A tanulmány célja, hogy erdeinket ne csupán a fakitermelés tárgyaként kezeljék, hanem a környezetünk állapotában szerepet játszó olyan tényezőként, amelynek értékét pénzben is ki kell fejezni. Így lehetne gátat vetni erdeinkben a helyenként tapasztalható rablógazdálkodásnak.

A tanulmány készítői az elmúlt évszázad erdészeti és a rokontárgyak (növénytan, kertészet) szakirodalmára, valamint saját kutatásaikra támaszkodva dolgozták ki az eszmei érték meghatározására vonatkozó módszerüket. Abból a tényből kiindulva, hogy a növényzet környezetre gyakorolt hatása elsősorban asszimiláló felületével kapcsolatos, első lépésként e hatást vizsgálták, majd e hatáscsoport nagyságrendjét és mindezek alapján ennek pénzben kifejezhető eszmei értékét. Ez utóbbi egyben kiinduló adatot képzett az asszimiláló felülettel szorosan nem összefüggő egyéb tényezők (táji, rekreációs, védelmi stb.) eszmei értékének összegzéséhez. A kidolgozott módszerrel bármilyen zöldfelület eszmei értéke meghatározható.

a) Oxigéntermelés

Bernatzky, Chevallier, Ghimessy, Jámbor, Márkus, Kovács Margit, Ormos, Radó adatait felhasználva megállapítható, hogy 1 m 3 lomb o,44 kg, míg 1 m 2 levélfelület 0,11 kg oxigént termel egy vegetációs időszak alatt átlagosan az asszimilációs folyamat során. Ez egy hektár erdő esetében 2—11 tonna teljesítménynek felel meg. Noha köztudott, hogy oxigénszükségletünk zömét a tengerek algái biztosítják, a növényi teljesítményt sem lehet lebecsülni, és mint produktum-jelzőszám, semmiképpen sem elhanyagolható.

b) A szén-dioxid feldolgozása, illetve a levegő kémiai tisztítása

A már idézett szerzők adatait felhasználva megállapítjuk, hogy 1 m 3 lomb 0,59 kg, míg 1 m 2 levélfelület 0,15 kg szén-dioxidot dolgoz fel egy vegetációs időszakban. Ez egy hektár erdő esetében 2—14 tonna, és ez már olyan jelentős teljesítmény, ami részletesebb indoklást kíván.

A levegő normális CO 2 -tartalma 3—4 tízezrelék, de helyenként ennek háromszorosát is elérheti! Az égési folyamatok, a környezetszennyezés ezt az igen labilis egyensúlyt könnyen megbonthatja, így különösen fontos a növények CO 2 -feldolgozó képessége.

Precíz széndioxid-mérleget nem lehet készíteni, mert a világ szakirodalmában található adatok nagyon ellentmondóak. Jobb helyzetbe kerülünk, ha a növények CO 2 -feldolgozását próbáljuk meghatározni, mert ehhez az asszimilációs egyenlet segítséget nyújt, így a megállapított O 2 -produktumhoz viszonyítjuk a lekötött CO 2 -mennyiséget. Ennek alapján térfogat szerint az asszimilációban ezek aránya nagyjából megegyezik. A nagyobb fajsúly miatt azonban egy lombköbméter 590 g szén-dioxidot képes lekötni egy vegetációs időszak alatt.

Ez egyben azt is jelenti, hogy egy lombköbméter növény 1100 köbméter levegőt tisztít meg a széndioxidtól.

Így egy nagy, 400 lombköbméter terjedelmű fa egy ember évi oxigénszükségletét biztosítja, miközben leköti az ember által kibocsátott széndioxidot. Ugyanez a fa évente 400 ezer m 3 levegőt tisztít meg a széndioxidtól. Egy hektár erdő teljesítménye 25—30 millió m 3 levegő kémiai tisztítása.

c) Szennyezőanyagok kiszűrése

Egy lombköbméter 4,5 kg, egy négyzetméter lomb pedig 1,12 kg szilárd és gáznemű szennyezőanyag kiszűrésére képes a vegetációs időszak alatt. Egy hektár erdő teljesítménye pedig 11—120 tonna között változik az asszimiláló felülettől függően. Noha ezeket az adatokat a külföldi szakirodalom (Löbner, Meldau) és saját pormérésünk is alátámasztja, ez mégis a lehetséges kapacitástól, a valós teljesítménytől, az erdő és a szennyezőforrások közti távolságtól függ. Ezenkívül a por és a korom csak egy része a szennyeződésnek, mert ide tartoznak még a CO, a nitrogén-oxidok, az elégetlen szénhidrogének, az ólom és a SO 2 is. Ma hazánk minden lakosára 123 kg szilárd és légnemű szennyezőanyag jut évente.

d) A klímára ható transpirált víz mennyisége

Egy lombköbméter 47 l, egy négyzetméter pedig közel 12 l víz elpárologtatására képes a vegetációs időszak alatt. Egy hektár erdő 120 és 1200 m 3 közötti vizet transpirál az asszimiláló felület függvényében.

