kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
NEM TŰNT EL, CSAK ÁTALAKULT
ZÖLDMOZGALOM AZ ÖKOLÓGIÁN INNEN ÉS TÚL

Nagyjából egy éve jelent meg az Environmental Politics c. folyóiratban egy nagy vitát kiváltó írás a „poszt-ökologizmusról”: Ingolfur Blühdorn és Ian Welsh cikke az ökológiai tudatosság korán túli időszakot vitatja meg, amelyben az ökopolitika már nem számít forradalmi szemléletnek, hanem világnézetünk egyik alapelemévé vált. A kor jellemzője, hogy megnőtt az ökológiai tudatosság és a környezeti problémák iránti érzékenység. Ez azonban semmilyen változást nem jelent gyakorlati szinten. Éppen ellenkezőleg: ingerküszöbünk olyan magasra nőtt, hogy a természeti csapások minden feltűnés nélkül váltak mindennapjaink részévé; ropit rágcsálunk és szinte kívülállóként figyeljük az újabb és újabb ökológiai katasztrófákról szóló híreket, az ablakból szemlélt apokalipszis mindennapi rutinunkká vált. Ezzel mintegy társadalmilag elfogadjuk és jóváhagyjuk a fenntarthatatlanságot, míg a valamikori radikális zöldszervezetek intézményesednek és beépülnek a végrehajtó hatalomba, a mai zöldpártok pedig közel sem olyan radikálisak és elszántak, mint a megjelenésük idején, a nyolcvanas években.
Persze kérdéses, hogy a valamikori vasfüggöny innenső oldalán beszélhetünk-e az ökológia meghaladásáról, és hogy elérkezett-e az ideje annak, hogy megvitassuk, mi van az ökológián túl, amikor a hazai szervezetek, mozgalmak még mindig az ökopolitikának próbálnak érvényt szerezni, és bizonyítani létjogosultságát. A mozgalmaknak, történelmileg, mégis forradalmi szerepük volt az ökológiai értékrend elterjesztésében, s a társadalomtudomány egy bizonyos ága a mozgalmakat a társadalmi változás motorjának tekinti, sőt egy komplex tudományág vizsgálja a mozgalmakat, tiltakozásokat, és az alternatív politizálás különböző módjait, hatásait. Bár nem feltétlenül célravezető párhuzamokat vonni a nyugat-európai és amerikai, valamint a hazai mozgalmak között, mégis érdemes a nyugati modellekből kiindulni, hiszen a különböző mozgalmak, főleg a környezetvédelmi és a tágabb értelemben vett zöldek is innen származnak. Bár ezek a mozgalmak kétségkívül beleírták magukat a politikai történelembe, hatásuk és jelenőségük máig is vitatott. A sokféle felfogás közül a két szélsőséges álláspontot lehetne kiemelni: a „főirányú” változat szerint ezek az úgynevezett új társadalmi mozgalmak (szemben a „hagyományos” konfliktusokkal, mint a munka- és bérezés vonatkozásában) hozzájárultak a társadalmi és polgárjogok kiszélesítéséhez, s ezzel megteremtették a nyugati demokráciát a ma ismert formájában, vagy legalábbis erősen befolyásolták alakulását. A munkahét csökkenése, nők és gyerekek jogai, kisebbségek emberi és szociális jogai mind olyan követelések, melyeket a 60-as, 70-es évek mozgalmai fogalmaztak meg a jóléti demokráciákkal szemben, és valóban: ma már a demokráciáról alkotott fogalmunk alapját képezik. Az anarchista, „aluról építkező” civil álláspont ennek éppen az ellenkezőjét állítja, miszerint a mozgalmak nemcsak hogy nem értek el semmit, hanem intézményesülésük által még asszisztáltak is ahhoz, hogy a rendszer bekebelezze őket, és ezzel együtt becsatornázták a tiltakozást az állami struktúrákba.
Az ökológiai tudatosság általánossá válására számtalan példát lehet felhozni: Nyugat-Európában, sőt Amerikában is egyre inkább nő az emberek ökológiai tudatossága, s ezzel párhuzamosan növekszik az elvárás is, hogy a politikai döntéshozók, de még a vállalatok is figyelembe vegyék a környezetvédelmi szempontokat. Zöldítenek a cégek, zöldít a törvényhozás, de még a WTO, a Világbank, és az IKEA is zöldít.
