kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
700 milliárd forintot talált a Levegő Munkacsoport


A súlyosan szennyezõ és egészségkárosító tevékenységek nyílt és rejtett támogatásainak csökkentése révén akár 700 milliárd forint többletbevételre is tehet szert az állami költségvetés 2004-ben. Ezzel kapcsolatban Levegõ Munkacsoport az alábbi nyílt levelet küldte Medgyessy Péter miniszterelnöknek, amelyben felhívja a figyelmet a veszélyekre, és egyúttal konkrét javaslatokat tesz a megoldásra.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Miután elvégeztük a Pénzügyminisztérium 2004. évi költségvetési elképzeléseirõl nyilvánosságra hozott anyagok elõzetes elemzését, engedje meg, hogy megosszuk Önnel véleményünket. Egyetértünk azzal, hogy határozott intézkedéseket kívánnak tenni az államháztartás hiányának mérséklésére. Üdvözöljük, hogy ezeket az elképzeléseket még kellõ idõben nyilvános vitára bocsátották. Örvendetesnek tartjuk, hogy szakítanak azzal a korábbi hibás gyakorlattal, amely az állami újraelosztás mértékének folyamatos csökkentésére irányult. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy nincs szoros összefüggés az újraelosztás mértéke és a társadalmi-gazdasági fejlõdés között, sõt esetenként az újraelosztás csökkentése akár válságos helyzethez is vezethet. A javasolt intézkedések néhány elemével szintén egyetértünk _ annál is inkább, mert évek óta szorgalmazzuk ezek meghozatalát.
Ugyanakkor összességében súlyosan elhibázottnak tartjuk a Pénzügyminisztérium 2004. évi költségvetési és adóterveit. Úgy látjuk, hogy megvalósításuk esetén jelentõs mértékben romlik az ország versenyképessége, növekszenek a társadalmi feszültségek és számottevõen erõsödik a környezet szennyezése. Ezek a tervek többnyire szöges ellentétben állnak az Európai Unió felé vállalt kötelezettségeinkkel, a kormány programjával, valamint az Ön kötelezettségvállalásaival is. Egy részük alkotmányossági szempontból is megkérdõjelezhetõ.1 Az elképzelések megalapozatlanságra utal az is, hogy mindkét kormánypárt jeles képviselõi éles bírálattal illették azokat. Ez egyúttal arra is enged következtetni, hogy a kormányon belül is törekvés mutatkozik a költségvetést jobbító javaslatok megfontolása és elfogadása iránt.
Aggodalmainkat nagy mértékben fokozza, hogy a javasolt intézkedésekkel kapcsolatban nem készült el sem a jogalkotásról szóló törvény által elõírt társadalmi-gazdasági vizsgálat2, sem a környezetvédelmi törvény által elõírt környezetvédelmi elemzés3. Amennyiben a Pénzügyminisztérium ily módon terjeszti javaslatait jóváhagyásra a kormány elé, akkor súlyos törvénysértést követ el. Ezeknek a vizsgálatoknak az elkészítése a törvényi elõírásokon túlmenõen azért is elengedhetetlen, mert ezáltal hatalmas károk bekövetkezése kerülhetõ el, illetve az ország érdekeinek leginkább megfelelõ intézkedések elfogadására kerülhet sor.
Meggyõzõdésünk, hogy _ a Pénzügyminisztérium jelenlegi, elõzetes elképzeléseivel ellentétben _ létezik olyan megoldás, amely egyaránt javítja az ország versenyképességét, mérsékli a társadalmi feszültségeket és javítja környezetünk és egészségünk állapotát.
Levelünkhöz mellékeljük értékelésünket a Pénzügyminisztérium javaslatainak egyes elemeirõl, valamint konkrét javaslatainkat a megoldás elõsegítésére.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Kérjük Önt, hogy haladéktalanul hozzon megfelelõ intézkedéseket az említett súlyos törvénysértések elkerülésére, valamint a társadalmi szervezetek bevonásával egy olyan költségvetési és adójavaslat elkészítésére a 2004. évre, amely nemcsak egyes szûk érdekcsoportok rövid távú anyagi elõnyeit, hanem az egész társadalom érdekeit szolgálja.
Tisztelettel:
Lukács András
elnök

030904.pdf letöltése [0 kByte] Többletelvonások és -kiadások terve 2004-re a Pénzügyminisztérium javaslatai szerint és a Levegő Munkacsoport értékelése ezen javaslatokról
Kattintson az ikonra a dokumentum letöltéséhez!
1 Az Alkotmánybíróság 28/1994. számú határozatában kimondta, majd ezt követõen több határozatában is megerõsítette, hogy „az állam a környezetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti".
2 A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 18. §-ának (1) bekezdése kimondja: „A jogszabály megalkotása elõtt _ a tudomány eredményeire támaszkodva _ elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdekösszeütközések feloldásának a lehetõségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit. Errõl a jogalkotót tájékoztatni kell."
3 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 43. §-a kimondja: „(1) A környezetvédelemmel összefüggõ törvényjavaslat és más jogszabály, az ország társadalmi-gazdasági tervei, területfejlesztési koncepciói, továbbá a regionális hatást eredményezõ döntések elõkészítõje köteles az intézkedés környezetre gyakorolt hatásait vizsgálni és értékelni, s azt vizsgálati elemzésben összefoglalni. (…) (3) A környezetvédelemmel összefüggõ gazdasági szabályozó eszközök (vám-, adó- és illetékszabályok stb.) bevezetésére irányuló szabályozások, továbbá jelentõs módosítások esetében a vizsgálati elemzést minden esetben el kell végezni."

Lukács András


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.