestünk magunknak, amely elég nagy ahhoz, hogy több szoftverfejlesztő cég is elférjen. Az egyik az Infopark területe lett volna, de nem azt választottuk, mert biztosak voltunk abban, hogy az, központi fekvése miatt nagyon be lesz építve. Inkább lemondtunk az egyetem közelségéről, hogy tényleg park legyen a park. Nagy volt a meglepetés, hogy nem azért harcolunk, hogy nagyobb legyen a beépíthetőség, hanem épp ellenkezőleg. Az volt a cél, hogy szemben az ottani 50-nel, itt 20 százalékos legyen a beépíthetőség. Aki belép, az zöld terepet lát.
■ És megérte?
Persze, hogy meg. Első ránézésre persze nekünk minden drágább. Nemcsak a zöld kerül pénzbe, de az is, hogy ne álljanak mindenhol autók. A mélygarázsok is kimondottan ráfizetésesek, de ha azt akarjuk, hogy ez a hely ilyen zöld legyen, akkor kell az a mélygarázs. Tehát kiszámoltuk, hogy mindez mennyibe kerül. Mi 16 eurót kérünk négyzetméterenként. Ha beépítünk mindent, ha magasabbak az épületek, ha kint vannak az autók, nincs ennyi park, akkor ez az ár le tud menni 10–12 euróra. Négyzetméterenként kb. 5 euró a különbség. Egy dolgozó átlagosan 15 négyzetmétert használ, tehát 75 euró az egy dolgozóra eső költsége annak, hogy itt minden zöld. Ez egy évben 900 euró. Általában itt szoftverfejlesztők dolgoznak, ami egy igényes munkakör, átlagosan 30 000 euróba kerülnek egy évben. A különbség tehát 3 százalék. S ha én felteszem a kérdést egy dolgozónak, hogy mit választ, ezt a zöld környezetet vagy 3 százalék fizetésemelést, akkor inkább az előbbit választja. Egyértelmű, hogy anyagilag megérte, mert szívesebben jönnek ide az emberek dolgozni, és jobb embereket tudunk felvenni. A legjobbakért komoly harc van. Mivel lehet a legjobbakat megfogni? A legfontosabb, hogy mennyire ismerik el a munkáját, mennyire egészséges az emberi környezet. A második legfontosabb viszont a munkahelyi környezet. Ilyen ez a park, ebbe ruháztunk be.

■ A Levegő Munkacsoport sokszor bírálja a vállalatoknak nyújtott támogatásokat (beleértve az uniós finanszírozású pályázati támogatásokat), mivel ezek gyakran a környezetszennyezést segítik elő. Mint egy kiemelkedően sikeres vállalat vezetője, mi erről a véleménye gazdasági szempontból?
Az a véleményem, hogy túl sok a pályázat és a támogatás. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem kell. Kell pályázat zöldre, kell kultúrára, infrastruktúrára, oktatásra, induló vállalkozásoknál is jó, ha van; de nem jó, amikor már átveszi a piac szerepét, és a piacot helyettesíti. Ha egy cég bevételének nyolcvan százaléka európai uniós pályázatokból jön, és ő úgy kezeli, mintha a piacról jönne, az káros. Tehát olyanra is adnak támogatást, amire nem volna szabad. Az a kérdés, hogy az adófizetők fizették meg az adott termék vagy szolgáltatás árát, vagy az, aki használja? E kettő között óriási a különbség. Az induláskor tényleg szükség lehet ilyen segítségre, de a cél csak az lehet, hogy erről az emlőről minél hamarabb leváljanak. Nem csak azért, mert csúnya dolog az adófizetők pénzét használni, hanem mert egy termék vagy egy szolgáltatás annál hamarabb lesz jó és kész, minél hamarabb fizet érte a valódi vevő. A valódi vevő az, aki kiveri a minőséget. Az állami osztogató nem fogja. Rossz esetben korrupt, jó esetben a legjobb indulata szerint fogja megítélni, hogy jó vagy nem jó. Aki használja, az látja, hogy mi a baj a termékkel vagy a szolgáltatással, és ha kára van belőle, ha nem tudja jól használni, akkor addig követel, amíg jó nem lesz. Tehát azt gondolom, hogy minél tovább folyik a fejlesztés támogatásból, annál később jelenik meg az igényes vevő, amely épp annyira meghatározza a termék minőségét, mint a gyártó. Ez óriási idő- és pénzveszteséget jelent, rendkívül rontja a versenyképességet.