Mi sem jobb példa erre, mint hogy az Egyesült Államokban, amely a zöldek között az egyik legnépszerűtlenebb világhatalom (nem minden ok nélkül, gondoljunk csak a kiotói egyezmény elutasítására, a hatalmas széndioxid-kibocsátásukra, a genetikailag módosított szervezetek elterjesztésére, a fegyverkezésre, az autókultuszra), a környezetvédelem volt az egyik központi elem Barack Obama választási kampányában. Egy felmérés azt is megállapította, hogy a demokrata szavazók inkább előnyben részesítik a kisebb vagy a hibrid autókat, míg a republikánus szavazók a klasszikus nagyméretű és nagyfogyasztású amerikai autókhoz, terepjárókhoz ragaszkodnak, sőt a későbbi győztes is lecserélte autóját egy hibrid meghajtású járműre, tanácsadói buzdítására. A helyzetet remekül szemlélteti, hogy egy lelkes szavazó a választások éjszakáján lelkesen sikította a kamerába: „Szeretlek, Obama, és azt akarom, hogy állítsd meg a globális felmelegedést!”

Persze pezsgőbontás előtt érdemes elgondolkodni a szkeptikus állásponton is: a hibrid autók nem oldják meg a túlzott autóhasználat problémáját, a környezetvédelmi rendelkezések, az ökológiai szempontok beépítése a politikai retorikába, a „zöldítés” nem változtatta meg gyökeresen se a meglévő fogyasztási, se a környezetvédelmi normákat, hagyományokat, ráadásul a látszólagos tüneti kezelés elnyomja a lehetséges politikai ellenállás szikráját is. A mozgalom pedig mindeközben szétmorzsolódott. Vagy csak szakosodott, vagy csúnyán szólva „klasszifikálódott”? Nehéz egyértelműen eldönteni. Az azonban bizonyos, hogy a demonstrációk, a politikai véleménynyilvánítás új korszakát éljük, amikor otthon a fotelből is írhatunk alá petíciót és egy karneváli bulizással is protestálhatunk. Lassan húsz év telt el a rendszerváltás óta, és rendszerint felmerül a kérdés: hol vannak a mozgalmak, és hol tart az itthoni ökológia? Az itthoni mozgalom egy teljesen másik politikai részvételi hagyományból (többnyire annak hiányából) építkezett fel, mégis nagyon sok közös vonást mutat a nyugatiakkal. Ez nem véletlen, hiszen a nemzetközi mozgalmi színtér is állandó változásokon megy keresztül, és mindenképpen hatással van a hazaira, közvetlen és közvetett módon is. Itthon azonban a civiltársadalom, s ezzel együtt civilszervezetek sora is a nyugati típusú, demokratikus és piacorientált rendszer kiépítésének egyik projektjeként kapcsolódott be a globális mozgalmi életbe. Egyik sajátossága ennél fogva, hogy nem alulról alakult ki, nem a létező rendszer kritikájaként fejlődött, hanem azzal együtt, mintegy „felülről” teremtették, ami persze nem jelenti azt, hogy ne létezett volna mozgalmi élet a külső nyomástól függetlenül. A teljesen különböző fejlődési minta ellenére ugyanaz a kettősség jellemzi a hazai mozgalmakat is. A siker, illetve kudarc mind csak interpretáció kérdése. A Zengőért vívott csata történelmi fordulatot jelentett a mozgalom fejlődésében, és sokak szerint a Duna-mozgalom óta a legjelentősebb mérföldkőnek számít: egy soha nem látott összefogásban akadályozták meg helyi és budapesti aktivisták, valamint helyi lakosok, nemzetközi szervezetek, újságírók, értelmiségiek a tervezett radarállomás kiépítését egy természetvédelmi területen. Az eredménye azonban az lett, hogy jelenleg az eredeti helyszíntől alig távolabb, egy szintén védettséget élvező területre tervezik megépíteni ugyanazt a lokátort. Ettől eltekintve a Zengő sikertörténete új lendületet adott helyi ügyeknek és kampányoknak, maga az eredményt azonban maguk az aktivisták is vitatják. A Tarka Magyar nem volt kifejezetten zöld megmozdulás, mégis jó néhány zöldszervezet csatlakozott hozzá, ami önmagában is bizonyítototta a magyarországi zöldek táguló spektrumát. Az akció rövid időn belül ezreket mozgósított, hogy határozottan és egyértelműen fellépjen a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Ugyanakkor a párezres létszám a tizedét sem tette ki a várthoz képest, az erőszakmentes akciót állig felfegyverzett rohamrendőrök őrizték legalább olyan számban, mint a tüntetők, gyakorlatilag alig lehetett megközelíteni a helyszínt, ahol pedig a rendőrök arcra döntöttek arról, hogy valaki beljebb kerülhet-e a kordonon, avagy sem.