Ez 90 éves állománynál 242 l lehet négyzetméterenként és évenként. Mivel 300 l víz elpárologtatásához 732 ezer KJ (175 ezer kcal) energia szükséges, belátható, hogy az erdő milyen nagy mértékben hat környezete klímájára.

e) Zaj- és rezgésvédelem

Az emberi szervezet több ezer éves fejlődése során alkalmazkodott környezetéhez, így például kifejlődött védekezőrendszere a hőhatásokkal szemben. A zaj azonban a mai kor ártalma, amellyel szemben nincs védekező mechanizmusunk. Meghatározott intenzitásszint feletti zajok okozhatnak fiziológiai, pszichés és pszichoszomatikus hatásokat és károkat.

A Miskolci Nehézipari Egyetem oktatói 1974-ben és a Kertészeti Egyetem hallgatói 1987-ben méréseket végeztek az ország különböző pontjain, és megállapították, hogy a növényzet minden tömör falnál vagy betonnál jobban véd a zaj ellen!

Ennek oka a levéllemezek rugalmassága és a közöttük lévő szigetelő hatású levegőréteg, valamint az "elfedő zaj", a levelek zizegése. Mivel az utak melletti zajszint a gépjárművek számával exponenciálisan növekszik, a szükséges zajvédő sávot a forgalommal arányosan adjuk meg.

Az erdősávban a pázsitfűfélék, sarjak illetve cserjék nem nélkülözhetők, mert azok a zajforrást jelentő kipufogó csövek magasságában nyújtanak elsődleges védelmet.

A zajártalomhoz párosul mint káros hatás a rázkódások és rezgések kártétele. E hatás úgy jön létre, hogy a járművek okozta rázkódásokat és rezgéseket a kemény útburkolat tovább közvetíti az utak melletti építményekre és műtárgyakra, amelyek így előbb-utóbb tönkremennek. Ezért is kell tévútnak tekinteni a zajgátló falakat, amelyek mellesleg a gépjármű utasai számára a zajt nem csökkentik, hanem felerősítik, és összegyűjtik az előző járművekből származó szennyezőanyagokat.

Ezek után az erdészeti szakirodalom, valamint saját kutatásaink alapján megállapítottuk a különböző típusú erdők asszimiláló felületét.

Járó Zoltán és Márkus László mérései, valamint a kiválasztott és egyéb helyszínek alapos tanulmányozása alapján rá kell jönnünk, hogy az asszimiláló felület a következő tényezőktől függ.:

— az erdő kora,

— az erdő élőfa-készlete,

— az erdő termőhelye,

— az erdő záródási százaléka,

— az erdő törzsszáma.

Szerepet játszik természetesen az erdőt alkotó fák fajtája is, de a vártnál kisebb mértékben, mert a kisebb felületű levelek darabszáma nagyjából kiegyenlíti a nagyobb fe-lületű levelekekét.

Az alábbi eredményt kaptuk:

Ezek után meghatároztuk az eszmei értéket.

Esetünkben az értékelés alapja az erdészeti ágazat által termelt erdei csemete, amely 1994-ben feltételezésünk szerint 10 Ft/db. Tekintve, hogy az eszmei érték számításnál a helytől és időtől függő csemete árából kell kiindulni, módszerünk kiküszöböli mind az inflációtól, mind a pénznemtől függő változásokat.

Az eszmei értéket úgy képezzük, hogy a csemete árát megszorozzuk a hektáronként elültetett csemeték számával, és az évek előrehaladtával a kapott értéket növeljük az asszimilációs felület növekedésével arányosan.

Ez módszerünk kulcseleme. Ilyenformán a következő ártáblázatot kapjuk:

Kisebb záródási százalék esetén együtthatókkal dolgozunk.

A kiszámított értékekhez — együtthatók alkalmazásával — meghatároztuk a táji, a rekreációs védelmi és botanikai értéket, és ezeket összegeztük. Az összegzés utáni eredmény gyakran 6—8 szorosa a fakitermelés alapján megállapított értéknek, és ez az erdők ökológiai rendszerben játszott szerepét tekintve teljesen reális.

Remélem, hogy a kidolgozott módszer nem sokáig szunnyad majd a Környezetvédelmi Minisztérium iratai között, és mihamarabb bevezetésre kerül.

Dr. Radó Dezső

kertészmérnök, közgazdász, c. egyetemi docens