■ Ön nem vett részt olyan cégben, amely uniós támogatásokból működött?
Én is beszálltam egyszer egy cégbe, amely már megkapott egy komoly támogatást. Ebben a cégben azt szabtam feltételként, hogy jó, kaptak egy támogatást, de a következő pénznek már a vevőtől kell jönni. Ezt nem fogadták el, mert ez nyilván nehezebb. Hiszen a vevő százezer aprósággal nyaggat, és sokkal nehezebb kielégíteni az igényeit, mint a zsűriét, aki a támogatást megítéli. De van egy kedves történetem. Egy étteremben voltam egyszer, valami rendezvényre voltam hivatalos. Egyszer csak odajött hozzám az étterem tulajdonosa, és azt mondja: „Elnézést, Bojár úr, hogy megszólítom ismeretlenül, csak el akartam mondani, hogy én úgy érzem, önnek köszönhetem, hogy ez a vendéglő nem ment csődbe.” „Miért?” „Indultam volna egy pályázaton, és már úgy volt, hogy pénzt kapok arra, hogy ezt a vendéglőt a háromszorosára növeljem. Már be volt adva a pályázat, amikor hallottam önt a rádióban. Arról beszélt, hogy az ingyen pénz miért árt. Mert ebből a vállalkozók olyasmit is megcsinálnak, aminek a kimenetele nagyon bizonytalan, a saját pénzüket nem költenék el erre, és csak azért fognak bele, mert az ingyen pénzt nem szabad az asztalon hagyni. Elgondolkoztam és visszavontam a pályázatot. Úgyhogy azóta is jól megy a boltom.”

■ Mégis ott van az emberben a növekedés utáni olthatatlan vágy.
Nem kell örökké növekedni. Ez egyébként nálunk is felmerült, amikor tőzsdére mentünk. Volt egy nagyon szép piacunk, ahol jók voltunk, az építészpiac. A tőzsde elvárta a növekedést, ám az építészpiac nem tudott elég növekedést ígérni, úgyhogy nagy volt a nyomás, hogy más piacok felé is nyissunk. És nyitottunk, méghozzá olyan piacok felé, ahol nekünk nem volt olyan kompetitív előnyünk, amivel boldogultunk volna, például az épületüzemeltetés, a kivitelezések támogatása. Ezekkel mind megbuktunk. Holott miért kéne örökké, erőn felül is növekedni? Itt vagyunk az építészpiacon, van évi 10 százalékkal szépen növekvő bevételünk, szép húsz százalékos profittal, 300 ember jól megél belőle, a tulajdonosok is jól megélnek az osztalékból, a vevők is jól megélnek a termékből. Ezt azért tudtuk megőrizni, mert kijöttünk a tőzsdéről.
■ Egy tulajdonos vagy egy befektető számára magától értetődő, hogy egyre több pénzt kell keresni, ha ez lehetséges. Az Önök esetében a tulajdonos is úgy gondolta, hogy az osztalék úgy jó, ahogy van?
Tulajdonosváltás volt, az új tulajdonos pedig úgy gondolkozott, mint én. De attól még engem is korlátok közé szorít, hogy sokan a növekedést tartják a legfontosabbnak. Például szeretnék létrehozni egy egyetemet, azzal szintén ez a baj. A célom egy profitorientált egyetem, amihez profitorientált befektetőket kerestem. S kiderült, hogy a hagyományos befektetők között nem találok ilyet, mert nem az osztalék érdekli őket, hanem a növekedés. Ha azonban én egy elitegyetemet akarok csinálni, az attól elit, hogy nem akar nőni. Ha nőni kezd, akkor tömegképzés lesz belőle. Szükség van persze tömegképzésre, hiszen egyre nagyobb az igény. De én elitképzést szeretnék csinálni, ez azonban nem vonzza annyira a tőkét.