Ugyanez a kettősség jellemzi a zöldek társadalmi támogatottságát is: bár némileg növekedett a környezetvédelmi ügyek iránti fogékonyság, mégis úgy tűnik, hogy vannak bizonyos témák, amelyek nem bírnak átmenni a társadalmi szűrőn. Míg az ökológiai érzékenységig nagyon egyszerű eljutni (elenyésző azok száma, akik kifejezetten utálnák a környezetet és legalább a képmutatás szintjén ne akarnának valamit tenni is érte, még akkor is, ha ezt valamilyen távoli és absztrakt forrás motiválja, mint például a Híradó végén fél percben sugárzott szívmelengető összefoglalók kihalásra ítélt állatokról), az ökológiai tudatosság ennél sokkal összetettebb, és nehezebben vállalható, ellentmondásosabb pozíció. Az ökológiailag elkötelezett ember az, aki rászól barátaira, hogy ne folyassák a vizet, lekapcsolgatja utánuk a villanyokat, megjegyzéseket tesz autós ismerőseire, és mániákusan fenyegetőzik az energiaválsággal. Az egyéni felelősségen túl a kollektív fellépések megítélése még ennél is ellentmondásosabb, s a mozgalom közel húszéves létezése alatt se tudta levetkőzni a „hőbörgő” jelzőt: a tiltakozás nem egy társadalmilag túlzottan legitim véleménynyilvánítási forma egy olyan politikai közegben, melyet a kádári passzív stratégiák öröksége határoz meg. De míg egyes megmozdulások kifejezetten népszerűek széles körben, mint például a biciklis felvonulások, meglehetős ellenszenvet vagy akár dühöt is kiváltanak az autópályák, hidak, utak építése ellen tiltakozók (ld. M0-s körgyűrű, a Megyeri híd). Azaz egyre bővül az olyan ügyek, megmozdulások támogatottsága, amelyek nem kívánnak kompromisszumot kötni az egyén mindennapi rutinjával, megszokott életstílusával, s folyamatosan nő a részvétel a viszonylag kevés befektetést, vállalást, vagy akár kockázatot jelentő megmozdulásokban.
Részben a társadalmi nyomásnak, részben pedig a nemzetközi színtér befolyásának hatására a mozgalmi stratégiák, ha nem is gyökeresen, de látványosan megváltoztak: a hagyományos tömegtüntetés, mint tiltakozási forma egyre inkább kikerül a társadalmi mozgalmak repertoárjából (és egyre inkább veszik vissza ezt a területet a hagyományos politikai tiltakozások, elsősorban parlamenti konfliktusok, azaz intézményes politikai törésvonalak mentén). Ezzel szemben felerősödtek a lobbisták (ma már a bringások érdekeit is ombudsman vigyázza a parlamentben), és inkább a tájékoztató- és identitáserősítő akciók, fesztiválok, oktatóprogramok kerültek előtérbe. Ennek megfelelően alakult például a tömegek tízezreit megmozgató legnagyobb hazai mozgalmi akció, a Critical Mass is, amely a legutolsó alkalommal már demonstráció helyett biciklis vonulásnak nevezte el magát. Úgy tűnik tehát, hogy a tiltakozási minták, technikák bizonyos trendeket követnek és azok szerint változnak, s a hazai megmozdulások is a nemzetközi mobilizációkhoz hasonlóan alakulnak, nyilván nem egymástól függetlenül. A „poszt-ökológia” jellemzőit, tüneteit, előnyeit és hátrányait hasonlóan prezentáljuk, mint a nálunk sokkal távolabbi múltra visszatekintő mozgalmak és társadalmak, viszont elgondolkodtató, mit is jelenthet, hogy úgy jutottunk el ehhez a lépcsőfokhoz, hogy a politikai ökológia állomását átugrottuk.
Kerényi Szabina
A szerző szociológus, a Brnói Masaryk Egyetem phd-hallgatója

AZ ISKOLA FONTOSABB, MINT AZ AUTÓZÁS
A Levegő Munkacsoport szinte megalakulása óta változatlan alapelvek mentén, azonban a változó körülmények figyelembevételével magas szakmai színvonalon készít javaslatokat az állami költségvetés és az adótörvények megváltoztatására. Legutóbbi javaslatában ismételten elemezte a kialakult helyzetet, és hat pontban foglalta össze, hogy mely tényezők akadályozzák leginkább Magyarország versenyképességének javítását:
1. A lakosság nagy részének alacsony képzettsége, hiányos munkakultúrája, valamint rossz egészségi és lelki állapota. Ezen tényezőkből ered a hazai foglalkoztatottság rendkívül alacsony szintje is.