■ Milyen egyetem lenne ez?
Egy IT, vagyis információtechnológiai egyetem, amely egy nagyon szűk szakterületen versenyezni tudna a legjobb amerikai egyetemekkel. Matematikában ugyanis nagyon jó a hírünk, és erre a hírre alapozva lehetne csinálni egy olyan mesterképzést, amely versenyképes. A másik cél, hogy arra összpontosítsunk, miként kell használható szoftvert csinálni. A nagy egyetemek tudják, hogyan kell megoldani a rendkívül bonyolult matematikai problémákat. De hogy mitől lesz egy szoftver használható, az nem bonyolultság, hanem egyszerűség kérdése. Itt van Charles Simonyi, ő támogatja az egyetem koncepcióját. Mivel lett ő nagy? Azzal, hogy megalkotta az első olyan szövegszerkesztőt, a Bravót, amely tudta azt a ma már magától értetődőnek vett dolgot, hogy a képernyőn azt a képet látom, ami majd a nyomtatón kijön. Korábban a képernyő mást mutatott, mint a nyomtató, pedig nem egy nagy bűvészmutatvány összehangolni a kettőt. Ilyen példákat szeretnék tanítani, hogy mitől lesz használható egy szoftver, és ezt az amerikaiak se tanítják jól. Egy másik példa. Beszélgettem egy bankárral, aki partner lenne tőkeszerzésben. Mentünk fel az irodájába, és én meséltem, hogy ez az egyetem miben akarna más lenni. Az iroda az ötödik emeleten volt, de véletlenül a negyedik gombját nyomta meg. Olyan ember nincs, akivel ez ne fordult volna elő. Láttak-e már olyan liftet, ahol ezt a kis hibát ki lehet javítani? Nem nagy gond persze, de mégis, minek álljon meg, nyíljon ki, csukódjon vissza? Mondjuk, még egyszer megnyomom a négyes gombot és a lift nem áll meg a negyediken. Ilyen lift nincs. Pedig ezt pofonegyszerű lenne megcsinálni. De a fejlesztők erre nem gondolnak. Ez is szoftver.
Pont Charles Simonyi mondta az akadémiai székfoglalójában, hogy a világban eddig megírt-befejezett-letesztelt-átadott szoftverek 90 százalékát soha nem használta senki, mert nem olyanra írták meg, hogy lehessen használni. Mert a fejlesztő nem a felhasználó fejével gondolkodik. A fejlesztő nem szereti a vevőt. Fölülről szemléli: isteni szoftvert alkot, a hülye vevő meg jön a marhaságaival. A szoftveres szlengben van egy amerikai kifejezés a kiprróbált, jól működő szoftverre. Úgy hívják, hogy idiotproof, idiótaálló. Vagyis idiótának tartják a vevőt, mert nem úgy gondolkodik, mint ő. Pedig a vevőből kéne élni. De én azt hittem, hogy arról fognak kérdezni, hogy mi a véleményem a főváros közlekedéséről.

■ Ezt terveztük, és most meg is kérdezzük: miként lehetne javítani a főváros közlekedését?
Nagyon markáns véleményem van. A Levegő Munkacsoport helyében én sokkal radikálisabb lennék. Odáig mennék el, hogy egyáltalán ne lehessen magáncélra használni vállalati tulajdonban lévő gépkocsit. Tehergépkocsi van, haszongépjármű van vagy pedig személygépjármű sofőrrel együtt. Vállalati tulajdonban B-kategóriás jogosítvánnyal vezethető autó ne legyen, mert leírják az adóból. Természetesen mi is adunk szolgálati gépkocsit a dolgozóinknak, kifizetjük a magánhasználat után az összes adót, mert így is sokkal olcsóbb, mintha a személyi jövedelemadóval és a társadalombiztosítási járulékokkal együtt kifizetett bér nettó részéből kellene megvenni. Igy azután olyan autókkal járnak a dolgozók, amelyeket a jövedelmükből egyébként nem fizetnének ki. Miért ösztönözzük autóhasználatra az embereket? Hiszen a biciklit is lehetne ösztönözni. De azt is, hogy lakást vegyenek. Miért tesszük nekik könnyebbé az autóvásárlást, mint a lakásvásárlást?
■ És a dugódíjat is támogatná?
Nemcsak dugódíjjal nehezíteném meg a Belvárosban való közlekedést, hanem nagyon drága parkolással, vagy akár azzal, hogy utcán egyáltalán ne lehessen parkolni. A taxitársaságok ezzel nagyon jól járnának, cserébe viszont taxiengedélyt hibridnél nagyobb üzemanyag-fogyasztású autóra nem kapnának. Nagyon tetszett nekem, amit Párizsban láttam, ahol minden utcasarkon nagyon olcsón lehet biciklit kölcsönözni. Bárhol felveszem, bárhol lerakom. Ugyanezt meg lehetne csinálni villanyautóval. Az a poén, hogy azt bárhol lerakom, már töltődik is. Igaz, hogy száz kilométernél többet nem lehet vele menni, de a városban az bőven elég. Ezek az én reménytelen álmaim.
■ Miért tartja őket reménytelennek?
Mert a világ nem így működik. Nincs olyan rendszer, amely az emberiség közös érdekeit tudná működtetni. A polgári demokrácia nem ilyen, de a diktatúra sem. Egyéni és csoport- vagy nemzeti érdekek tudnak érvényesülni, globális érdekek már nem. Az emberben az önfenntartási ösztön nem jutott el idáig, és ilyen gyorsan nem tud megváltozni. Az ember ilyen, mi is ilyenek vagyunk.
Bojár Gáborral beszélgettek: Beliczay Erzsébet, Lukács András és Mán Várhegyi Réka

Mán-Várhegyi Réka


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.