2. Az állami intézményrendszer gyengesége. Az államigazgatás teljesítménye már korábban is sok kívánnivalót hagyott maga után, az elmúlt időszakban pedig – amint azt a Gazdasági és Szociális Tanács 2008. szeptember 17-i állásfoglalása is megállapította – tovább romlott. A piacgazdaság szabályszerű és korrekt működéséhez viszont bonyolult és kiterjedt állami intézményrendszerre van szükség. Miközben – a rendszerváltás során – a magántulajdon megteremtésével, az árak felszabadításával, a külföldi működőtőke beengedésével a gazdaság liberalizálása szinte egy csapásra megtörtént, az intézmények, ellenőrző és szabályozó hivatalok kialakítása hosszadalmas folyamat. Márpedig ami nélkülük létrejön, az nem a szabad piac, hanem a szabad rablás színtere. A piac önmagában – kellő ellenőrzés és szabályozás híján – nem képes az erőforrások hatékony allokációjára, a verseny hiánya monopolpozíciókat, kiszolgáltatottságot és társadalmi igazságtalanságot szül.
3. A jogbiztonság hiánya. Egyebek mellett az előző pontokban leírtak következtében széles körben jellemző a jogszabályok érvényesítésének, betartásának hiánya, hatalmassá nőtt a korrupció, általánossá vált az adócsalás. Ezek a jelenségek szétzilálják a bizalmat, ami egy jól működő gazdaság alapja. Rendkívüli mértékben torzítják az árakat, ami hibás döntésekhez vezet minden szinten – az állam, az önkormányzatok, a vállalkozások és az egyéni fogyasztók szintjén egyaránt. Nagymértékben megdrágítják a beruházásokat, és számos esetben olyan beruházások valósulnak meg, amelyekre nincs szükség vagy amelyeket csak jóval később lenne érdemes megvalósítani. Nőnek az állami kiadások, magasabb adókat vetnek ki, elriadnak a befektetők, kontraszelekció alakul ki a vállalkozások között. Végső soron még inkább elbizonytalanodik az államigazgatás, ami a további korrupciós tevékenység melegágyává válik.
4. A torz árrendszer. Az árrendszert súlyosan torzítják az előző pontban említett jelenségek, a különböző gazdasági ágazatoknak és egyes cégeknek nyújtott állami támogatások, illetve az a tény, hogy a gazdaság egyes szereplői sok esetben egyéb okok miatt sem fizetik meg az általuk okozott költségeket.
5. A K+F alacsony mértéke. „Az elmúlt két évben megtorpant a kutatásfejlesztési kiadások GDP-arányos növekedése, Magyarország csupán az Európai Unió (EU) átlagának felét, a GDP 0,97 százalékát fordította innovációs kiadásokra 2008-ban; holott egy uniós egyezmény értelmében a tagországok kutatásfejlesztési ráfordításainak 2013-ig el kell érnie a GDP 3 százalékát” – hangsúlyozza az Országgyűlés kutatási és innovációs eseti bizottságának összefoglaló jelentése. Ez a célkitűzés nem véletlen, hiszen számos ország példája bizonyítja, hogy a K+F kiadások megfelelő növelésével jelentősen dinamizálható a gazdaság.
6. A jövedelmek külföldre áramlása. Magyarországon óriási a különbség a megtermelt jövedelem (GDP) és a belföldön felhasználható jövedelem (GNI) között: ez a különbség 2007-ben Magyarországon (a 2006. évi metodika szerint) 7,7 százalék volt. A többi uniós országban ez sokkal kisebb, például Szlovákiában csak 2,9 százalék. Ennek fő oka az, hogy a magyar gazdaságban rendkívül magas a külföldi tulajdonú cégek részaránya, túlzott a számukra biztosított kedvezmények mértéke, és ezek a cégek az itt megtermelt jövedelmük jelentős részét kiviszik az országból. Ez a jövedelem-kiáramlás 2007-ben már a GDP 14,7 százalékának felelt meg. (2003-ban még a GDP 6,4%-át, 2004-ben 7,6%-át, 2005-ben 7,8%-át, 2006-ban pedig 12,2%-át tette ki.) Feltűnő, hogy a jövedelem kivitele éppen a megszorítás éveiben, 2006-ban és 2007-ben ugrott meg rendkívüli mértékben, amiből egyetlen következtetés vonható le: a megszorítások a hazai jövedelem kiáramlását szolgálják. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a külföldi tulajdonú nagyvállalatok Magyarországon évi több százmilliárd forint adókedvezményben és egyéb támogatásban részesülnek, amit a hazai kis- és középvállalkozások nem kapnak meg. A fentiekből kiindulva, a Levegő Munkacsoport konkrét javaslatokat fogalmazott meg a helyzet javítására, amelyek a http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/iskola-fontosabb_0811.pdf és a http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/ogykoltsbiz-lmcs_0812.pdf címen olvashatók.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.